2015/11/19

Ki takarítja Barrons lakját?

Gondolom, mindenkiben felvetül olykor egy-egy kérdés, amire a könyvek nem adnak választ, esetleg téma, amit szemérmesen kerülnek. Nekem újabban ezen forog az agyam, sok egyéb más mellet, hogy ugyan, ki tarthatja tisztán Barrons lakását. Merthogy Barronst nem tudom elképzelni, ahogy porronggyal végigsuhan a szobákon, esetleg partfissal pókhálótlanít, netán mosogat. Vagy mos. A wc használatáról nem is beszélve.

Ami egészen pontosan ma fogalmazódott meg bennem egy fb-os, nagyon hosszú magánposzt után, ami a végére valami tök másról szólt, mint aminek elindult - de ki vagyok én, hogy irányba tartsam bárkinek a csapongó gondolatait? -, na szóval, ma úgy lecsapódott, hogy hálás vagyok a közösségi oldalaknak, amikor egyetlen kattintással el lehet tüntetni hülyeségeket a szemem elől.
Egyébként is vannak nyígjaim, nem kell ezt mások agymenéseivel még tetőzni is.
Leírhatnám én is, hogy mit gondolok a napi aktuál-, sőt, világpolitikáról, hogy melyik csoporttal értek egyet, és miért, beszélhetnék erről jó hosszan, de mint ahogy abból a néhány párbeszédből leszűrtem, amit olvastam, ez aztán végképp nem érdekel senkit. Olyan a vélemény, mint a segglyuk, azt hiszem, ennyivel le is rendezhetem ezt a témát.

Amiről még szólni akartam, hogy jön egy új Moning könyv, a figyelmesek már az oldalsávban láthatták a bannerját (jét?). Azt akarom mondani, mert ez viszont kikívánkozik, hogy én ezt már olvastam, és minden előzetes várakozás ellenében, teljesen elégedetten tettem le.

Szólni akartam arról is, hogy a Lost Fleet, amit én már nagyon vártam, az Elveszett flotta első része már rendelhető e-ben a DiBook-on. Végremááár. Azt hittem, sose fog megjelenni.

Elolvastam Chris Moore új könyvét, a Bolondot. Hát, nem vagyok elragadtatva. Ocsmány módon trágár. Nem prűdségből mondom, de ez nekem nem jön be. Ez a könyv azoknak való, akik szeretik a Másnaposak című filmet, meg a fingós poénokat, meg a hasonlóan nagyon nívós szórakoztatást szórakoztatónak tartják. Elvileg jövőre jön a Mocskos meló folytatása is, nekem inkább az kell majd.

Így a végére: szokás szerint nagyjából legalább olyan 30 könyvet szeretnék egyszerre olvasni. Háromig működőképes az agyam, a negyediktől összekavarodnak a szereplők és a cselekmény.



11 megjegyzés:

  1. Barrons patrfissal, ahogy pókhálótlanít :D És kesztyű, plusz domestos, ahogy klotyót sikál! :D Hát köszönöm, ezeket a remekbe szabott, lehetetlenül vicces képeket, amik most eme pár mondat hatására az agyamban keletkeztek. :)

    Ó, anyám. :D lassan nem is állunk egymással szóba, annyi minden kiderül az ízléskülönbségeinkről. Ehhem. Én imádom a Másnaposokat :D ... De a fingós poénokat neeem, csak konszolidáltan, fogkiverős poén, tigrises poén satöbbi. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igazából a bolond az én bűnöm, magamnak köszönhetem, képtelen vagyok bármiféle komédiát, viccesfilmet, bármit, amin röhögni kell, nyugiban végignézni. 10 perc után ideges leszek tőle. tudod, amikor tudod, hogy röhögnöd kellene, de nincs min. gyerekem szokta mondani, hogy olyan humorérzékem van, ami másnak nincs, mert egyébként remekül el tudok szórakozni számomra vicces mondatokon, amiket meg más nem ért. :D úgyhogy ez ilyen.
      viszont tényleg volt pár nagyon vicces poén benne.
      ami nagyon zavart, a folyamatos trágárság. eddig még soha nem zavart könyvben, meg életben sem szokott, de itt a bolond olyan ocsmány beszédet nyomatott, amit nem tudok mire vélni.
      de nyilván csak annyi a nyitja a dolognak, hogy nem tudom értékelni az egészséges poénokat. :))

      Törlés
    2. nekem is vannak olyanok, amiken senki más nem röhög :D hát ez van, a humorérzék is szubjektív kicsit ;)
      a trágárságot én se bírom igazán. asszem az Alfie könyvben van még ilyen mocskos beszéd, kvázi céltalanul.

      Törlés
    3. itt a könyv végén azért Moore is szükségét érezte egy kis magyarázkodásnak.

      Törlés
  2. Ezek a mindennapi dolgok engem is mindig érdekeltek, persze nem kell, hogy a könyv tele legyen zuhanyozós-reggelizős-takarítós részekkel, de hát a karakterek is emberek, na. Barronst én sem tudom elképzelni, ahogy takarít, de például a Harry Potterben is volt nagyon sok olyan eset, hogy Harryék csak úgy - zuhanyozás és fogmosás nélkül - ledőltek aludni. Sokszor még piszamát sem vettek fel. Ha emlékeim nem csalnak, a hét részben Harry összesen kétszer fürdött meg - legalábbis bennem ez a két alkalom maradt meg élénken -, egyszer, amikor Cedric elküldtei a prefektusi fürdőbe a tojással, egyszer meg az egyik kviddicsmeccs után, mert csupa sár lett. Szóval igen, ezek ilyen dolgok, nem mondom, hogy tömve kellene lenniük a könyveknek ilyenekkel, de én néha egyébként igényelnék egy-két ilyen jelenetet, mert ez is hozzátartozik a mindennapi élethez. Habár Barrons élete minden, csak nem mindennapi... De ettől függetlenül a ház nem takarítja ki magát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és az a vicces, hogy miközben olvasod, kicsi a valószínűsége, hogy feltűnik, hogy alig fürdenek. :D nálam legalábbis elsikkadt a téma, de lehet, nem olvastam elégszer.
      mert azért a fevert vagy 5x már lenyomtam, körbejártam minden gondolkodnivalót, amit csak adott, meg azt is, amit nem, aztán ez egyszercsak bevillant hirtelen, hogy oké, csillivilli, nade mitől? amíg más leköti az ember figyelmét, nem gondolkodik hülyeségeken. :D

      Törlés
    2. Azt hiszem a Gaiman féle Csillagporban volt egy három mondatos totál felesleges bekezdés, amiben elmegy valaki pisilni. Na, attól kezdve úgy gondolom nem kell ez nekünk :D A képzeletünk elintézi a többit ;) Amúgy, ha voltak prefektusi fürdők, meg ilyen exkluzív helyek, akkor tuti adtak ezekre a dolgokra is. :)
      HP és lefekvés, lehet hogy reggel zuhanyoztak :D

      Törlés
    3. igen, valószínű. :D bár nincs is izgalmasabb, mint krinolinban pisilni.
      van pár dolog, amit én szeretek, ha jeleznek. pl hogy mit esznek, vagy mi van rajtuk. nem kell óda ezekről se, de két mondatba bele lehet néha tenni ilyeneket.
      én a fürdéshiányon akkor szoktam parázni, amikor a természetben vannak sokáig, és nincs szó a tisztálkodásról. kulturált környezetben valahogy evidens, hogy időnként csak megfürdenek.

      Törlés
    4. :D
      Igen, azoknak van hangulati jelentősége, meg persze hogy kellenek ilyen etapok is. Tök szeretem a HP-ban is, hogy ennél maradjunk a sok kajálást, sütőtöklevet, stb. :)
      A természetben igen, azért kellene valahogy jelezni. A marsiban egyébként tök jó volt, hogy a végén, most SPOILER jön, de te úgyse fogod olvasni szóval Mark a végén amikor megmentik és bekerül az űrhajóba és leveszi a sisakot, rohadt büdös!... és ez tök jó volt, mert tényleg annak kellett lennie, x napja nem volt lehetősége a manőver miatt ugyanis tisztálkodásra. SPOILER VÉGE

      Törlés
  3. Sziasztok!
    "Nem. Miss Lane, ha elkerülte volna a figyelmét, a takarítást XY végzi, minden kedd éjszaka. Elég szomorú, hogy ezt eddig nem vette észre. Ezek után kész szerencse, hogy megérzi a Könyv jelenlétét, mert a végén még elsétálna mellette" XD - valami ilyesmit nézek ki Barrons-ból.
    És én sem szeretem a Másnaposokat, Rowan Atkinson poénjai sem igazán jönnek be, sőt a Torrente c. filmtől egyenesen a falra mászok... Hát ez van. :)

    Alexandra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. LOL először nagyon gondolkodtam, hogy került a könyvbe, hogy egy xy takarít, ami ráadásul még az én figyelmem is elkerülte. :D
      de vettem a poént, nagyon jó volt. igen, valami ilyesmi lenne a válasz valszeg. :))
      jajj, torrente. a világból ki lehet kergetni ezzel a gusztustalansággal. majdnemsógorom is imádja, pedig ő egy okos ember. :D
      na, de legalább nem vagyok egyedül. :)

      Törlés