2016/03/31

Negyedév 1

Leszoktam a havi zárásokról, de olyan jól beindult ez az év, hogy kicsit merengek pár dolgon.

Először is egy (remélem) mindenkit érdeklő jó hír: hamarosan megjelenik a HEARTLESS Gail Carrigertől. Kicsit nyögvenyelősek ezek a sorozatok nem csak a KMK-nál, hanem mindenkinél. Egyrészről ott van, hogy addig nem szeretünk sorozatot megvenni és belekezdeni, míg nincs kinn az összes rész, másrészt meg a kiadók egy idő után leállnak a folytatásokkal (mint pl. a VASDRUIDA esetében, ami egy baromi jó kis sori, nem is értem, tessék venni és olvasni, kinn van már három rész, emberek, mikor lesz itt a többi? 8 részes már!), mivel úgy látják, senki nem érdekel. Patthelyzet.

Bár nagyon visszavettem a vásárlással, azért néha nem tudom megállni. Hát ott lehet hagyni egy Lépcsők városát? Ugye, hogy nem. Már a borítót is imádom. És természetesen e-ben. Vegyetek e-ket, a világ egyik legjobb találmánya.

Mikor kezdtem összegyűjteni a friss megjelenéseket, akkor akadtam rá James Frey Endgame sorozatára, mindjárt a második részre. Véletlenül vettem észre, hogy az első akciós, úgyhogy azt is muszáj volt. Ha van választásom, inkább e-t veszek, de itt a papírkönyv töredékébe került az e-nek, úgyhogy nem őrültem meg, persze, hogy a papírt vettem meg. Ma még pont kerek 999 forint, ha valakit érdekel.
Tegnap hozta el Kisnima a boltból, és míg elvillamosozott hozzám, beleolvasott, úgyhogy közölte, hogy akkor lehet megrendelni a második részt is. Annyira akkor nem foghattam mellé.

Még valamikor az év elején volt Galaktika akció a Szandiban, akkor vettem meg az Időőrséget, de ez inkább csak rutinból történt, mint szerelemből, mert ha már ott sorakozik a polcon a többi, ez se maradjon már ki. Bár amilyen satnya minőségben dobják ki a könyveket, még a 35%-os árengedménnyel is túl sokba kerülnek, úgyhogy ezennel itt le is zártam az Őrségek vásárlását.

Bár Anne Leckie sorozatát még nem olvastam el, de az első mellé odakerült januárban a MÁSODIK RÉSZ is, persze, e-ben. Jó lenne már erre is sort keríteni, de periodikusan érdekelnek témák, a sci-fi most kifutott nálam, volt egy kis krimis időszak, és végre megint UF-eket olvasok.


Idén a GR-en 57 könyvvel challengelek, amiről akkor, amikor beállítottam, azt gondoltam, hogy valszeg nem fog összejönni. Ehhez képest már több, mint a harmadát elolvastam, úgyhogy nincs miért aggódni. Egyébként sem lenne, de valami picike cél nem árt.
Valószínűleg elbuktam Miamona kihívását, meg a várólistacsökkentést is. Év elején hirtelen elolvastam mindent, ami passzolt a hangulatomhoz, azóta meg nem akadt olyan a listán, amit szívesen kézbe vennék. Bár azért még alakulhat a dolog, nagy reményeket nem fűzök hozzá.
Merthogy, ami a legfőbb ok, amiért nem is teperek a sikerért, hogy lett egy Kindle-m, szótárral, úgyhogy nem kell a gép előtt görnyednem. Imádom. Egy ilyen kis géptől kitárul a világ az ember előtt. (igen, a rengeteg, magyarul meg nem jelent könyvre gondolok. :))

A többiek:

8 megjegyzés:

  1. De jó, Heartless!:)
    A Lépcsők városára kíváncsi vagyok, a beleolvasó alapján kompatibilis velem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is örülök, már úgy hiányzott Lady Maccon. (nameg a Lord is.:D)
      én imádom Bennettet. nekem a horzsolások is királyság volt, de ahogy nézem, ez más téma, hátha ezzel össze tudsz barátkozni. :)

      Törlés
  2. Hű a Heartless már jó lesz ha megjelenik, nem is emlékszem már mik történtek a legutóbbi kötetben :D
    A Kindli jó, én is időről-időre felfedezem a lehetőségeit :) Az angolul olvasás meg csak ezzel megy nekem, hála a beépített szótárnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaja, a szótára a legjobb, meg a háttérvilágítás.

      Törlés
    2. Dóri, a Blamelessben templomos lovagokat üldöznek Olaszországban, és vannak mechanikus katicabogarak, Lord Maccon formaldehidet nyakal, Alexiáról pedig pletykálnak, csúnyákat, mivel a Changeless végén terhes lett ugye, de nem lehetne az! :) Ennyi szerintem elég, a többit majd feleleveníti az új rész. ;)

      Törlés
  3. Nem csak az egész Napernyő protektorátust, de a spin-off első részét, meg a ya-sorozatát is végigolvastam, mire kijött a negyedik kötet. ;) Egyébként tényleg nincs reklámja, kár.
    Frey nagyon olcsó volt, remélem tetszeni fog. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát na, bénázni is tudni kell. elképzelésem nincs, miért ülnek rajta eddig. ezt a mostani megjelenést se verik nagydobra.
      én mondjuk Carrigerrel biztosan nem próbálkoznék meg angolul. magyarul nagyon jó, de sose tudnám így élvezni, és tuti, hogy tök mást fordítanék. :D

      Törlés
    2. Hát nem egy alap szókinccsel dolgozik Carriger, az biztos, és szép angolságokat hoz. :)

      Törlés