Ráhagytam

Összejött most idén már pár ilyen könyv, pedig még alig telt el néhány hónap. Komolyan, időnként irigylem azokat, akik végigszenvedik magukat bármin, hogy a végén mondhassák, ez nekik nem jött be. Én egy ideig próbálkozom, mert nekem sem lehet mindig mindenhez jó hangulatom, meg idő kell, hogy összeszokjunk, tisztában vagyok én ezzel, de aztán eljön a pont, ahonnan már nincs tovább.

Shafakról azt gondoltam, hogy lehet, hogy Amadea nem volt odáig tőle, de majd én szeretni fogom, hiszen Isztambul, meg különleges, meg más kultúra, mi rossz lehet ebben. Hát lehet. Képtelen voltam megszokni azt a terjengős, mindenféléről szófosó csacsogó, macskafamíliákat, le- és felmenő ősöket tengermélységig kielemző (még mindig a macskákról van ám szó) írásmódot, ami nem csak a macskákra vonatkozott, hanem mindenkire és minden másra is. Tipikusan az a könyv, amiben egyszer biztosan kiderül, miről is szól valójában, és aki odáig eljutott, az vehet magának egy jól megérdemelt jutalomkönyvet. Bevallom, én korán ráhagytam, még a macskák elemzésénél, nem vagyok én ehhez kellően szofisztikált. Majd egyszer egy másik könyvének adok még esélyt, ha sok időm lesz.
Az alternatív vcs listámon volt egyébként, még jó, hogy van mellette egy csomó más lehetőség.

Rá kellett jönnöm A földre hullt sárkány olvasása közben, hogy oké, nincs ezzel a könyvvel semmi gond, csak én nem szeretem Peter F. Hamiltont. És Shafak meg őutána arra is rá kellett jönnöm, hogy nem szeretem, ha mindenféle értelmes cél nélkül csak úgy beszél nekem az író, hogy elmeséljen mindenfélét. Ez konkrétan egy baromi jó könyv lehetett volna, ha nagyjából a felét kitörlik még a nyomdába kerülés előtt.
Ugyanis az ún. "jelen helyzet" minden okot megad rá, hogy az ember olvassa: akciódús, mozgalmas, érdekesen intrikus, mindez sci-fiben, tehát nem csak a földi érdekek ütköznek, hanem csillagvilág szinten, és több szálon megy az ármánykodás, lopás, gerillaakciók.
Tisztában vagyok azzal is, hogy minden szereplőnek van múltja, családja, volt egyszer gyerek meg kamasz ő is, csak ez engem nem feltétlen érdekel egy ilyen könyvben. Hogy a főszereplőnk hogyan éli meg az első barátnőjével a szerelmet, szexet, említés szintjén még emészthető, de hogy ezt szinte egy komplett könyvként beillessze, annak nem sok értelmét látom. Biztosan van jelentősége, valószínűleg megmagyarázza hősünk mostani kedély- és lelkiállapotát, gyanítom, a csaj felrobbant, vagy megették az alienek, vagy nemtom, de őszintén, totál elvette az élményt, amit egyébként a többi fejezet adott. Már a Pandóra csillagában is nehezen viseltem, hogy a mindenáron mindenről beszélni akarás teljesen szétzilálta a vezérfonalat, de ott volt értelme, mert teljesen egyértelműen minden fejezetből építkezett a történet. A Földre hulltban ezt nem éreztem, és nem volt kedvem eljutni az utolsó oldalig, hogy meglássam az értelmét egy dagadt kamaszfiú álló farkának, akiből aztán majd valszeg valami tragédia miatt fess, színizom, bátor katona válik, aki szembeszáll a rendszerrel.

Feladtam Suarez Daemonját is, de ebben én vagyok a hibás. Nem vagyok egy nagy informatikus zseni, de azért átlag felhasználói szinten nem lehet okom panaszra. Ez viszont, ami itt volt, feladta a leckét, és annyira felidegelt, hogy nem értem, és három mondatonként elveszítem a fonalat, és nemhogy nem értem, de nem is tudom elképzelni, meg nem is látom magam előtt, meg semmi olyasmi, ami alapján én bármit is meg szoktam tanulni, hogy inkább annyiban hagytam. Valószínűleg ez nem egy rossz könyv, hekkereknek kifejezetten ajánlom, csak én ehhez kevés vagyok.
Utoljára hagytam a szívfájdalmam, King Búra alattját. Annyira akartam szeretni, mert én annyira bírom, amikor King monstrumokban gondolkodik, és annyira azt éreztem még a felénél is, hogy ez sehova nem halad, és történjen már valami a sok izmozáson kívül, hogy eljött a pont, amikor már inkább felporszívóztam, csak ne kelljen olvasnom.