Roger Zelazny - Amber kilenc hercege | Keményfedél

Roger Zelazny - Amber kilenc hercege

AMBER az egyetlen valódi világ, aminek minden más világ - köztük a mi Földünk is - csak árnyékvalósága. Amber ott lüktet főhősünk, Corwin szívében és vérében, annak ellenére, hogy századokra száműzték erre az árnyékbolygóra, amit mi Földnek hívunk. Innen hazatérni azonban nem egyszerű az amnéziában szenvedő hercegnek, hiszen nem könnyű hazatérésről van szó, hanem egy trónörökös harcáról Amber trónjáért egy multidimenzionális világban. Az emberfeletti erővel rendelkező Corwin hercegnek meg kell harcolnia a többi örökössel, akik veszélyes és fondorlatos gátakat gördítenek felemelkedése útjába. Az Amber koronájáig vezető út a képzeletet felülmúló valóságoktól, démoni orgyilkosoktól és horrorisztikus tapasztalásoktól hemzseg. Egy földi kórházban ébredve hősünk arra sem emlékszik, ki is ő valójában, honnan jött és milyen körülmények áldozata lett. Amint lassan világossá válik számára, hogy ő Oberonnak, Amber királyának fia, az is körvonalazódni látszik, hogy ezzel együtt egy párhuzamos univerzumok felett uralkodó királyság jogos örököse is.
Zelazny nevét nagyon az eszembe véstem a Fény ura kapcsán. Vonzanak azok az írók, akik képesek a vallásokat is elvonatkoztatva szemlélni, mentesen a szó szerinti értelmezésektől, és a fantasy/sci-fi történet mögött egy egészen másfajta megvilágítást adnak ezeknek a világképeknek.

A lehető legjobb úgy kezdeni egy regényt, hogy a főhős amnéziás, mert akárhányszor belekezdek egy könyvbe, hasonlóan amnéziásnak érzem magam. Így legalább a főszereplővel együtt lehet szépen lassan beilleszkedni egy ismeretlen világba.
Corwinnak nincs egyszerű dolga. Egy baleset következtében elveszti az emlékeit, és egy megérzéstől hajtva meglép a kórházból, mielőtt kiengednék. Menet közben megtudakolja, ki dugta a zártosztályra hajazó helyre, és első útja hozzá, a nővéréhez vezet. Blöffökkel jut olyan infókhoz, minthogy többen vannak testvérek, Amberből származnak, annyira gyűlölik egymást, hogy egymás életére törnek, és senkiben nem bízhat.
Nagyon kiegyensúlyozottan csöpögteti Zelazny a információkat. Egyrészt Corwinnak is folyamatosan élednek fel az emlékei, másrészt az utitársak is hozzájárulnak a tudásához. Corwin ugyanis nekiindul Random testvér segítségével Amberbe, ahová az út szó szerint világokon át vezet, hogy legyőzze Ericet, aki önkényesen elfoglalta a trónt. Közben találkoznak segítőkkel, hátráltatókkal is, de mivel ez egy 10 kötetből álló sorozat, még alig kezdődtek meg az események (és már meghaltak rengetegen). Kicsit a görög mondavilágra emlékeztet engem a sok ármánykodó testvérrel, bebörtönzött apával, uralkodásmániával.

Nem vagyok ám teljesen elégedett. A Fény ura alapján számítottam egy szintre, amit messze nem hozott a könyv.
A történet, a háttérvilág, maga az egész ötlet szerintem elsőrangú. Ahogyan az egyik esemény vezet a másikhoz, a világok összekapcsolódása, és a közöttük való átjárás (meg annak az eszközei) teljesen lenyűgöztek.
A kidolgozás már hagy maga után kívánnivalót. Az egész ugyanis olyan, mint egy skicc, ahol egy történetfolyamot mesél valaki, aki mintha csak nézője lett volna mindennek, és nem elszenvedője. A világokon csak átrohanunk, és onnan tudjuk, hogy dimenziót váltottunk, hogy az aszfaltutat felváltja az őserdei földút, vagy a napfényből a zuhogó esőbe autózunk, netán kicsit fura teremtményeket látunk az út mentén.
A szereplők személyiségének a mélysége a nullához konvergál. Címszavakban tudjuk, hogy mindenki megbízhatatlan, és mindenkiben dúl a hatalomvágy, és sejthető, hogy ha már ennyi ideig életben tudott maradni, rendelkezik némi ravaszsággal is, de ennyi.
Aztán ott vannak a párbeszédek. Bár ne lennének. Halál egyszerűek, ami azért egy multidimenzionális világjárással megvert szereplőknél nagy gáz. Én legalábbis vártam volna a párszavas oda-vissza válaszolgatásnál jóval többet. Gondolatok, érzések, élmények megosztását, valamit, ami miatt jobban kitárul ez a világ és a hercegek élete (és maguk a hercegek is), de megmaradt a roppant felszínes és éppencsak tényközlő szinten. Lehet, hogy ezt a karakterek kétdimenzós volta hozta magával, mivel hiányzik a megrajzolt személyiség, nincs túl sok közölnivaló, sem egyedi hangszín.
De azt mondom, Zelazny tud valamit, mert a hibái ellenére is nagyon élveztem a könyvet, sőt, nagyon is kíváncsi vagyok, mi fog itt még történni, mert mozgalmasságban és izgalomban nem volt hiány. És remek ötletek is vannak benne, pl. a pakli működése, Amber és az árnyvilágok viszonya, vagy a Mintázat, ami próbatétel és kapu is egyben. Egyszóval olyan ez a regény, mint egy remek fantáziával megáldott író, első próbálkozása.

Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 komment:

Megjegyzés küldése