Az emberek azért mennek New Yorkba, hogy mágiára leljenek, és semmi sem győzheti meg őket arról, hogy ott nem fogják megtalálni.
Charles Thomas Tester csaló és svindler, akit Harlemtől Red Hookig mindenki jól ismer. Tom tudja, milyen varázsereje van egy öltönynek, hogy hogyan tegye magát láthatatlanná egy gitártokkal, és hogy miféle fekete mágia borítja a bőrét, amitől a gazdag fehérek és a rendőrök árgus szemmel bámulják, ha eléjük kerül. Azonban amikor elvisz egy okkult kötetet egy félelmetes varázslónőnek Queens szívébe, Tom előtt feltárul az igazi mágia kapuja, és ezzel olyan dolgok figyelmét irányítja magára, amelyeket soha sem lett volna szabad felébreszteni sötét szendergésükből.
Brooklyn egén gyűlnek a felhők, és Fekete Tom nyomában olyan vihar szele támad, amely az egész világot készül elnyelni.

Tester  utcazenésznek álcázza magát, de a valódi feladata a különleges dolgok beszerzése. Tisztában van vele, hogy a látható világ mögött van egy másik is, ami egyesek előtt feltárul, mások előtt nem. Sok mindent lát ő is, de nem tulajdonít magának különösebb képességet. Egyik "üzleti útján" megismerkedik egy férfival, aki felbérli, hogy zenéljen a vendégeinek. Tom érzi, hogy valami nem oké a dologgal, közben összefut két rendőrrel is, akik a férfi nyomában vannak, de a pénz meggyőzőbb a megérzéseknél.
Tom zenélni próbál, nem egy nagy tehetség, de elég jól álcázza, közben ajtó nyílik egy különös, visszataszítóan vonzó világra, benne az Alvó Királlyal, majd olyasmi történik, ami gyökeresen megváltoztatja Tomot.

 SPOILERES LEHET, úgy olvassátok.
A kisregény 120 oldal. Ennyiben el lehet mesélni bármit jól is, rosszul is, úgy is, hogy az ember úgy tegye le a könyvet, hogy jólesően pörög rajta az agya, de úgy is, hogy hatalmas hiányérzete van. Ez inkább az elgondolkodtató fajtához tartozik.
Megemlítik benne egyetlen egyszer Cthulhu nevét, de emiatt inkább csak kapcsolódik Lovecrafthoz, sok köze nem lesz hozzá. Hiányzik belőle az a mélységes emberidegenség és embertelenség, ami a lovecrafti világot jellemzi. 
Ez a regény nagyon is emberi, és nem is sűrített bele sok mindent LaValle. Egyetlen dolog jelenik meg: az 1920-as évek Amerikájának fekete-gyűlölete. Tom ugyanis fekete, nem csak a lelke, de a bőre is. Így képes mindet megtestesíteni, amivel anno a feketékre tekintenek: alsóbbrendű lények, akiket nem illik emberszámba venni. A végkifejlet az ez ellen való tiltakozás is lehetne, ha lenne bármi racionális alapja. De a regényt átszövi a misztika, és ez magasabb szintre emeli az igazságszolgáltatás szükségességét és mértékét.
Nem tudom egyébként, érdemes-e ilyen szinten elemezni a regényt, hiszen a konkrét történés csak annyi, hogy ajtót nyitottak Cthulhunak, aki majd eljön, és a maga képére formálja a világunkat, megszüntetve ezzel mindent, amit az 'emberiség' jelent. De nem tudom másképpen értelmezni, mint egy szimbólumot, hogy miért is értünk meg arra, hogy elpusztítsanak bennünket. Nincsenek nagy okai, nem húz elő háborús borzalmakat, épp elég kiindulópont az, ahogyan mint emberek reagálunk egymásra, láncreakciót indítva el ezzel, aminek ki tudja, mi lesz a vége. Itt Cthulhuba torkolltunk. Ha ezt a verziót nézem, kiváló regény.
Aztán persze lehet, hogy tényleg csak annyi volt a cél, hogy Lovecrafton keresztül utat törjön magának az olvasókhoz, ebben viszont szerintem elég gyenge volt.
Mindentől függetlenül viszont tény, hogy nagyon megtalálta a hangulatát ennek a fekete-misztikus világlátásnak.