Robin Hobb - Az orgyilkos tanítványa

Sokadszorra kellett rájönnöm, hogy nem szabad hallgatni senkire se. (Hogy akkor én minek blogolok, azt most ne firtassuk:D) Úgy tűnik, nem lehet elégszer szembesülni vele, hogy azért, mert valakinek nem tetszik valami, még nem biztos hogy rossz. Vagy kevésbé jó. Szóval az ilyen vélemények elültetik az emberben, hogy elkerülje a könyvet, már tudat alatt is.
Mint ahogy én tettem Hobbal, csak azért, mert egyszer régen valahol azt olvastam, hogy lassú és nehézkes, és mivel én a pörgős, akciódús könyveket szeretem, egyértelmű volt, hogy max csak messziről nézegetem. Nem mondom, hogy rosszat tettem magammal, mert a felfedezés mindig nagy öröm, és legalább most van egy sorozat, amitől megkapom, hogy nem bírom letenni, mindig olvasnám, alig várom, hogy hazaérjek, egyszóval azt a függést, amit Martin után vártam. (de nincs hasonlóság a két sorozat között.)

Nem nehézkes, de hogy lassú lenne?
A történet indulásakor egy öregembert látunk, aki egy 6 éves gyereket cipel magával, majd leteszi a királyi vár kapujában, hogy ő a trónörökös, Lovag fia, tegyenek vele, amit jónak látnak, neki ebből elég volt. A 6 évesnek nincs neve, csak annyi, hogy Fiú, és a strázsa Burrick gondjaira bízza, a király lovászmesterére, aki mellesleg Lovag egyik első embere. Ez a 6 éves fiú, aki a Fitz nevet kapja, lesz a főszereplő. És nem telik el hirtelen húsz év, hanem innen követjük végig a fejlődését.
Fitz egy warg-féle (by GOT), amit itt Ösztönnek hívnak, és a segítségével képes rákapcsolódni az állatok elméjére, átvenni az ösztöneiket, érzeteiket, de Burrick enyhén szólva nincs ettől elragadtatva. Ez egy olyan képesség, amit jobb, ha az ember inkább titokban tart. Kezelésbe veszi a gyereket, bevonja a vár életébe, feladatokat ad neki, és kitanítja az állatokkal való bánásmódra. idővel aztán, ahogy a figyelem ráterelődik, a király kiemeli Burrick mellől, és elkezdi a maga tetszésére formálni.
A királyi vár hatalmas, ehhez képest nagyon kevés ember van hatással Fitzre.
Burrick az első, sokáig ő áll mindenki felett, de aztán ahogy nő a fiú, úgy terjeszti ki rá a király a terveit. A címet nézve gondolom, nagy titkot nem árulok el, hogy gyilkolni taníttatja. És hogy valóban jó szolgálatot tehessen, Fitz szívvel-lélekkel végrehajt bármit, amit feladatul adnak neki. Még Galenus kegyetlen tanítási módszereit is elviseli, csak hogy ne okozzon csalódást.
Van az Ösztön mellett egy másfajta képesség, a Mesterség. Ennek hosszú története van, a lényeg, hogy mostanra leginkább királyi vérvonalban fedezhető fel, és egyfajta mágiagyakorlás: távolból, az elme segítségével más emberek akaratának, érzéseinek befolyásolása, ezáltal a történések irányítása. Nagyon fontos lenne, hogy Fitz ezt megtanulja Galenustól, de egyelőre a gyilokban jobb. Megjelent ugyanis a partok mentén egy kalóz banda, a Vörös Martalócok, akik nem elég, hogy fosztogatják a területet, de kiszipolyozottakat hagynak maguk után. Ők valamiféle zombi-állapotban lévő volt-emberek, akik üresek, vadak, és még az állati szintet sem érik el. Senki nem tudja, hogyan és ki készítik őket, pedig a titokzatos Árny már jó régóta próbál rábukkanni, mit lehet tenni ellenük.
Van pár ember, akik az átlagosnál közelebb kerülnek Fitzhez, de az igen csekély érzelmi tölteten kívül ennek inkább stratégiai jelentősége van.
A Bolond, aki szintúgy bír valamivel, amivel mások nem, különösen érdekes jelenség.
Igazság, a trónörökössé lett második fiú, a Mesterség legerősebb használója.
És természetesen Elmés, a király, aki a saját emberévé tette Fitzet (ennek igazából nagyobb a jelentősége, mint első olvasatra gondolni lehetne.)
Galenus, akivel egyáltalán nincs jó kapcsolata, viszont nagy tapasztalatra tett szert általa, még ha nem is ez volt a fickó célja.
Molly, az egyszerű, gyertyakészítő lány, aki azt a kevés kedves szerelmi szálat hozta a gyermek Fitz bonyolult életébe.

Nagyon kivonatosan ennyi az első rész, ahol mindezt Fitz meséli el nekünk, valamikor ki tudja hány évesen visszaemlékezve a történtekre, és még korántsincs vége, hiszen Fitz még mindig csak tizenéves, alig képzett orgyilkos.
Nekem nagyon bejön ez a nagy részletesség, és egyáltalán nincs lassú-érzetem, mert annyi minden történik. Fitz gyereksége ellenére kimaradtak a szokásos ya-allűrök is, mert semmire nem kifogás a fiatal kora, és nem is igazán bánnak vele gyerekként.
Nincsenek nagyon részletes jellemrajzok, sokuk jellemének inkább csak az apró gesztusok adnak mélységet. A világfelépítés sem szájbarágós, ahogy az események haladnak előre, úgy tudunk meg egyre több mindent a Hat Hercegség jelenéről és múltjáról, de az utalásoknak hála, érezhetően nagyon kidolgozott.
A mágia-rendszerről ez már nem mondható el, de lehet, hogy tényleg csak ennyiből áll a Mesterség: információ-áramoltatásból. Aztán hátha lesz ez még kicsit több is, majd kiderül.

A magyar borítót inkább nem kommentálnám, a régiek ellen nincs mit tenni, de a legfrissebbtől sem vagyok elájulva.

Vélemény a második részről