Robin Hobb - A király orgyilkosa

Valahogy Martin után az ember nem várná, hogy akad másik író is, akinél minden apró dolognak jelentősége van, de Hobb is ilyen (egyébként egy évvel korábbi az első Látnok könyve, mint Martiné), és a legtöbb dolog, amire figyelni kell, az a Bolondtól jön. Meg Burrickon sem árt, ha rajta tartja a szemét az olvasó.

FitzLovag már nem gyermek, de még igencsak húszon innen van. Jól kiképezték méregkeverésből, és szerintem nagyon jól helytáll az udvari intrikák között is, pedig nem semmi az az álnokság, amivel szembe kell menniük. Neki, a Bolodnak, a trónörökös királynéjának, meg persze Igazságnak, csak ő a javát kihagyta, elment ugyanis felkutatni az Elődöket.
Érdekes megoldás ez a névadósdi. Az első kötetben van egy kis magyarázat a név és az ember misztikus kapcsolatáról, de igazán ötletes, ahogy egyetlen jelzővel, a névvel, az egész ember legfontosabb tulajdonsága is a világ elé tárul. Elmés, Igazság, Árny, Bolond, Lovag, Pompa, Türelem, aki egy kicsit hadilábon áll a nevével első látásra; meghalljuk a nevüket, és tudjuk, hányadán álljunk velünk.
Hobb szövi a Látnokok történetét ármány és támadás közepette, vér folyik és intrika, közben, mintegy véletlenül megtudunk egy nagyon fontos dolgot a Vörös Martalócokról és a szipolyozásukról, csak még nincs elég infójuk a megfelelő személyeknek, hogy összerakják a képet. (Aztán persze lehet, hogy rosszul gondolom.) Előkerülnek az Elődök is, velük kapcsolatban is van egy elméletem. Teli vagyok öteltekkel, mert ez egy olyan történet, ahol lehet kombinálni, és a látszat nagyon csalóka tud lenni.

Igazából nagy sorsfordító dolgok nem történnek ebben a részben. (ja, de, de csak néhány.)
A Martalócok le-lecsapnak, az emberek várják a telet és a hatalmas viharokat, amikor kicsit kiszorulnak a part menti fosztogatásból a kalózok. Közben mintha szervezetten indulnának meg Kosvár (a királyi vár) felé a szipolyozottak, amit igencsak furcsállnak, mivel ők tényleg zombik: se tudatuk, se akaratuk, és egyetlen vágyuk az éhségük csillapítása.
Igazság a Mesterség segítségével próbálja befolyásolni az eseményeket, és Kettricken is nagy segítségére van, bár elsőre nem gondolta volna, hogy a kényszerházassága egyszer majd élvezetté válik. Már úgy a maga módján. Abszolút látható, hogy a hegyvidéki trónörökösnő remek választás volt, még ha nem is felelne meg egyébként az ízlésének.
Fitz próbálkozik sok mindennel. Először is a Mesterséget tanulja Igazság segítségével. Galenus kínzása sok dologban megakadályozza, de idővel ő lesz az egyetlen kapocs az útra kelt Igazság és a király között. A Galenus által kialakított kör nem úgy működik, ahogyan kellene, viszont Pompa hozza a formáját, a legnagyobb ármánykodó a várban. És ez már csak azért is problémás, mert szegény FitzLovag, akárhányszor csak megpróbál beszélni valakivel erről (leginkább Árnnyal), azonnal felségárulás bűnébe keveredik.
A király egészsége hanyatlik, szellemileg sincs ott a szeren, Pompa ki is használja ezt, de a Bolond végig kitart ura mellett, meg is lesz érte a büntetése.
Próbáltam nem spoileres lenni, szerintem sikerült, mert azért elég eseménydús kötetek voltak ezek.
A DV kettévette a megjelenést, amit nem igazán értek, de szokásuk. A borítókat már meg sem említem.

Vélemény a harmadik részről