Katherine Arden - A medve és a csalogány

Gyilkos ​szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaja hallatszik. A medve ébredezik, egyre erősebb, és ha eltépi köteleit, talán senki sem állíthatja meg többé.
Vaszilisza zöld szemű, vadóc kislány, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi időkről szóló meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket járja; ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyermekeket szüljön és ellássa urát. A kislány már egészen fiatal kora óta tudja, hogy neki nem ezt írták meg, édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe. Életével együtt különleges tudást adott a kislánynak, olyat, amely megváltoztathatja egész népe sorsát.
Katherine Arden első regénye az orosz mítoszok és népmesék varázslatos világába viszi az olvasót, ahol a csodák mindennaposak, a démonok és manók jelenléte megszokott, ahol ember és természet olyan összhangban élhet együtt, ahogy csak a legendákban lehetséges.

Úgy tűnik, az orosz mondavilág teljesen be tud szippantani. Valente és Arden lesz nekem ezentúl a két etalon, ha arról van szó, hogy mitológiát fantasyba kell átültetni, némi történelmi beütéssel.
1300-ban járunk, hercegek vívják intrikáikat a hatalomért, és a kereszténység igyekszik egyre nagyobb szeletet kihasítani magának a nép lelkéből.
Vászja vidéken született, különleges családba: nagyanyja boszorkány volt, kapocs egy pogány világhoz, akinek a képességeit örökölte, sőt, még talán többet is. A kislány az orosz vadonban nő fel, démonok, domovojok, ruszalkák, bannyikok közelében, nem csak hisz bennük, de látja is őket, beszél is velük. Egy hóviharos este az erdőben kóborolva felébreszti Medvegyet, majd Morozko kimenti végül a karmai közül, de a baj már megtörtént.

Amit Arden alkotott, az több szempontból is tökéletes.

Itt van pl. a családi kapcsolatok ábrázolása, az a bonyolult és szövevényes háló, ami az apát a fiaihoz és lányaihoz köti, a meghalt feleségéhez, és az újhoz, a dadushoz és a háznéphez, és mindenkihez, akiért felelőséggel tartozik. Ugyanez jellemző a testvérekre is. Odafigyelnek egymásra, érezhető, hogy összetartoznak. Nincs közöttük igazi hatalmi harc, mindenki tudja, hol a helye. Az apa az arany középút: mintha nem venne tudomást az óvilág szellemlényeiről, de eljár a templomba, bár nincs hite. Jó példával jár el, de eljön a pont, amikor állást kell majd foglalnia. Mint mindenkinek.
Viszonylag sok szereplővel dolgozik, akikkel tényleg sikerült benépesíteni ezt a vad és hófútta orosz vidéket. Bár a Télkirály (vagy Fagydémon, attól függ, ki beszél róla) és Vászja között különleges a kapcsolat, ez nem szerelmi történet. Legalábbis nem a szokásos. Egyelőre még nem tudni, mi lesz ebből, de remekül megalapozta a későbbieket.
A történelmi korszak adja magát a kereszténység és a pogányság összecsapásához. A száműzött pópa szenvedéssel teli mindennapjai remek ellenpontja a pogányságban rejlő szabadságnak, de a szellemek csak addig védelmeznek, amíg a bennük való hit tart. A pópa alakja megtestesíti mindazt, amiért bárki is elutasíthatja ezt az effektíve rákényszerített vallást, de az egyház szerencséjére az egyszerű népek nem látnak a szavak és arcok mögé, nem tudnak a sorok között olvasni.
Vászját is próbálja megtörni, ő az a személy, aki mindkét oldalon kulcsfigura: a pópának szüksége van rá a saját hite miatt, a pogány szellemeknek pedig Vászja hite miatt.

Bár egy egyszerű mesének tűnik, rengeteg tanulság rejtőzik a mélyén, mindenki levonhatja azt belőle, amire épp szüksége van, akár a hittel, akár a léttel kapcsolatosak a kérdései.
Divat mostanság gender-szempontból is vizsgálni a hősnőt, ha már egyszer hősnőnk van, hiszen a szerepe példamutató lehet, elő lehet venni, hogy tessék, íme egy igazi Hős, aki Nő, és mégsem dőlt össze a világ, pasik, bekaphatjátok. Csakhogy. Ott van ám Morozkó, a Férfi, már ha lehet az egy démon, isten vagy mi ő, ő áll ott Vászja mellett, és nem mondjuk a Hókirálynő. A Hókirálynő párja gondolom inkább Szása lett volna.
Szóval érdekesek ezek a gender-vonalak, csak szerintem semmi értelmük. Vászja okos, intelligens, talpraesett, és boszorkány, akit a falubeliek el akarnak üldözni a mássága miatt, férfiak, nők egyaránt. Képessége van, amit használ, és emiatt számomra sokkal feltűnőbb a látható és a sokak számára láthatatlan világ közötti ütközet, aminek érzésem szerint még csak az első csatáját láthattuk.