2018/09/24

Jussi Adler-Olsen - A Q-ügyosztály

A skandináv krimiknél megszokhattunk pár borítékolható dolgot: eső fog esni vagy hó, de minimum nagyon hideg lesz és szar idő, a nyomozónk és mindenki, aki körülveszi, depressziós, ennek következtében az alkoholizmus valamelyik fázisában leledzenek a szereplők, és valami válság sem maradhat el, özvegység, válás, gyász.
Adler-Olsennél azonban megtörik a klisék sora, és egy meglehetősen vagány, életrevaló, intelligens fickót kapunk nyomozónak, aki külön él a feleségétől, és mégsem érzi úgy, hogy vége van a világnak, sőt. És a Q-ügyosztálynál jöttem rá arra is, hogy imádom, ha férfipáros a nyomozó, egyszerűen egészen más a hangulata az egész regénynek, amikor nem kell semmiféle rámenős nyomozónőnek bizonyítani, hogy neki márpedig tökei vannak, és a Titanic jéghegye kismiska hozzá képest.


A sorozat azzal kezdődik, hogy megtudjuk, Carl Mørck épp túlélt egy fegyveres lövöldözést, amibe egyik társa belehalt, a másikuk pedig lebénult. A tetteseket nem találták meg, és ez az a szál, ami átível a regényeken, igen hosszan el fog húzódni, nem csak éveken, de országokon keresztül is.
Carl a főszereplőnk. Elég balhés alak, nagyjából a munkatársai 90%-a fúj rá valamiért, ő meg tesz rá. Az a típus, akit nem nagyon hat meg, ha valakiben rossz érzést keltenek a módszerei, de a főnöke nyugalmat szeretne, így amikor visszatér a lövöldözés utáni lábadozásból, kinevezik a frissen létrehozott Q-ügyosztály élére, ahol egyelőre egyedül van, és a pincébe száműzik, hogy majd ha megcsinálják az irodáját, átteszik oda. Ő lesz a felelőse az évek, évtizedek óta az irattárak mélyén porosodó megoldatlan ügyeknek, és kap egy segítőt is, Assadot, aki a legkedvencebb szereplőmmé vált elég gyorsan. Assad szír, elvileg, és bármit is írnék róla, mindenhez hozzá kellene tennem, hogy elvileg. Elég titokzatos kis alak. Ami biztos, hogy kapott harci kiképzést, és nagyon intelligens, remek párost alkot Carllal, de ezt leszámítva még a lakcíme is kérdéses.
Mire megszokná Assad és tevés aranyköpéseinek jelenlétét, aki persze dolgozna, és elővesz mindenféle aktákat, megkapja másik segítőnek Rosét. Furaságban nem marad el Assad mögött, de Carl akármennyire is kiakad rájuk elég sokszor, nagyon hatékony hármast alkotnak. Elvileg Carl lenne a főnök, de ez nem mindig látszik, sokszor azokat az ügyeket veszik elő, amelyiken megakad Rose vagy Assad szeme. Carl egyébként sem tud belenézni az aktákba, a kollégái mindig beelőzik. Meg egyébként is, minek rohanni. Szereti például a szemét pihentetni, feltett lábakkal. Ugye milyen messze van a borongósan néző, éppen öngyire készülő nyomozótól?
És senki nem foglalkozik az időjárással. Időnként lehet tudni, hogy pl. esik, de ez is inkább csak Assad rózsaszín pöttyös ernyője miatt emlékezetes.

Az ügyek mindenfélék, van, amelyik az '50-es évekig is visszanyúlik, de nagyrészt a '80-as évekre koncentrál. A regények úgy alapból nagyon szórakoztatóak, és tényleg élvezet olvasni őket, nem társul melléjük nyomasztó hangulat, de ez csak a felszín. A laza dumák és izgalmas nyomozások mögött ott van az abortusztéma, a fasiszta eszmék előrenyomulása, a vallási és egyéb szekták léte és hatása, a hatalmon levők, épp ezért magukat érinthetetlennek gondolók megfékezése, a korrupció és a gazdasági válság, de a bevándorlás is állandó probléma.
Ezeknek a témáknak nem csak a felszínét kapargatja meg, lemegy jó mélyre, és miközben feltárja a problémák gyökerét, a kiindulási pontokat, sokszínű és borzasztó profilokat alkot meg. A bűnözői hitelesek, és nagyon sokfélék, emberileg és társadalmi hovatartozás szerint is, és mindegyik kivétel nélkül nagyon intelligens, különben nem tudták volna elkerülni ilyen sok éven keresztül a lebukást. És sokan vannak olyan pozícióban, ami egészen addig megvédte őket a következményektől, amíg Carl és csapata rá nem akaszkodik a bűntények felgöngyölítésére.
Sokszor próbálják megakasztani a nyomozást, néha elég erős a nyomás, de mivel sem Carl, sem Assad nem a szabálykövetéséről híres, elég nehéz az útjukba állni.

Van persze pár fura dolog, ami nem hiszem, hogy a valóságban bekövetkezhetne, például ahogyan időnként Rose a dolgokra reagál, szerintem őt soha nem alkalmaznák a rendőrségen, és Assad szerepe is elég kétséges. A regény szempontjából a lehető legtökéletesebb társ, de a papír sok mindent elbír. Mivel volt rendőr-szakértés, akár még így is történhetne, nem tudom.
Vannak nagyon érdekes részei a sorozatnak, pl. a 64-es betegnaplóban előkerült abortuszgyár a faji tisztaság védelmében nagyon durva történet. De legalább ilyen jó a vallási szekták romboló hatását felvillantó Palackposta is. Ami legkevésbé tetszett, az a Hajtóvadászat, iszonyatosan túlírt és hullámzóan unalmas, és enyhén szólva nem tett jót a történetnek Gordon felbukkanása. Annyira, hogy megfordult a fejemben, hogy elég volt a Q-ügyosztályból, de aztán a következő könyvben egy tök érdekes esetet vettek elő, úgyhogy végül kitartottam. 


2 megjegyzés:

  1. Pont azért nem olvasok skandináv krimit, amiről a poszt elején írtál. Megpróbáltam, de magam is legalább olyan depis lettem, mint a főszereplő. Aztán félretettem az ilyen krimiket és azóta sem vetem elő egyet sem. Ha mégis rászánom magam skandináv krimi olvasására, akkor az biztosan ez a sorozat lesz. Főleg egy ilyen poszt után. Mert engem meggyőztél. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök.:)) tényleg csak ajánlani tudom. olvastam már jópár skandináv krimit, de mindig volt valami hiányérzetem, kivéve itt.

      Törlés