Susanna Jones - A csendmadár

Szeretem az olyan krimiket, amik a megszokottól eltérőek, és kilépnek a bűntény-nyomozás-tettes háromszögből, és elővesznek valami más aspektust. Itt ez a "más aspketus" Lucy személye, és mire végére érek a posztomnak, talán rájövők arra is, ennek ellenére miért is nem lett ez a regény átütő siker, ami átalakította a krimik piacát (mint tette ezt a Holtodiglan a sajátos szerkezetével).

Már a kezdésben is volt valami fals, a folytatásban meg már egyértelmű volt, hogy narrátorunkkal, Lucy-vel valami nem oké. A regény elején Lucy ugyan letartóztatást emleget, de csak kihallgatták, nos, kicsit hosszan.
Előkerült a tengerből egy nő darabokban (hogy miként kerülhetett elő egyszerre az összes darabja, azt most hagyjuk, igazából ez lényegtelen), és mindenki azonnal feltételezi, hogy Lily darabjai, és mivel Lucy látta utoljára, így előveszik a nőt. Barátnők voltak, vagy valami affélék.
A kihallgatást meglepően sokáig jól viseli, elvan a saját fejében, totálisan kizárva a külvilágot. Már ez gyanús volt, átlagember nem tesz ilyet, de Lucy nem átlagos. Főleg, mert időnként, elhatárolódva önmagától, E/3-ban kezd el beszélni Lucy-ről. Túl sokat nem tudnak meg tőle a nyomozók, van, hogy kereken megtagadja a választ bizonyos kérdésekre, ehelyett nekünk kezd el mesélni. Önmagáról, a gondolatairól, érzéseiről, emberekhez való viszonyáról, a múltról, és a még régebbi múltról. Annyira belemerül a mesélésbe, hogy teljesen elfeledteti velünk, hogy egy kihallgatószobában van bezárva már órák óta.

Japánról megtudhatjuk, hogy rendszeresen esznek kifőzdékben, rendszeresek a kisebb-nagyobb földrengések, és hogy teázás közben illik ámulattal csodálni a csészét, amiben megkínálnak minket. Ahhoz képest, hogy Lucy 10 éve él ott, ez sztem elég kevés, még úgy is, hogy időnként barangolunk Tokióban és a környékén, mert a látnivalókra nem helyez hangsúlyt. De oké, ez végülis egy krimi, fogadjuk el, hogy nem dolga bemutatni a japán mindennapokat.
Ami problémásabb, és ami miatt nem tudott rést ütni a krimik közhelyein, hogy a sok feldobott lehetőséggel nem tudott mit kezdeni. Nincs jelentősége Lucy furcsaságának, mert a történtek szempontjából semmi jelentősége nem volt. Ő egyszerűen csak egy másféle szereplő volt, akivel megtörtént néhány dolog, más meg nem, időnként élénk volt a fantáziája, máskor meg gondok voltak a memóriájával. A mindent lefotózó Tejdzsi talán betölthette volna az űrt a titokzatos és soha meg nem nézett képeivel, de ő sem tette, eltűnt, mire az írónő felhasználhatta volna. Így nem is igazán tudom hová tenni ezt az egész történetet, mert a végére teljesen szétszaladtak a szálak, amiről az elején azt gondoltam, hogy összetartoznak.

Ráadásul az egész lezáratlan, az olvasó tippelhet, hogy mi is történt, és ki tette, és hogyan tovább. Egy jól felépített történetnél ez egy remek lezárás, de itt a sok össze-vissza eshetőséggel a porszívózó szomszéd is tehette, mert úgy érezte, csak így lehet nyugta. (Nem, sztem nem ő tette.:)
Kíváncsi vagyok nagyon, hogy filmen mit hoztak ki ebből az egészből.

„Ha Lily nem találkozik velem, még most is élne.”
Egy halott angol nő torzójára bukkannak a rendőrök a Tokiói-öbölben. A gyanúsított Lucy Fly, egy harminc körüli, szintén angol szakfordító. Egyvalaki tudna érdemi információval szolgálni a gyilkosságról: egy fotós, Tejdzsi, de ő nyomtalanul eltűnt. Így hát a rendőrök kénytelenek Lucy Flyból kiszedni, mi történt. De Lucy hallgat.
Egy szót sem szól. Hangosan legalábbis nem. Fejében viszont megdöbbentő részletességgel és őszinteséggel végigpörgeti azt a kísérteties utat, amelynek végén nem a törvénnyel, hanem saját magával kell elszámolnia.
Susanna Jones hátborzongató regénye nem csak egy gyilkosság krónikája, hanem egy szerelemé is, amely az első perctől el volt átkozva. Hiszen ha Lily nem találkozik Lucyval…