Tom Sweterlitsch - Angyalok pokla

Olyan érzésem volt olvasás közben, hogy a történet vázán túl nem áll másból a regény, mint felsorolásokból: reklámok, események, utcanevek egymás utánja jövő-menő emberekkel, kávézókkal, éttermekkel, ahol a pincérek felszolgálnak, újságok, hírek, cikkek, áldozatok, rokonok, kapcsolatok, megint reklámok, amik mindenáron el akarnak adni valamit, és ezek így váltakoznak egymás után.
Ami szép, hogy ez azonnal homloklebenyi inger, hiszen netre vannak kötve az emberek. Hogy mikor történt mindez, nem tudni, az biztos, hogy Pittsburgh-ben robbantottak - valószínűleg atomot, vagy valami ahhoz hasonló hatású bombát, gyakorlatilag letarolták a várost, és az éppen ott tartózkodókat. Természetesen valami arab kinézetű csóka robbantott, ki más. Nem akarom én ezt a témát lekicsinyelni, de már kezd elcsépelt lenni, ami baromi veszélyes.
Ezután jött a fejbe épített Adware, a retinára csatlakoztatott rögzítőberendezés, egy rakat új testület, és a virtuális emlékmegőrzési mód, amivel rekonstruálni tudják a múltat, egy újfajta viselkedésszimuláló MI. Nem elég az emberiségnek az alkohol és a drog, most még ott az interaktív múltban élés is, mint önpusztító eszköz. Szuper.

**És csak úgy mellékesen megjegyzem, feltűnt, mintha az irodalom direkt építené a lépcsőt (lefelé, a pokolba) az emberiség jövőjének. Az előzőleg olvasott Halálaktákban ugyanis pont egy adatbányász szoftver kifejlesztése miatt volt az öldöklés. Érdekes egymásra épülése ez a technikának, és a felhasználhatóságának, mintha már direkt előre készítenének minket, mi várhat ránk. Feltételezem, nem is olyan sokára, de még remélem, hogy a vérvonalam kihalása után. Nyugtalanít a gondolat, hogy bármelyik leszármazottamnak ilyen világban kelljen élnie. Ez volt az érzésem a Matchedet olvasva is, ami abban van, annak egy kis része már majdnem legális. Hátborzongató. Nekem. Aki ebben nő fel, annak persze ez természetes lesz.**

Főhősünk adatbányász, aki halmozottan pusztítva magát, bedrogozva éli át a múltja minden percét, elfogad egy jól fizető melót. Alapból is halottakat keresgél, jól is csinálja, úgy gondolja, nem lesz ebből gond. Lejön a drogokról is (kap egy programot agyba, ami olyan, mint egy vírusirtás. gondolhatnánk, így könnyű, de ez inkább csak segítség annak, aki valóban le akar szokni.), mert a melóhoz tisztának kell lennie, csak aztán falakba ütközik. A nőt ugyanis, akit meg kell keresnie, kiírták a memóriákból. Borzasztóan bonyolult lehetett, nem is sikerült tökéletesen, így Dominic nyomra is akad, csak aztán megjelenik valaki a fenyegetéseivel, és igyekszik elijeszteni Domot a keresgéléstől.

Úgy vagyok ezzel a könyvvel, hogy egyszerre taszít és vonz ez a világ, ami akár a nem túl távoli jövőben már a miénk is lehet. A történet baromi jó: biztosítási csalások, gyilkosságok után nyomozni egy olyan adatbankban, ami több ezer ember szemén átfutó információkból épül fel, olyan adatokból, képekből, amire soha senki nem emlékezne vissza, viszont a retinaszkennernek hála, mégiscsak rögzült egy szerveren.
A kivitelezés már elég felemás. Az elején említett rengeteg, random felbukkanó felsorolást indokolja a különleges környezet, ezen keresztül érzékelhetjük, miknek lesz majd kitéve az agyunk, ha egyszer betör ez a technológia a világba, de ettől még unalmas, és mindenki számára semmitmondó, aki még soha nem járt azon a környéken. Gyanítom, ez az olvasók nagy többségét jelenti.
Fárasztó, hogy Dominic állandóan felhozza a feleségét, folyton visszatér hozzá, és bár engem jobban érdekeltek volna a gyilkosságok, kénytelen voltam a fele időt a feleségével tölteni én is. Inkább a világépítéshez sorolnám a jelenlétét, egyébként teljesen lényegtelen a léte is, meg az is, mikor mit csináltak a halála előtt. De nagyon sóhajtva tudomásul vettem kábé kétoldalanként, hogy igen, Dom gyászol. Még mindig. És még mindig.
Lényegesebb hibának tartom, hogy azzal, hogy ennyiszer elővette a feleségét, megbillent a regény egyensúlya is, mert az ügy helyett vele kellett foglalkozni. Valószínűleg ez feltűnt időnként Sweterlitsch-nek is, mert olyankor elég érthetetlen átmenettel újra az ügyre kapcsolódott Dom a virtuális sétái alatt. Mint amikor az ember átvág az autók előtt, 'egy életem, egy halálom' felkiáltással. De nem baj, ilyenkor örültem, hogy végre, visszatérünk a lényegre.
Hiányoltam még a személyiségeket is. Szereplők vannak, kontúrozott papírmasé figurák, de csak alapzajnak, funkciójuk semmi. Talán Gavril az egyetlen, akire azt mondanám, hogy karakteres alak, kár, hogy ő is csak egy mellékszereplő.

A könyv viszont a hibái ellenére is olvastatja magát, nagyon kíváncsi voltam, hova fut ki a nyomozás.
Ami mindenképpen pozitívum, hogy nincsenek az ölünkbe pottyant infók, semmiből előkerülő gyanús alakok, mindenki ott van, csak kérdés, kit mikor vesznek észre.
A lezárás is remek lett, pont olyan végkifejlet, amit megkíván a történet, és szépen elvarrja a szálakat is. Csóri főszereplőt sajnáltam kicsit, eléggé kijutott neki, de őszintén szólva ez a netre kötött agyi interfész számomra roppant ijesztő, úgyhogy szerintem úgy járt jobban, ahogy járt. Szeretem Sweterlitsch-t, még ha kiejthetetlen és leírhatatlan is a neve; a két regénye fényévekre van egymástól, de fel tudja kelteni az ember érdeklődését, és fenn tudja tartani, még úgy is, hogy érezhetően első könyv.

A ​közeli jövő technológiailag sokkal fejlettebb Amerikájában járunk. Tíz évvel ezelőtt egy atomrobbanást követően Pittsburgh a hamu martalékává vált, a túlélők és az ország többi része pedig egy zord disztópiába menekült, ahol a média és különböző virtuális kiterjesztései befolyásolnak mindenkit, a társadalmat körbelengi a pornográf tartalom és a szexipar, a bűnözők kivégzését pedig élőben lehet nézni bárhonnan.
Dominic Blaxton a pittsburghi katasztrófa egyik túlélője, a tragédia során azonban elvesztette a feleségét, aki születendő lányukkal volt terhes. Jelenleg biztosítási kárigényeket mér fel egy magáncégnek: gyilkossági ügyekhez köthető holttesteket keres az Archívumban, a város épületeinek, parkjainak és látványosságainak interaktív rekonstrukciójában, ahol a valaha élt lakosok szimulációi is megtalálhatók. Dominic a virtuális térben történő nyomozás mellett újra és újra átéli a feleségével közös utolsó emlékeit is, a veszteség folyamatos érzete pedig komoly alkohol- és drogfüggőségbe taszítja.
Ráadásul a legújabb ügye meglehetősen furcsa: egy olyan nő feltételezhető meggyilkolásával kapcsolatos, akinek valaki a jelek szerint az összes előfordulását ki akarja törölni az Archívumból. Dominic egyre eltökéltebben próbálja megfejteni a nő kilétét és azt, hogy mi történhetett vele. De miközben követi a nyomokat a virtuális világból a valóságba, ráébred, hogy az illúziók mélyén lappangó igazság nemcsak a józan eszét, hanem az ő és mások életét is veszélybe sodorhatja.
Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése