ÉVZÁRÁS 2019


Nem voltam túl aktív idén a blogon, de egy évzárást azért csak nem hagyok ki, még ha nem is fogom annyira túlgondolni, mint szoktam. Egyszerűre veszem most a dolgot, 5-5 legjobbat hozok könyvekből, sorozatokból, és azokból, amiket jövőre feltétlenül akarok olvasni meg nézni.

Az idei top 5 könyv

5 - Amin Maalouf - Szamarkand
Számomra meglepő, hogy a legjobb öt közé kerülhetett. Csak azért kezdtem el, mert úgy voltam vele, illene olvasni valamit Maalouftól, annyira régóta a perifériámon kering, hogy el kéne már dönteni, mihez akarok kezdeni vele. Nagyon kellemesen csalódtam, sőt, nem is csalódtam, egyszerűen imádtam, annyira hangulatos, és érdekes volt Omar Khajjám sokrétű személyisége, aki nem csak költő és filozófus volt, hanem matematikus, csillagász és forradalmi eszméket valló rebellis is. És persze a történelmi vonatkozások is nagyon tanulságosak voltak, az ilyen regényekre szükség van, ha meg akarjuk érteni egy kicsit is a közel-keleti gondolkodásmódot.
Egészen biztosan fogok még tőle olvasni.

4 - S. A. Chakraborty - Bronzváros
Arab folklór és politikai intrika fantasyba csomagolva. Egyszerűen elvarázsolt, nincs rá jobb szó. Folyamatos a pörgés, színesek a szereplők, a mágiájuk a megszokotthoz képest egyedi, bár aki otthon van az arab mítoszokban, annak nyilván nem jelentenek nagy újdonságot, de az átlag-fantasyk sorából nagyon kilóg a hitvilágnak köszönhetően.
Chakraborty nem fél megkínozni kicsit a szereplőit testileg is, lelkileg is, kell ez nem csak a történethez, de a karakterfejlődéshez is. A társadalmi felépítés nekem okozott egy kis gondot, nem egyszerű követni, mi a különbség a törzsek között az elnevezéseken kívül (déva, dzsinn, egyebek, az egyikük arisztokratább, a másikuk alávalóbb, csak mert... csak), és miért is akarnak háborúzni azon túl, hogy ki az arisztokratább és tisztavérűbb. És nincs idióta szerelmi szál, meg sokszög, és jó már olyan fantasyt olvasni, amelyiknek nem az eddig megszokott lények a szereplői.

3 - Björnsdóttir - A sziget
Mit tennénk, ha olyan helyen élnénk, amit egyszercsak valami megfosztott a külvilágtól, nincs repülés, nincs hajózás, aki elmegy, soha nem tér vissza, ki tudja, miért. Nagyon fontos, hogy ilyenkor ki irányít. Azt hittem, kapok valami pozitív alternatívát a már unásig ismert kapzsi politikusok és önző, csak a maguk hasznát néző vezetők helyett, de ha egyszer ilyenek vagyunk...
Emlékezetes regény, azt biztos.

2 - Ruth Ozkeki - Az idő partjain
A vallási vonatkozású részek voltak a kedvenceim, de érdekes volt ennyire közelről átélni és átérezni a japán mindennapokat, a gondolkodásmódjukat, a világlátásukat, a problémákhoz és az egymáshoz való viszonyukat.

1 - Ian McDonald Luna sorozata
Ez idén két könyvet jelentett, jövőre jön a harmadik, és már nagyon várom. Ha a bronzváros intrikus történelmi fantasy, akkor a Luna ugyanez sci-fiben az űrben, bár én hozzátenném, hogy érzek némi maffia-beütést is, de csak annyira, amennyire a családok felemelkedését szolgálják ezek a módszerek. Szóval eléggé.



Idén a sorozatok is előkerültek, de az ilyesmi ugye mindig az olvasás rovására megy. Bár nem panaszkodhatok, így is sikerült 55 darab könyvet elolvasni. Lehetett volna több is, de ahhoz képest, hogy a negyvenet nem is akartam túllépni, eléggé elhúztam magamhoz képest. Majd jövőre kevesebbet olvasok, úgyis az a cél, hogy csináljak már mást is, mint olvassak.

A legjobbak, amiket néztem

5 - Warrior
Kínai bevándorlás az 1800-as évek Amerikájába. Leginkább egyetlen bevándorló, egy fiatal harcművész útját követjük, aki az érkezését követően az egyik helyi családhoz csatlakozik (ők is maffia, csak kínai rendszerűek). Az ötletet Bruce Lee adta, és a helyi bűnözésen és a törvényi kiskapuk közötti lavírozáson kívül leginkább bunyóznak benne, ki harcművészien, ki csak úgy, kocsmásan. Ami külön tetszett, hogy abszolút átjön az a nyers és erőszakos világ, ahogyan akkoriban a kínai negyedekben (meg gondolom, máshol is) éltek.


4 - Legacies
Imádtam az Originalst, és egyértelmű volt, hogy folytatom a spin offját is. Igaz, már a második évadnál tartanak, de én egyben szeretem ezeket megnézni, úgyhogy jó sokat összevártam, és nem is bántam meg.
Hope Mikaelson egy tribrid, egy vérfarkas anyától, egy hibrid apától származik, boszorkány felmenővel. úgyhogy benne mind a három rész egyformán dominál (idővel). Míg fel nem nő teljesen, a Salvatore iskolában éli mindennapjait boszrrkányok, vámpírok és vérfarkasok között, folyton bajba keveredve, elvégre az apai örökséget nem lehet megtagadni.
Van egy kis Supnat utánérzésem, mert egyre több fura lény kerül elő, mindig őket üldözve, valami céllal, és elég nagy vérszomjjal, de szerencsére sokkal ötletesebben oldották meg ezeket a lényeket, mint a Supnatban, és az epizódok is elég jól fenntartják az érdeklődést az összekötő szállal, az elcsépelt pokolbugyorral, amibe mégis sikerült némi friss fuvallatot pumpálni.

3 - Manifest
Egyszercsak megjelenik egy repülő, rajta egy csomó ember, csak a felszállás és a leszállás között eltelt öt év.
Namost. Mit kezdjen az ember, aki már szomorkodott, gyászolt, majd továbblépet, most meg megjelent, akiért hónapokon keresztül reménykedett, majd idővel feladta, és feldolgozva a veszteséget, új életet kezdett? Mit kezdjen magával és a másikkal az ikerpár, akik között 5 év van? Ez egy kemény emocionális/morális szála a sorozatnak. A másik meg a rejtély, hogy mégis mi történt, miért, ki tudott róla, és megismételhető-e? És mi a helyzet a különleges képességekkel?
Persze, bele lehet kötni ebbe is, de nézni olyan, mint amikor olvasás közben a 'csak még ezt a fejezetet elolvasom'. Muszáj folytatni.

2 - Dark
Német kisváros, öngyilkosság, eltűnések, előkerülések, hullák, valami ismeretlen szörnyűség és időugrások, nagyjából így lehetne jellemezni. Mivel nem az amcsik csinálták, rendkívül odafigyelős sorozat, igényli az agysejteket, nem csak az időutazás, hanem a sok szereplő és rokoni kapcsolat miatt is. Ha valaki igazán nyomasztó sorira vágyik, akkor ezt nézze.

1 - Beforeigners (Fremvandrerne)
Mi már sokfelé utaztunk képzeletben, de milyen lenne, ha minket lepnének el mindenféle népek mindenféle korból? Mit lehet kezdeni a szokásokkal, elvárás lenne-e a teljes asszimilálódás, vagy meghagynánk a kultúrájukat nekik abban a formában, ahogyan áthozták?
A bevándorlók mindenféle időből jönnek, az őskortól kezdve egészen a múlt századig. Hozzák magukkal az életmódjukat, az eszméiket, amik sokszor elég veszélyesek, hiszen ezekkel már egyszer megküzdött az adott kor társadalma, és ami hátráltató volt, azt idővel kivetette magából. Ilyenek pl. a fejlődés- és technológiaellenes ludditák, vagy épp a viking kor öntörvényűnek tűnő igazságszolgáltatása. Van némi krimi-szál is, de nekem érdekesebb volt a harcos viking csaj, aki gazdasszonynak mondta magát, csak hogy rendőr lehessen. A végén történtek az igazán érdekes dolgok, ami miatt már nagyon várom a folytatást.

Amiket az év elejére tervbe vettem


PEAKY BLINDERS

DEADWOOD
Többiek zárása
Share:

5 megjegyzés:

  1. "úgyis az a cél, hogy csináljak már mást is, mint olvassak" :D Ezen jót röhögtem, milyen fonák helyzet, hogy mindenki azon fogadkozik inkább, hogy többet olvasson, vagy hogy egyáltalán jusson ideje a könyvekre, te meg próbálod csökkenteni az erre szánt időt/energiát. :D

    A sorikhoz nem tudok hozzászólni, de a könyvekhez igen, méghozzá ezt az átgondolt megjegyzést: Ozeki juhúúúúúúúúúúúúúúú! :D
    BÚÉK kedvesem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem lehet mindig olvasni, kell idő másra is.:D
      Ozeki nagyon jó, hozhatnák a többi könyvét is.

      mindenkinek buék, jól elfejtettem kívánni.:D meg azt is elfelejtettem említeni, hogy a vcs megint nem sikerült, de ez már tendencia.:)

      Törlés
  2. Boldog újévet, Nima!
    Képzeld, a Beforeignerset pont ma kezdtem el nézni, és húúúú... nagyon jó koncepció, nagyon érdekes a sztori, és ez igazán bíztató, hogy nálad is a top sorozatok között landolt. A Dark is nagyon listás már pár hónapja, ahogy a Peaky Blinders is. Szerintem ha a Beforeignersszel végzek, jön a Dark - kicsit olyan Stranger Thingses utánérzésem volt a trailer alapján. Persze, vágom hogy nem sok közük van egymáshoz, de valamiért - gondolom a kisváros feeling meg a rejtély miatt - rögtön az a sori ugrott be. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. neked is boldogot!:)
      nálunk a peakyt már mindenki látta rajtam kívül, és mindenki csak dicsérte.
      a dark meg nagyon fura sori. én régebben elkezdtem nézni, de annyira nem olyan, amihez szoktam, hogy inkább nem folytattam. aztán erőt vettem magamon, és gyorsan megszoktam a lassúságát. kell is lassúnak lennie, mert különben követhetetlen lenne, hogy kit látsz és mikor. (a ST ehhez képest nagyon amerikai.) majd írj róla, tetszett-e.:)

      Törlés
  3. Boldog Új Évet Kívánok Neked Nima! :)

    VálaszTörlés