Nem kell különösebben vallásosnak vagy a bibliai történetekben jártasnak lenni ahhoz, hogy ezt a könyvet bárki is élvezhesse. Nem igazán tudom, hogy hova is soroljam: fantasy, kaland, gótikus mese, esetleg barangolás a bibliai szövegek világában; valahogy az összes, váltakozva, mikor mit követelnek meg az események. Nagyon sötét és komor történet, ne számítsatok könnyed és vidám kalandokra, inkább olyan az egész, mintha bejárnánk sok-sok emlékezet sötét barlangját, ahol füstös a mennyezet, csúszik a padló, és nem tudjuk, mi vár ránk a következő fordulónál. A történet egyik alappillére Enoch könyve, amit az egyház apokrifnak bélyegzett. Hogy egy szöveg mennyire minősül szentnek vagy épp szentségtelennek, az nem gátolta meg bátor tudósainkat, hogy megvizsgálják azt, és megpróbáljanak az általa továbbított képeknek valamiféle fizikai formát adni. Próbálták megjeleníteni a szekeret, és isten trónusát, meg a többi hasonló dolgot, de ezek nincsenek benne a könyvben, máshol olvastam, mindegy is, csak mondom, hogy ez egy valóban létező szöveg, bár mint az az ilyen régi iratoknál szokás, a példányok, amik fennmaradtak, némileg eltérnek egymástól.
A könyv második része különösen élvezetes volt, hiszen innen tudhatunk meg mindent az angelologusokról, mi a feladatuk, hogyan működnek, hogyan tanítottak, kiket és legfőképpen, miket. Celestine nővért, aki akkor még nem volt apáca, csak egy angyalokkal foglalkozó tudóspalánta, és az angyaltudósokat a második világháború menekülésre kényszeríti, és miközben a jelenben betegen a kolostori ágyát nyomja, elmeséli ifjúsága történetét, a kutatást, az expedíciót, és barátnőjéről is megtudunk néhány dolgot, aki az első egységben szereplő Evangeline nővér nagyanyja.
Csak csapongok ide meg oda, de a lényeg, hogy nagyon beszippantott a történet, és bár már eléggé unom a sorozatokat, meg hogy újabban senki nem tudja megírni a benne megfogalmazódott történetet egyetlen könyvben, most kifejezetten örülök, hogy jön majd a folytatás. Régen elég sok olyan könyvet olvastam, ahol keresték a világvégére való utalást több ezer éves szövegekben, elemezték a bibliát mindenféle szempont alapján, megtörtént-e, vagy kitaláció, tényleg egy másik világ-e, vagy egyszerűen a mindennapi történelmet akarták megörökíteni, és ez az idők során, és a mindenféle egyházi zsinatok miatt annyira eltorzult, hogy már semmi köze nem volt ahhoz, amiért íródott - és ezek a könyvek nem nélkülözték a tudományos vagy áltudományos felhangot, kifejezetten azzal a szándékkal íródtak, hogy dokumentumkönyvnek tekintsék őket.
Ezekkel szemben ez a könyv úgy közvetít egy sajátos nézőpontot a bibliai szövegekre és történésekre vonatkozóan, hogy mindezt regényesen és kalandosan teszi, és bár a szereplők állást foglalnak, miben hisznek, hiszen ez a szerepük, nekem nem muszáj ezt tennem. Élveztem, hogy olvashattam, élveztem a nem megszokott nézőpontokat, a szövegek egészen más kontextusba való helyezését, amik így másnak tűntek, mint aminek tűnnek a szokásos nézőpontból, és úgy keltett tudományos hatást, hogy végig tisztában voltam azzal, ez egy regény, a fantázia terméke, és nem több. Tökéletesen illesztette bele a bibliai szövegeket és a tudományos értekezéseket az események menetébe.
Ettől függetlenül persze a könyv korántsem tökéletes, mert amikor a jelenben jártunk, egész végig az volt az érzésem, hogy oké, ezek nefilimek, de ennyi erővel vámpírok is lehetnének, persze nem a dögösebb, lepedőakrobata fajtából, hanem inkább abból, ahol a vámpírok maguk is dögök. Mert a nefilimek is azok, bár hogy mitől is azok, az is megérne egy külön kis eszmefuttatást. (sztem semmivel nem rosszabbak nálunk, de valamiért mocskos teremtényeknek minősülnek.) Aztán Evangeline-nek volt egy nagyon különös élménye gyermekkorában, amire még mindig élénken emlékezett, és szerintem, ha valaki ilyesmit él át, az nagy mértékben meghatározza a hitét. Nos, Evangeline úgy tesz, mármint a hite úgy tesz, mintha semmit nem látott volna, és tekintve, hogy ráadásul még felesküdött apáca is, nekem ez nagyon furcsa. Az ilyesmi mellett nem megy el úgy senki, mintha mi sem történt volna. És amikor innen-onnan sikerül felcsípnie egy kis információmorzsát, mégsem tud vele mit kezdeni, pedig az alapok ott vannak benne, az emlékezetében, de így, hogy nem hajlandó erről tudomást venni, csak egy helyben toporog. Aztán az angelológiai elméletek olykor túlzásokba esnek, pl. hogy az összes európai uralkodó család a Vigyázók vérével volt szennyezett, így tudták a nefilimek uralmuk alatt tartani a világunkat. Tény, hogy ez igazán komoly hatalom, de pont annyira hihetetlen is. Szóval Trussoni nem hagyta, hogy elfeledjem, ez tényleg csak egy regény. Ráadásul az egész regény alatt nem nagyon tudta eldönteni, hogy most Gabrielle meg Evangeline milyen magas is; ami egyszer magas volt és vékony, az következőre pici lett és manószerű.
Mindezzel együtt is jó volt olvasni, teljesen elvarázsolt ez a téma, és ahogyan Trussoni tálalta, bár végig az volt az érzésem, hogy Dan Brown művei nem hagyták hidegen az írónőt... Nagyon közel éreztem magamhoz a szereplőket, a megszállottságukkal, élni akarásukkal, tudásvágyukkal, akár nefilimek, akár emberek voltak. Szerencsére Trussoni nem bagatellizálta el a történetet, okos volt és érdekes egész végig, szinte faltam a lapokat, mert tudnom kellett, mi fog történni. Nem tudom, hogy külföldön miért volt felemás a fogadtatás. Mert ha egy újabb lelkizős pornóra számított a nagy tömeg, csak most vámpírok helyett angyalokkal, akkor elhiszem, hogy pofára estek, ebben ugyanis egy szál romantika nincs, nemhogy erotika, meg lelkizés. Nagyon igyekszem keresni valamit, amihez hasonlíthatnám, de angyalokról ilyen könyvet, azt hiszem, még nem írtak. Ígéretes első könyv, de a gótikus érzést nagyon hiányolom belőle. Inkább a kalandregények, és Dan Brown rajongóinak tudom jó szívvel ajánlani.
A könyvet köszönöm a Kelly kiadónak.
0 Megjegyzések