Gyacsenko - Alexandra és a teremtés növendékei

- És utána mi következik? Úgy értem... még azután. A vizsga után. A diploma után. Mi lesz velem?

A púpos elmosolyodott.

- Nagyszerű lesz. Higgye el! De a jelenlegi szakaszban ezt nem tudom elmagyarázni magának.

Képzeljétek el, hogy kiszakítanak benneteket a jelenlegi életetekből, és betesznek egy egészen másba, amiben ezentúl úgy kell élnetek, hogy nem tudjátok mivégre történnek dolgok nap mint nap. Nem tiltakozhattok, nem visszakozhattok, mert akkor valaki súlyosan megsérül, esetleg meg is hal. A döntéseiteknek szeretteitek isszák meg a levét. De ha jól haladtok, ha ügyesek vagytok, szorgalmasan tanultok, és mindent beleadtok, akkor annak meg lesz a jutalma. És ezeket a tanárokat nem lehet átverni, itt nem lehet puskázni, ők még a fejekbe is belelátnak. Ilyen helyre kerül Szasa Szamohina, aki a kurátora, és a tanítói szerint is hatalmas tehetség, nagyszerű dolgok állnak előtte, csak sajnos senki nem magyarázza el neki, mi végre tanulnak, mi végre a rengeteg szenvedés, a megfeszített munka. Mert itt szó szerint eljut mindenki a saját teljesítőképességének határáig, és még azon is túl. Senkit nem hagynak magára, így vagy úgy mindenki megkapja a segítséget ahhoz, hogy tovább tudjon lépni az úton... önmagában. Ha elbukik, az végzetes. Egyéni foglalkozások vannak, ahol a tantárgy és a tanár személyétől függően foglalkoznak a tanulókkal. Kihoznak belőlük mindent: tehetséget, erőt, elszántságot, akaratot. Ha a tanárnak nem sikerül, ha a tanulónak önmagában nem sikerül, nem árt, ha van mellettük egy jó barát, aki, ha kell, még nyakon is vágja, mert az élete a tét. És nem csak az élete, hanem maga az Élet.

Különös ez a regény, nyomasztó, izgalmas, teli titkokkal, kételyekkel, szenvedéssel és fájdalommal, és megkönnyebbüléssel, tudással, tapasztalással. Hogy beteg lenne, mint ahogy Chris írja? (akinek egyébként köszönöm az ajánlást, remek regényre hívta fel a figyelmemet.:) Én nem tartom betegnek. Thriller, olykor horror az egész, de szívesen lettem volna Szasa helyében. Valahogy úgy érzem, megérte az a szenvedés, amin végigment. Az külön pozitívuma a regénynek, hogy mi, olvasók semmit sem tudunk meg azelőtt, mielőtt a karakterek is meg ne tudnák. Mintha együtt tanulnánk velük, előttünk is olyan ütemben kerülnek megválaszolásra a kérdések, és persze jönnek az újabb kérdések. Nekem a vége is egyértelmű,  logikus volt, teljesen passzolt a történtekhez. Nem volt kiszámítható, az egész könyv nem az, de az, hogy Szasa egyedi, különleges, és hatalmas tehetség, valahogy sugallta előre, hogy ilyesmiért történik minden. Míg egészen az utolsó lapig elértem, folytatást akartam azonnal. Aztán az a két oldal lezárt mindent. Ezt nem lehet folytatni. Sajnos. Szürreális, torz, kifordult regény, és aki gondolkodott azon valaha is, hogy mi az a valóság, igaz-e, amit magunk körül látunk, mi az a többdimenzió, és egyáltalán, az összefüggéseken, határokon, határtalanságon, látszaton és Én-en, annak mindenképpen olvasnia kell.

p.s. mi ez az eszement hírnévhajszolás a fülszövegekben a Harry Potterrel?! ennek a könyvnek köze nincs hozzá. talán nem ártana olyannal íratni, aki olvasta a könyvet, vagy egy olyan értékelést róla, hogy legalább nagyjából képben legyen. ha már muszáj valamihez hasonlítani, akkor csakis a Mátrix jöhet szóba. igaz, egy teljesen más síkon, és más megközelítésből, de szerkezetileg közelítenek.

Érték: 5/5*