Justin Cronin - Szabadulás

érték: 5/ 6 

"... A puszta létezésével megkövetelte, hogy az ember higgyen a jövőben, amelyben ő kúszik, jár és él majd. Egy baba az egy darab idő; egy ígéret, amit az ember tett, és a világ tett az embernek. Egy baba a létező legrégibb egyezség volt a világgal arra, hogy az életet folytatni kell."

Mindenkor, amikor valami történik, amitől más lesz a világ, van egy katalizátor. Talán ez nem más, öltsön bármilyen formát a végkifejlet, mint apró emberi gyengeségek; a gyarlóságnak egy olyan foka, ami olyan emberen lesz úrrá, aki tud tenni valamit az egyébként elérhetetlenért, mert egészen egyszerűen képes rá. Hogy A szabadulás eseményei konkrétan hol és mikor is kezdődtek, nehéz megmondani. A hagymázas álomban a halhatatlanságról, vagy esetleg a kivagyiság, hogy valóban meg lehet csinálni a lehetetlen, dacolva a természettel és az emberi élet rendjével? Mi jár vajon a tudósok fejében a veszélyes kísérletek alatt? Hogy ők az erősebbek, a tanultabbak, és történjen bármi, a gyeplő az ő kezükben marad? De miért tenné, amikor szabad is lehet? Mert a kísérleti nyulak kiszabadultak, és olyanok ők, tizenketten, amit senki nem ismer; a tudósoknak fogalmuk sincs, mit alkottak. Az atom nem oldotta meg a dolgot, viszont majdnem minden élhetőt elpusztított. Akik megmaradtak, védhető, mindentől elzárt helyre húzódtak, zárt közösségként tengetve napjaikat, bizalmatlanul minden iránt, ami a falakon túl volt. Elüldözték a csodával határos módon életben maradt Vándorokat, akiket az éjszaka a szabad ég alatt talált, prédaként a furcsa, fertőző, világító lényeknek, az emberiség pusztulásának okozóinak. Amy... ő minden, a Sehonnan Jött Lány, akinek a felbukkanása felszabadítja a mélyben rejtőző indulatokat, szándékokat, a gyengéket megváltoztatja; az erősekre, akik nagyon kevesen vannak, hatástalan; és vannak néhányan, akiknek kinyílik tőle az elméje. Mert Amy elhozta számukra önmagukat, és az addig rendezett, békés kis közösség felbolydult...
Valóban ilyen lenne a jövő az atom után? Az Ugrók behelyettesíthetőek bármi mással, hogy itt most olyanok, amilyenek, csak választás kérdése volt. Döbbenetes átélni, hogy a múlt egyetlen szempillantással odalesz, már nem emlékszik senki arra, mi volt az a karácsony, és miért voltak ünnepnapok, nincs vallás, nincsenek szörnyek, nincs semmi, amiben mi most élünk, és teljes természetességgel a mindennapjaink része. Nagyon könnyen el lehet képzelni egy olyan világot, amit nem tart egyben más, csak az életben maradás képessége, ami úgy tűnik, nagyon mélyen gyökerezik bennünk. Nincs tudomány, az a tudás, ami a förtelmeket létrehozta, elveszett, csak annyi maradt meg, ami a mindennapokban létszükséglet: a fény, és a tudás, ami a fényt létrehozza, és fenntartja. Egy világ, ahol a családi összetartást felülírja a közösség fennmaradásának szüksége, és a törvény, ami mindezt fenntartja,  megkérdőjelezhetetlen. Hogy ez mennyire jó az egyénnek, az egészen más kérdés, de a közösség ettől marad életben, és ezért minden áldozat helyénvaló.

Te mitől félsz? A pókoktól, egerektől, madaraktól, netán szellemektől, az ördögtől, a pokoltól, a megmagyarázhatatlantól, a különös éjszakai árnyjátéktól? Az éjszakában süvítő széltől, a villámlástól, a tanárodtól? Örüljünk, amíg csak ilyen apróságoktól kell félnünk, mert ezeket egyiket sem mi teremtettük. Mert nagyobb borzadályt nem tud alkotni a természet, mint mi emberek. Olvasás közben sok dolog eszembe jutott, a resident eviltől kezdve a mostanában fertőző vírusokig, meg az a sok minden is, amiről aztán végképp nincsen fogalma átlagembernek. Azt hiszem, a tudatlanság ebben az esetben óriási kincs, még akkor is, ha messze a vég. De mennyire messze...?

érték 5/6 (bizony. 6. elmondhatatlan. elgondolkodtató. érezhető. remény. reménytelenség. remény. örvény, ami beszippant. csak bírd idegekkel és érzéssel.)