2011/11/11

Sorozatokról, csak ezek most könyvek

Szeretjük a sorozatokat, ugye? Bár mindig morgunk, hogy nem igaz, hogy nem lehet egykönyves történeteket írni, mert sok pénzbe kerül, mert ha egyszer elkezdünk egy sorozatot, akkor az ha törik, ha szakad, a végéig meg kell, hogy legyen, pláne ha jó, de akkor is, ha nem olyan jó.
 Én is így vagyok ezzel, annyi különbséggel, hogy ritkán ragaszkodom hozzá, hogy az első könyvtől az utolsó könyvig elolvassak mindent, egy sok-sok részes sorozatnak nagyon jónak kell lenni ehhez, nem elég, hogy 'hát jó-jó, de...'. Ha ott a 'de', akkor nagy a valószínűsége, hogy nem folytatom, ahhoz meg főleg nem ragaszkodom, hogy az összes részéért pénzt adjak.

 Amik biztos befutók: Moning Fever-sorozata (erről inkább nem mondanék semmit, biztosan unalmas már a rajongásom), itt csak utolsó rész vár még olvasásra, magyarul viszont még csak három rész jelent meg.


 Aztán itt van a másik kedvencem, Cassie Palmer , akitől még hátra van két könyv, ami nem jelent meg magyarul, és igazából nem vagyok benne biztos, hogy 5 kötetnél meg fog állni, amit egyáltalán nem bánok.


 A következő nagy befutó nálam Kerstin Gier sorozata , amiből nagy sajnálatunkra még csak egy rész jelent meg:


 Brent Weeks Éjangyal trilógiája is a mostazonnalakarom kategória, itt szerencsére már látni a végét, csak egy könyv kell, hogy teljes legyen a sorozat, nekem meg még csak az első részt sikerült kivégeznem.


 Aztán itt vannak Libba Bray könyvei , ami már teljes, a polcon is, és csak arra vár, hogy elolvassam az utolsó két részt, itt is csak egyet olvastam idáig.


 Erikson sorozata már külföldön a végét járja, itthon ehhez képest elég lassan követik csak el a megjelentetést, a 10 részből 7 van kész, ebből az utolsó kettő vár nálam olvasásra. És persze, hogy az összes kell .


 Aztán van még Abercrombie is, ami szintén trilógia, és az utolsó megjelenését várjuk, ezekből még egyet sem olvastam, bár már sokszor lekiabáltak rám a polcról, dehát nem lehet mindig minden kiabálásnak engedelmeskedni.


 Van nekem Lukjanyenkóm is, sorozatok is, meg nem sorozatok is, meg is van az összes mindegyik, és fogom is majd olvasni mindenképp:


 Szintén tervben van Suzanne Collins sorozatának az olvasása is, itt még egyet sem olvastam, kettő jelent meg, a harmadik meg majd hamarosan.


 Nagyon szeretném Scott Westerfeld Leviathan sorozatát is elolvasni, de ehhez nagyobb lélegzet kell, mert valószínűleg angolul fogom majd:


 És hogy a gyerekkönyveknél maradjunk, amiket annyira nem szeretek, viszont Elisabetta Gnone Fairy Oak sorozata egyszerűen elbűvölt, annyira gyönyörű, és a történet is olyan bájos, hogy muszáj olvasni. Itt nagyon le vagyok maradva, mostanában fog megjelenni az ötödik rész, négy már ott a polcon, de csak egyet olvastam ebből is.


 Kíváncsi vagyok Leiner Laura Szent Johanna gimi sorozatára is, hiányzik a suli-feeling. Ebből még egyet sem olvastam.

  
 Eddig azok, amiket végig szeretnék majd olvasni, és most jöjjön néhány, amiknél eléggé esetleges, hogy valaha is végigviszem-e az utolsó kötetig. Nagy valószínűséggel inkább nem.

  •  Laurell K. Hamilton mindkét sorozatába szeretnék majd belekóstolni, aztán ki tudja, mennyire fogok rájuk kapni.
  •  Charlaine Harris True Bloodját is majd folytatom néhány kötet erejéig, akárcsak Jeaniene Frost vámpírjait, de igazából mindkét írónő kevés nekem ahhoz, hogy addiktizálódjak. Ugyanez igaz Janet Evanovichra is. Jó-jó, de annyira mégsem. Amolyan 'egynek elmegy, ha épp olyan a kedvem' típusú könyvek ezek.

 Amiket biztosan nem fogok folytatni : Ward, Cole, Gabaldon és tsai. Na meg Naomi Novik, és Monaldiék Imprimatur-szériája is a süllyesztőben végezte nálam.

 Elnézve, hogy mennyi könyv is ez, a következő évre simán megvan az olvasnivalóm. Pedig ez csak egy nagyon kicsi része az olvasásra váró könyveimnek, ezért is nem merek én teljes  várólistát csinálni.

És ezzel kapcsolatban elgondolkodtam, hogy meddig is érdemes elhúzni a sorozatok kötetei közötti megjelenéseket. Szerintetek? Ti meddig szerettek várni a következő részre? Ha sokat kell, az ront az élvezeti értéken? Ha keveset, akkor túl gyorsan kivégzünk egy-egy igazán kellemes világot?

20 megjegyzés:

  1. Lehetek az első kommentelő az új helyen?:))
    Ha mindenki olyan lenne mint én (még szerencse h nem) a kiadók nagyon ráfaragnának a mostani sorozat politikájukkal. Ami általában várjunk 1 évet de legalább felet a részek között. Ugyanis, ami nagyon tetszik elolvasom angolul, és aztán csak a legritkább esetben veszem meg és olvasom el magyarul is.
    Ha már bebizonyosodott hogy sikeres itthon egy sorozat, akkor jobb minél hamarabb lezavarni, egymás után szeretem olvasni, mert úgy nem felejtem el, amúgy szita az agyam, illetve nem tud annyi sok történetet tárolni, mint amennyit olvasok kvázi rövid idő alatt.
    Beyond the shadows-t nagyon nagyon várom, mert ugyan már végigolvastam a trilógiát, de ez az örök kedvenc kategória, és nekem fantasy klasszikus született. Úgyhogy olvasd a másodikat minél előbb:))

    VálaszTörlés
  2. tökéletes első kommentelő vagy.:D
    igen, én is ezt érzem, hogy túl sokat várnak a részek között, és akármennyire is kedvenccé válik valami, ezzel egy idő után megkopik a varázsa.
    szerintem nagyon kevesen vannak, akik félévente/évente újraolvassák a sorozatokat, csak hogy teljesen képben legyen az új részekkel.

    VálaszTörlés
  3. Nekem személy szerint 3 részes sorozat jön be a legjobban. Így van eleje, közepe és vége. Nincs elnyújtva, a végtelenségig húzva.

    VálaszTörlés
  4. Kösziii:))

    Hát, vagy leginkább senki nem olvassa újra.
    De pl az Eragon első és második része között annyi év (2 v 3) telt el, hogy kénytelen voltam újraolvasni, ha érteni akartam....grrr....A negyedik részre is várok már lassan 2 éve...de tutira nem olvasom újra az egészet.

    Könyvmolyosok aránylag egészen gyorsan jelentetik meg az Éjangyalt, de annyira szerte ágazó és bonyolult a történés, hogy igencsak gógyizni kell még így is, ki merre, hova hány méter....

    VálaszTörlés
  5. Welcome itt a blogspot-on, sajnálom az okot persze.

    Szerintem két könyv között max 2 hónapnak kéne eltelnie (bár ez elég pénztárca ellenes lenne persze), mert ez a mostanába megszokott, hogy kb. 1 év, az nem jó egyáltalán. Én simán elfelejtem addig, miről szólt az előző rész. Persze 10-20 oldal és belejövök, de nem kényelmes egyszerűen. Aztán vannak azok a sorozatok, amik még kint is épp csak íródnak, ezekkel kérdés mennyire kell sietni, hiszen max aztán mi is várhatunk éveket a köv. részre (pld A jég és tűz dala sorozat, miután megjelenik az aktuális utolsó magyarul (remélem még idén) - aztán lesni fogunk megint 5 évig az angolokkal együtt). De a kint már befejezett sorozatokat gyorsan le kéne darálni.
    Sőt!
    Én például a kint jól bevált "omnibus"-okat adnám ki azonnal.
    Pld: A Szukits kiadta a Dawn of War trilógiát (nem volt jó könyv egyébként) 3 év alatt kb. Én ezt adtam volna ki a helyükben:
    http://www.amazon.com/Blood-Ravens-Dawn-Omnibus-Warhammer/dp/1844165353
    Ebben benne van mindhárom regény teljesen. Ez legalább jól nézne ki a polcon is, ha már a regény jobb nem lett volna ettől sem.
    És a többi Warhammer sorozatot is így adnám ki, meg a többi világ-sorozatban is ezekben a gyűjteményekben gondolkodnék. Persze gondolom ezek is jönnek majd és úgy nem lehetne 2x megkopasztani az olvasót, ha rögtön a szép kiadás jönne ki...

    Abercrombie-t olvasd ki, olyan jó mint az Éjangyalos könyvek simán.
    Suzanne Collins-t még én is csak tervezem, de lehet hogy megvárom vele a filmet! :D (öööö...)
    A Fairy Oak sorozatból még egy sincs meg, de már várom hogy 1-2 év múlva megvesgyem akciósan mindet és a lányoknak olvassam fel őket! Engem nagyon érdekelnek, remélem nekik is tetszeni fog! :D
    Erikson meg egyre jobb minden kötetével, szóval pótold! Remélem kijön a következő karácsonyra tőle!

    VálaszTörlés
  6. Titti, ebben van valami, azért várok az Éjangyallal is, hogy majd egyszerre a kettőt. egyébként is rossz lerakni egy sorozatot, amit megszeret az ember, ha elég jó, én simán tudom őket olvasni egymás után.

    BWizard, köszi.:)
    ahogy én látom, pont az a cél, hogy megkopasszák az olvasókat.
    én Collinst mindenképpen azelőtt akarom elolvasni, hogy a filmet megnézném, meg van belőle esemény, ráadásul egy olvasás többhöz is jó.:D egyébként meg mióta olvastam Cronintól a Szabadulást, azóta rá vagyok kattanva ezekre a disztópikus regényekre.
    hogy Gnone le legyen árazva, arra nem tudom, mennyi az esély, a molyképző kínosan ügyel rá, hogy ha egyben akarod megvenni, semmiképpen se te járj jobban.

    VálaszTörlés
  7. Naomi Novikot meg én akarom elkezdeni, mert eddig jókat hallottam róla. De ha abbahagytad, akkor már kicsit tartok tőle. Mondjuk az első részt mindenképp elkezdem, már itt van nálam.

    Én is úgy látom, hogy a kiadók minden bőrt le kívánnak húzni a könyveikről, ami érthető persze, csak nem szimpatikus. De pont a könyvmolyképzőt szeretem, hogy egyszerre adják ki a könyveiket (már amelyiket) keménybe és puhába, aztán döntsön az olvasó. De pld. az utolsó Eriksonnal nagyon pórul jártqam majdnem. Először szentségeltem, hogy az Alexandra nem keménybe hozta ki, mint az előzőeket, aztán duzzogva megvettem, amikor meg kijött keménybe (hónapokkal később), nagy malacom volt, hogy a könyvesboltos visszacserélte nekem egy kis különbözet ráfizetéssel. A kisváros előnye. De azért meleg helyzet volt.

    Ezt a kapcsát szedd már ki, pls, firefox alól alig lehet kommentelni! :S

    VálaszTörlés
  8. Vagyishogy nem lehet konkrétan.

    VálaszTörlés
  9. Wiz, Novik nekem nagyon röhejes volt. én valahogy nem tudtam komolyan venni, de a régi blogon (milyen furcsa ezt így kimondani, mert még nem olyan régóta régi) írtam róla, hogy miért nem. ha az elsőtől elájulsz, akkor fogod szeretni, de ha zavarni fognak a hibák, akkor biztosan nem.

    hát, a molyképző azért a twilightnál már eljátszott egy ilyen kemény-puhafedeles ütőkártyát, jól ki is akadtam rajtuk, de az tény, hogy ez nálunk még egyáltalán nem bevett, hogy a paperback később jön, előbb meg a kemény. de ahogy most csinálják, hogy a kettőt egyszerre dobják ki, azt én is nagyon díjazom.

    Eriksonon éán is gondolkodtam, de nekem tuti meg kellett volna vennem, úgy meg nem érte meg. majd meglátom, hogy a következő rész milyenben jön ki,. aztán legfeljebb ha akció lesz, megveszem mind a kettőt olcsóbban. (meg ha lesz pénzem rá.:D) elég hülyén néznek ki egymás mellett, nem is raktam őket egy helyre.

    ööö... milyen kapcsát?

    VálaszTörlés
  10. márminthogy nincs kapcsa. de akkor megnézem, hátha elállítódott.

    VálaszTörlés
  11. aha, látom már. hol szedjem ki? megnéztem a beállításoknál, de nem találok semmit, ahol külön be kellene zt állítani. bárki kommentelhet, reg nélkül.

    VálaszTörlés
  12. Nem tudom, hol lehet kikapcsolni, de nekem nincs itt a blogspoton, szóval tutira nem kötelező. Operával lehet kommentelni simán.

    VálaszTörlés
  13. ha be vagyok jelentkezve, tőlem sem kér, akkor láttam a capthcát, amikor névtelenül akartam kommentelni. na, majd akkor még nézelődök.
    (nem lehet, hogy neked nálad azért nincs, mert tied a blog?)

    VálaszTörlés
  14. Leginkább azt nem szeretem, ha belevágnak egy sorozat kiadásába és bár annak eleve van 20 része eredetiben itthon "nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket" címmel nem folytatják. S ez roppant frusztráló a rajongóknak. Ha olyan sorozatról van szó, ami még angolul is csak alakulóban van, azon esetekben a késlekedés elfogadott. Amúgy meg utálom a sorozatokat, amelyek inkább emlékeztetnek a húzzunk le még több bőrt a sikerről elvre, főleg ha olyan regényre erőltetik a formulát, ami eredetileg csak 1 önálló mű lett volna.
    Magyar kiadó olyan sorozatot adjon ki, ami már kerek egész, trilógia, tetralógia stb. de már az összes megjelent angolul és kész a fordítása is és meg fogják jelentetni, erre lehet számítani. Vagy ha csak a szereplők állandók és minden regény 1 kerek egész sztori (ld. Pratchett).
    Részemről addig vagyok hajlandó elmenni egy sorozat olvasásában, ameddig az érdekel. Ha felkapom rajta valamiért az agyvizem, akkor szemrebbenés nélkül abbahagyom az olvasásását/vásárlását (ld. Laurell K. Hamilton Anita Blake-je, Robert Jordan: Idő kereke).
    Ha van sorozat, ami érdekel és nincs kilátásban magyar megjelenés akkor hajlandó vagyok eredetiben olvasni. De van, hogy megszoktam a fordítást, a kiadást, vagy tartok a nyelvi korlátoktól és inkább várok, reménykedem a magyarban... Váltani magyarról angolra és fordítva nem annyira szeretek. Csak ha nagyon muszáj.

    VálaszTörlés
  15. Lobo, nagyon igazad van, hogy ne hagyjanak félbe sorozatokat. ha már elkezdték, akkor adják ki.
    meg amit még nem értek, miért kell négyszer-ötször elölről kezdve újra kiadni egy tizenrészes sorozatot (ulpius), hogy aztán csak a vállukat vonogassák, hogy nem fogynak a könyvek. persze, már mindenki megvette, aki akarta.

    VálaszTörlés
  16. No, most már én is az új helyen követlek. :)
    Én elég sok sorozatot olvasok, amiket említettél, azokból vagy pár rész vagy az egész majdnem mindegyikből itt vár a polcomon. Moningért amúgy haragszom, én is egyre inkább az angolul olvasáson gondolkodom.
    Én is azt szeretem, ha egy sorozatnak belátható vége van 3-5 részes kb., mert akkor biztosabb (nem teljesen, mert csak két dolog biztos, a halál és az adó :P), hogy kijön az egész.

    VálaszTörlés
  17. Vegyes érzéseim vannak a sorozatokkal kapcsolatban, és ezt főkén Martin bácsinak köszönhető. Leginkább a 3-6 kötetes sorozatokat szeretem, ami ennél több azt fenntartással kezelem.
    Remélem Az éhezők viadala neked is tetszeni fog, az elsőt befaltam. csak épp olvasási buzgalomban szenvedtem ezért nekiálltam A boszorkánynak, így a Futőtűz most a polcon vár. De nem baj, mert a 3. rész még nincs nálam, már csak pár nap.
    Kicsit megjött a kedvem egy sorozatos poszthoz nekem is. Na majd dolgozok az ügyön.
    Az biztos, hogy minden pénzt le akarnak nyúzni rólunk. És most nem csak a puha v. kemény fedeles, esetleg a hónapokat váratott köv. részek miatt. Csak meg kell nézni, hogy minden egyes újabb rész árát emelik, az első részek még viszonylag jó áron kaphatóak, de után mindig rádobnak pár százat részenként.:( Pl.Harry Potter, Bán Mór Hunyadi sorozata stb.
    Szerintem a legoptimálisabb ha 1 max. 2 hónap van a sorozat kötetei között. Az 1 év nekem sok. Ismerve magam, ilyen esetekben kiakadnék, és nem venném meg a folytatást.

    VálaszTörlés
  18. Nita, de mit tart vissza, hogy Moningot angolul olvasd?:D simán menne, és úgy is nagyon jó. aztán persze majd én is el akarom olvasni magyarul is, mert mégiscsak úgy az igazi, de szeretnék egyszer majd odáig eljutni, hogy ne jelentsen korlátot a hazai kiadók politikája.
    én meg azt szeretem a rövid sorozatokban, ha már mindenképpen muszáj sorozatot írni, hogy nagy valószínűséggel nem fogom megunni, mire a végére érek.

    Tessa, az a baj, hogy Martin is, meg Erikson is jó annyira, hogy megvegye, vagy várja az ember (hú, tényleg, Martint ki is felejtettem, valszeg, mert azt mindegyiket olvastam, ami megjelent).
    az 1 év várakozás nekem is nagyon sok, elég csak a Hyperionra gondolnom. kicsit bonyolult ahhoz, hogy egy éven keresztül észben tartsam az apróságait, amik viszont fontosak lennének. ilyenkor annak a jó, aki majd egyszerre fogja elolvasni, miután már mindegyik megjelent.

    VálaszTörlés
  19. Régen nem olvastam sorozatokat. Most olvasok :D. Igazából most jobban kedvelem őket, mert a hosszúságuk miatt magukba húznak, és kedvelem ezt az érzést. Szerintem 2-4 hónapig terjedő időszak az, ami reális két rész között, annyit várni még külön élvezet, igaz én mindig késve kezdek bele a menő sorozatokba, és általában egymás után olvasgatom őket. Ha tartják a színvonalat amúgy anyagilag sem bánom- szeretek gyűjtögetni a vágyálmokra-, meg olyan jól néznek ki a polcomon is, egymás mellett...
    Ez a Leviatán magyarul nem lesz?

    VálaszTörlés
  20. zenka, régen mintha nem is lett volna ekkora divat itthon. az első komoly sorozat, amire emlékszem, az colleen mccullogh róma-sorozata volt, legalábbis ahogy ránézek a könyvespolcomra, nem ötlik szembe másik.
    sztem lesz majd egyszer magyarul is leviathan, de hogy mikor...:D

    VálaszTörlés