Orson Scott Card - Ender árnyéka

Card ezt a könyvet nem a Végjáték folytatásának szánta, csupán az abban történt eseményeket világítja meg egy másik szereplő szemszögéből. Ez a másik szereplő pedig egy csöpp kis ember, Bean, akiről hamar kiderül, hogy különleges. Alig látszik két évesnek, de életben maradt az utcán, családot szervez maga köré, miközben próbál a lehető legészrevétlenebb maradni, és nem kitűnni intelligenciájával és fejlett kombinációs képességével.
Carlotta nővér, egy nagyon talpraesett és éles nyelvű apáca feladata, hogy az utcán kallódó gyerekek közül kiválogassa az ígéreteseket, akik aztán feljutnak a Nemzteközi Flotta katonai iskolájába, ahol különleges kiképzésben fognak részesülni. A Flotta parancsnokokat keres, így nem csak felkészítik őket jövőbeni feladatukra, de meg is figyelnek velük kapcsolatban minden apróságot: mire használják a netet szabadidőben, hogyan oldják meg az elmejátékokat, hová mennek, meddig maradnak, hogyan teljesítenek, és milyen jellemek.
Bean azonban igyekszik túljárni az eszükön, és felismerve a tanárok szándékait, kivonja magát minden olyan alól, ahol vizsgálhatnák és elemezhetnék. persze, ebből a magatartásból is elég sok mindent le lehet szűrni, de ez mégis több előnnyel jár számára, mint hátránnyal. Ő az iskola legfiatalabb és legkisebb diákja, és mindenki egy titokzatos Enderhez hasonlítja, akit először messzire elkerül, végül mégis mellette köt ki. Először nem is képzelnék, mennyire összefonódik majd a sorsuk, és mekkora szükségük lesz egymásra, ráadásul az emberiség sorsa is az ő kezükben van.

Akik olvasták már a Végjátékot, azoknak sok minden nem lesz meglepetés, úgy gondolom, maga a történet nem változott semmit, csak más szereplők szemszögéből lehet követni az eseményeket, és más gyerekeket lehet megismerni és megkedvelni. Őszintén szólva, nagyon szkeptikus tudok lenni, amikor gyerekeket helyeznek egy történet élére, és itt is aggódtam cseppet, mert ugye még nem olvastam a Végjátékot, sőt, még semmit sem olvastam Cardtól, így nem tudtam, mire számítsak. És már jó pár nap eltelt, hogy befejeztem a könyvet, de még mindig sok dolgot el kell tennem magamban ezzel a történettel kapcsolatosan.
Döbbenetes volt látni, hogy gyerekek milyen körülmények között élnek: kiszolgáltatva az elemeknek, az utcán tengetik napjaikat, igyekezve életben maradni. Senki nem tudja, hová lettek a szüleik, miért nem törődnek velük, hol vannak a rendfenntartók, amikor a kölkök balhéznak, és hogyan juthatnak odáig alig tízévesek, hogy bandákat irányítsanak, élelmet szerezzenek, és valahogy istápolják egymást, főleg a kicsiket.

Teljesen valószerűek a konfliktusok, és úgy gondolom, ilyen helyzetben nagyjából hasonlóak lennének a valóságban is a reakciók. Ez később, a hadiskolában annyiban fog változni csak, hogy mivel más társadalmi közegből jöttek a gyerekek, egészen másban látják a problémákat is, de a konfliktuskezelésük nem tér el túlságosan az utcán élő társaikétól.
A tanárok egyáltalán nem gyermekként kezelik őket. Kíméletlenek velük, akár testi, akár szellemi próbákról van szó, de valamilyen szinten érthető, hiszen az iskolába bekerült gyerekek közül senki sem átlagos, inkább van néhány diák, akik még közülük is kilógnak az átlagfelettiségükkel, leginkább Ender és Bean. Úgy viselkednek, mintha felnőtteket képeznének ki, úgy is beszélnek a diákokkal, és el is várják, hogy ezek a tizenévesek felnőjenek a velük szemben támasztott elvárásokhoz.

A gyerekek karakterei mellett volt néhány nagyon érdekes felnőtt figura is, nem tudom, ha elolvasom a Végjátékot, Ender szemszöge mennyire fogja árnyalni a személyiségüket. Így első olvasatra elég fekete-fehérnek tűntek, viszont mindannyiuknak voltak olyan megnyilvánulásai, ami miatt nagyon kíváncsi vagyok, hogy Ender és csapata hogyan látta őket. Bean szemén át látva, volt, akit kedveltem, volt, akit nem, sajnos bármennyire is érdekes lett volna némely tanár, alig tudtam meg róluk valamit.
Bean-nek elég sok hézag feltűnt a rendszerben, kiskapu, amiken kislisszolhatott, vagy packázhatott a tanárokkal, és némely rendbontásra nem is pazarolt sok szót Card, csak megemlítette, hogy ilyen is van. Ennek volt előnye is, nem kapott Bean kész infókat, amitől csak okosnak tűnhetett volna, hanem a felszínen megmutatkozó néhány lehetőségből kellett kikövetkeztetnie a miérteket és hogyanokat, és így valóban szinte emberfelettien intelligensnek tűnt. Hátránya volt pont az, amit a karaktereknél hiányoltam, hogy a tanárok életéről szinte semmi infóm nem volt, pedig nagyon érdekelt volna, de talán Ender története többet el fog róluk árulni.

A világkép itt úgy néz ki, hogy jönnek a hangyok, akik le akarják igázni az emberiséget, és ellenük készítik fel ezeket a gyerekeket. A végén számomra volt egy hatalmas logikai baki, ami viszont az egész hangy-invázió mikéntjét megkérdőjelezi, de azt most itt inkább nem taglalnám, mert óriási spoiler, és hátha valaki ezzel a könyvvel akarja kezdeni a Végjáték világával való ismerkedést. És még az is lehet, hogy a Végjátékban majd választ kapok.
De ezt leszámítva az egész kivitelezés mesteri, nincs semmi hiányérzetem, sőt, pótolni fogom, amit eddig elmulasztottam Cardtól.

A könyvet kiadja az Alexandra.

Card honlapja