George Mann - Mechanikus London

Ahogy megláttam ezt a könyvet, beleszerettem a borítójába. Egyszerűen vonzanak a szép könyvek, és bár a magyar megjelenés nem eredeti borítóval jött ki, az is nagyon szép, úgyhogy nem is volt kérdés, elolvassam-e. Oké, nem mindig szerencsés, ha az ember a borító alapján választ könyvet, de nekem nagyrészt bejön, és értekezhetnék most a borító és a belbecs közötti különös kapocsról, de azt majd máskor.

London, 1901. Viktória királynő uralkodása, a technikai vívmányok kora, léghajók szállnak az égen, és az emberek kétféle nézetet vallanak: vagy bíznak a technikában, és teljesen rá is bízzák magukat, vagy távolságot tartanak az újdonságoktól, és megmaradnak a régebbi módszerek mellett.
Meglepődve vettem tudomásul, hogy a főszereplő nyomozó, Sir Maurice Newburry is azok közé tartozik, akik nem utaztak még léghajón. Nekem biztosan az első dolgom lett volna kipróbálni, de sir Maurice-nak rengeteg más dolga is van. Indiából ugyanis betört Angliába egy kórság, amit pestisnek neveznek, de egészen mások a tünetek. Aki megfertőződik, abból zombiszerű gyilkológép lesz, a ködből támad a gyanútlan áldozatra, és azt megmarva terjeszti tovább a halálos és nagyon randa kinézetet okozó kórságot.

Aztán ott van egy nagyon furcsa eset, amikor több szemtanú is látott egy világító rendőrt a whitechapeli gyilkosságok környékén, és ezek igazán testhezálló feladatok sir Maurice számára, hiszen kedtvtelve bújja otthonában az okkultista és ezoterikus könyveket, különféle elméleteket állítva fel, amik a valóságban is meg kell, hogy állják a helyüket. Elismert antropológus, segít egy jóbarátjának, aki a Scorland Yard nyomozója, sir Bainbridge-nek, és nem mellesleg a királynő szolgálatában is áll, tehát ha őfensége utasítja valamire, annak haladéktalanul eleget kell tennie. Mint amikor írásos parancsot kap, hogy járjon el a lezuhant léghajó ügyében, és derítse ki, mi történt valójában; nem tartja igazán neki való feladatnak az esetet, de persze nem utasíthatja vissza.

A borítón azoknak ajánlják a könyvet, akik szeretik a steampunkot, és rajongói Holmes-nak. Nem szoktam hinni ezeknek az ajánlóknak, ezt is csak utána láttam már, hogy kiolvastam a könyvet (valamiért csak a képre koncentráltam :D), de azt kell mondjam, nagyon eltalálták, hogy kiknek is való. Nekem ugyan Holmes nem jutott eszembe olvasás közben, Murdoch felügyelő viszont folyamatosan, sir Maurice engem rá emlékeztetett, főleg, mert neki is van egy nagyon talpraesett és okos segítője, Veronica.
Annyira jól van megalkotva ez a történet, könnyed, szórakoztató, hangulatos, egyszerűen amikor leültem olvasni, azt is elfelejtettem arra az időre, hogy hol vagyok. Még a logikai bakikra is úgy tekintek, mint kedves közjátékra, mint amikor Newburry Veronica-hoz beszélve int neki, hogy üljön vissza a székére, majd három mondat után kinyitja az ajtót maga elé engedve a lányt. Ezt teszi, ha elfogult leszek egy könyvvel.

A hangulat valóban századelős, és nagyon angol, engem mindig elbűvöl az az udvariasság és figyelem, ahogyan egymással szót váltanak az angol emberek. Legalábbis a könyvekben, hogy a valóság milyen, azt még nem tapasztaltam. Azt meg különösképp imádtam, amikor Veronica is bekapcsolódott a társalgásba, mert öröm volt látni, hogy mennyire zavarba jöttek tőle a férfiak. És sokszor jól is jön, hogy ennyire nem tudnak hová tenni egy beszélő női lényt, mert így zavarukban elszólják magukat, netán nem tudnak ügyelni az arckifejezésükre, vagy a testük árul el valamit.
Newburry-t igencsak szórakoztatta, hogy Veronica milyen reakciókat tud kiváltani az emberekből. De teljesen logikus, akkoriban még egyáltalán nem volt megszokott dolog, hogy a jól szituált nők is dolgoznak, főleg nem ilyen munkát. Mellesleg sir Maurice sem volt egy unalmas karakter, megvannak a maga kis titkai, mint ahogyan minden agglegénynek, akinek saját bejárónője van, és ennyire sokrétű munkája.
Először azt hittem, hogy ez a három szál, amivel a regény indít, egy kicsit sok lesz egyszerre, de aztán helyrekerült minden. És ha valamit értékelek egy krimiben, az az, amikor szépen, logikusan derülnek ki dolgok, egyik lépés jön a másik után, közben gyűjtjük az információkat, helyrekerülnek a kirakós darabjai, mint itt. Nem voltak légből kapott információk, túlvilági sugallat (pedig sir Maurice mindent megtett ennek érdekében), egyszerűen és tényszerűen kerültek elő az okok és az okozatok.
Ne feledkezzek meg az automatákról sem, amik kezdték ellepni a háztartásokat, a munkahelyeket, és ez sem történhet meg következmények nélkül, főleg, ha egy kísérletező kedvű tudós találmánya mindehz, aki nem riad vissza semmitől.
És ahogy szövődik a románc Newburry és Miss Hobbes között, olyan tipikusan hidegvérűen-angolosan, az nagyon bájos.
Ami viszont feltűnt, hogy a szöveg kicsit túlírt, túl körülményes. Nem zavaró éppen, mert a cselekmény sodort magával, de olykor három-négy mondatban írta le azt, amit egyben is elég lett volna.

És most nem szeretném, ha felhördülnétek a párhuzamot olvasván, de nekem egyszerűen van egy olyan érzésem, hogy ennek a könyvnek a testvére a Soulles. Igaz, a Soulless fantasy a mindenféle lénnyel, a mechanikus London meg inkább misztikus krimi a maga kis rejtélyeivel, és nem a steampunk minőség miatt állítom őket magamban egymás mellé, hanem mert a hangulatuk annyira eltalált, annyira századelős, és annyira hasonló, ráadásul nagyon angol, hogy úgy érzem, teljesen kiegészítik egymást.