Trux Béla - A templomos lovag

A könyv tipikus lovagi szerelemmel kezdődik: a grófkisasszonyba, Susanne-ba, beleszeret egy kisnemes, Tristan, és amikor a gróf el akarván választani őket egymástól, hozzá akarja adni egy, a lányánál kétszerte idősebb nagyúrhoz, Tristan lóra pattan, hogy megszöktesse imádottját.
Susanne nem az átlag várkisasszonyok életét élte; gyerekként a fiúkkal játszott, fára mászott, és plezúrokat szerzett, felnőtt nőként pedig leengedve hordta a haját, férfiruhában lovagolt férfimódra, és nem volt engedelmes kezesbárány, ahogyan pedig azt illett volna.
Tristan földesúrként szigorú volt, de roppant igazságos, ezért néha engedékenynek vélték, de igazán erős egyéniség volt, aki nem riadt meg semmitől, ha végbe kellett vinnie akaratát. Nem is meglepő, hiszen egy medve harcos szelleme rejtőzött a testében. Tristan ugyanis úgy küzd, mint egy berserker, ha elfogta a harci láz, senki ellenséget nem kímélt.
De mint ahogyan az szokott lenni, Susanne nem az, akinek látszik, és olyan tettbe hajszolja bele Tristant, ami után választásra kényszerül, és úgy dönt beáll templomosnak, a Rendre bízva birtoka védelmét, ő maga pedig Keletre megy, hogy megszolgálja, amiért befogadták. És itt kezdődik igazából a könyv valódi története.

Ilyennek kell lennie egy izgalmasan megírt lovagi történetnek. Nem hibátlan könyv, vannak benne furcsa dolgok, pl. amikor 5 napon keresztül csalja el az üldözőit Tristan a birtokától, és bár mindenről aprólékos képünk van, azon nagyvonalúan átsiklott az író, hogy mit evett vagy ivott, vagy netán hol és hogyan aludt; vagy amikor felveszik a rendbe, kicsit nevetséges dolognak tartottam azon sopánkodni Tristant, hogy miért olyan a ruhája színe, amilyen, és volt még benne pár ilyen. De ezek nem olyan mozzanatok, amik levonnának a könyv értékéből, mert egyébként ez egy igazi lovagregény, benne mindennel, ami ebbe a korba illik: szerelem, csalódás, harc, szerzetesek, idegen tájak és háborúk, politikai és egyéb ármánykodás, egyszóval egy hatalmas nagy kaland a regény.

Nagyon szimpatikus volt, hogy végre nem egy csenevész, csodaszép ifjú a hősszerelmes, lágy vonásokkal, és finom testtel, hanem egy igazi, testes harcos, aki megvadul, ha úgy hozza a helyzet. Viszont az olyan sablonos, hogy ott egy gyönyörű nő, akiért azonnal el is eped, szerelembe esik, és amikor tőrbe csalják, még mindig azon csodálkozik, hogy hogyan tehetett vele ilyet egy ilyen angyali arcú teremtés. Mintha a gonoszság együtt járna a csúnyasággal, és a jóság a szépséggel. Mindig is az volt a bajom a romantikus regényekkel, hogy túl könnyű ilyen külsőségekre leegyszerűsíteni minden baj forrását. Gondolom, az író is érezte, hogy nem jó, ha sok a jóból, ezért kapunk majd egy átlagos teremtést is, akinek nem a szépsége sugárzó, hanem az egyénisége.

Az első 100 oldalban zanzásítva megkapjuk a romantikus regények összes sablonelemét, de nem zavart, mert nagyon lényegretörő volt, és szerencsére eléggé elnagyolt is lett ez a része. A szerelmespár kommunikációja cseppet gejl volt, de aztán jött a harc, és amikor Tristan  a rend tagja lett, feltárult egy egészen más világ, ahol nincs helye érzelmeknek, a hűségen kívül, és amire igazán szüksége van egy harcosnak, az az elszántsága és a kardja.

Imádtam olvasni, nem is hiszitek, mennyire. Mintha ott lettem volna. Még az első száz oldalt is élveztem, mert valahogy úgy tudta érzékeltetni ezt a hatalmas nagy hősszerelmet, hogy közben nem éreztem azt, hogy ekörül forog a világ, teljesen egyértelmű volt, hogy csak Tristan világa forog körülötte, és eközben nagyon részletesen elmesélte, milyen is az a világ, amiben él, és hogy néz ki egy földesúr birtoka.
A Rendbe való belépést követően is inkább a jövővel volt elfoglalva, és eszébe jutott ugyan Susanne, és érezhető volt a fájdalma és a hiánya, mégsem erről szólt a történet, hanem a templomos lovagok mindennapjairól, rituáléiról, céljairól, és az eszközeikről. Trux megtalálta a tökéletes egyensúlyt, hogy hogyan is kell felépülnie egy izgalmas kalandregénynek, és ez nagyon fontos az olyan olvasónak, mint én is, aki nem értékeli, ha túlpörgetik a szereplők érzelmeit.

A karakterek nagyon korhűek voltak, már amennyire én ezt meg tudom ítélni. Illett a viselkedésük és a gondolkodásuk a korszellembe és az általuk felállított elvek közé, teljesen hitelesnek tűntek, és szerencsére a nyelvezet nem próbálta meg tolmácsolni az akkori beszédstílust és szójárásokat. Kicsit nehéz is lett volna elmesélni ezt az egészet jóval kisebb szókinccsel, és körülményesebb fogalmazásmóddal, és negyedennyire lett volna csak élvezetes a végeredmény.
Meglátszik, hogy hatalmas kutatómunka van a történet mögött, és ez a könyv igazán nagy erénye. Aprólékos és részletes, olyan képet kaptam a helyekről, ahol járunk, amit nagyon kevés más történelmi regény képes nyújtani. Mindezt tette úgy, hogy sehol nem éreztem, hogy túlírt lett volna, és azt hiszem, egyetlen mondatot sem húznék ki a regényből.
A másik, számomra nagyon fontos dolog, a stílus, és le a kalappal az író előtt. Nagyon kidolgozott szöveg, mégsem érzem szépirodalminak, egyszerűen csak roppant igényes és precíz, és ez jobban is illik ehhez a könyvhöz, inkább, minthogy szépirodalmi tirádát kellett volna olvasnom.

És a végére egy kis szösszenet, hogy miért is ajánlom én ezt a könyvet mindenkinek (amit nem igazán szoktam, mert szerintem egy könyv sem való mindenkinek).

Újabban azt látjuk, hogy sorra jelennek meg az igénytelen stílusban megírt igénytelen történetek, amik már a megjelenésük előtt a toplistákat verik szét, legalábbis ezt próbálják meg velünk elhitetni. Ilyen irodalmi igénytelenség közepette nagyon nehéz kiszemezgetni a valóban jól megírt, színvonalas hazai regényeket, mert ezek szépen csendben megbújnak a "top"ok mellett, esetleg ha jó a marketingjük, egy idő után eljutnak a célcsoporthoz, és egyre több ember fog róluk tudni, de még így is túl kevés emberhez jutnak el.
Nagyon kívánom ennek a könyvnek, hogy minél több ember felfigyeljen rá, mert magyar író írta, olyan színvonalon,  és olyan történetszövéssel, ami bármelyik külföldi sikeríró méltó párja. Nem lehetne, hanem az, és ha elolvassátok, mert remélem, sokan fogjátok olvasni, majd ti is meglátjátok. Ha szereted a történelmi regényeket, azért olvasd, ha szereted a korszakot, akkor azért, ha a romantikát szereted, akkor azért, ha a keresztesháborúról akarsz olvasni, akkor meg azért, ha idegen tájakon akarsz barangolni egy letűnt korszakban, akkor azért. Mindenkinek tudnék okot találni rá, hogy miért is kellene elolvasnia.
Köszönöm Trux Bélának, hogy így ír. Egy élmény volt.
(és jön majd a következő rész is, remélem, mihamarabb.)

Kiadja az Aba kiadó.

És ha kíváncsi vagy, akkor  nézz szét az IDÉZETes oldalamon.