Solmaz Kámuran - Eszter kira

1492, Spanyolország. Izabella és Ferdinánd uralkodása alatt a zsidók ellen többféle intézkedést foganatosítottak. Jóval több adót kellett fizetniük, mint másoknak, külön negyedekbe telepítették őket, üldözte őket az inkvizíció, könyveiket elégették, míg végül odáig fajult a dolog, hogy aki féltette életét, és családját, az inkább kivándorolt az országból. Pénzt nem vihettek magukkal, így vagyonukat inkább mindenféle ingóságba fektették, úgy indultak neki a világnak. Ekkor volt, hogy a rabbik azt javasolták a zsidóságnak, térjenek át a keresztény hitre, amit sokan meg is tettek, élükön a vallási vezetőkkel, de az uralkodóknak ez sem volt elég. A zsidó vezetők nem tudták elérni az udvarnál, hogy hagyják békén népüket, többek között azért sem jártak sikerrel, mivel a kivándorló zsidók egész vagyona az udvarra szállt. Ez hatalmas mennyiségű pénzt jelentett, amiről Izabelláék semmiképpen nem mondhattak le, ha fel akarták tölteni a kincstárat. 

És most eléggé bajban vagyok, mert a bejegyzést folytatnom kellene valahogyan. De miről írjak? Igazán semmiről nem tudtam meg semmit részleteiben, olyan, mintha egy naplóbejegyzést olvastam volna, amihez az illetőnek párévenként eszébe jutott írni ezt-azt. Hol a törökökről, hol a spanyolokról, néha a portugálokról, esetleg vezírekről, Móseékről, Ráhelről, a lányukról, aztán megint ugrunk az időben, és megint, és még mindig nincs semmi konkrét. Ennek ellenére a rövidke kis fejezetek érdekesek a maguk módján, de nem tudták hosszútávon lekötni a figyelmemet. Ez tipikusan olyan könyv, ami mindenről szól, és mégsem szól semmiről, tartogat érdekességeket, mégsem akartam tudni róluk, valahol összekötötte a könyvet a szereplők közötti kapcsolat, mégsem forrt egységes egésszé. A történet igazából Eszterről szólna, aki Ráhel lánya volt, aki Eszter lánya volt, akik valaha Spanyolországban éltek, de a politikai helyzet arra kényszerítette őket, hogy elhagyják otthonukat, Ráhelről, akinek valaha, a régi szép időkben volt egy szerelme, akikkel elszakadtak egymástól, és akivel aztán újra egymásra találtak. Eszterről, aki ebből az egymásra találásból született, de mindez teljesen mellékes a regényben, mert akkora léptékű a könyv, olyan sok dolgot próbál meg elmondani, és közben meg olyan keveset tudunk meg. Például Eszter az egyik fejezetben még 5 éves, a következőben meg már menyasszony. Ezt követően kicsit meglassul az időben ugrálás, de még így sem szentel elég figyelmet az író annak, amit valóban csodásan ki lehetett volna bontani: annak az elve kudarcra ítélt kapcsolatnak, ami végül tragédiába fulladt, és senki nem tehetett róla. Ehelyett úgy tesz, mintha mi sem történt volna, és közbeiktatja az oszmán terjeszkedést, a hárembeli életet (ennek elég nagy jelentősége van egyébként), a politikai és vallási csatározásokat udvari, országos, európai és világ szinten, és néha van egy kicsi szó is emberi sorsokról, testközelből, de sajnos, nagyon kevés. 

Nem akarom tovább ragozni, nekem nagy csalódás volt a könyv, mert olyan volt, mintha egy nagy ívű sorozat vázát olvastam volna, ennek ellenére valahol mégis tetszett, mert ha roppant kivonatosan is, de azért sok dolgot megtudtam az 1400-as 1500-as évekbeli életről, szerte a világban. Egy történelmi tablót olvashattam Toledón, Isztambulon, Londonon, Mohácson, Budán, Rodoszon, Atwerpenen, Loiren, Galatán, Velencén, meg még ki tudja, melyik városon át, a kisemberek sorsához meg kaptam annyi kezdő lökést, hogy akár tovább is képzelhettem magamban..