Karen Marie Moning - Új nap virrad

Sajnos elérkeztünk a Tündérkrónikák befejező részéhez, de már van folytatás ugyanebben a világban, csak más szereplőkkel, úgyhogy mégsem maradunk sokáig az éves Fever-adagunk nélkül.(azt nem tudom, magyarul megjelenik-e, és ha igen, mikor.)
Nagyon nehéz írni egy sorozat befejező kötetéről úgy, hogy ne legyenek benne spoilerek, de azért megpróbálkozom vele. A történetről épp ezért nem is írok, inkább csak az érzéseimet próbálom most megfogalmazni.

Az Új nap virrad azt hiszem, elég sok újdonsággal fog szolgálni mindenkinek, főleg, mert ez a sorozat különösen alkalmas volt a mindenféle elméletek gyártására, és itt Moning lerántja a leplet a legtöbb dologról, ami olvasás közben foglalkoztathatott minket. Ha belegondolok, hogy micsoda ötleteink voltak nekünk Zenkával... remek dolog volt azon agyalni, mi lehet Barrons, bár most jut eszembe, az eszünkbe sem jutott, hogy azon gondolkozzunk, mit miért tesz. Valószínűleg úgy voltunk vele, ha megtudjuk, mi ő, azonnal megvilágosodunk, és már mindent tudni fogunk róla. Hát nagyon nem.:) Kicsit közelebb kerülünk hozzá, de Barrons szereti megőrizni a titkait, így ha azt gondoljuk, tudunk róla valamit, az biztosan nem úgy van. Ez jól is van így. Féltem tőle, hogy majd kiderül, hogy igazából nem több egy szimpla kis alaknál, önző és totál mindennapi célokkal és indítékokkal. Nem tett volna jót a kapcsolatunknak, ha elmegy ebbe az irányba a történet. De még véletlenül sem. Barrons az, aminek látszik: csupa titok és rejtély, valami ősi és megfoghatatlan lényeggel, aminek nem kell nevet adni.
Mac csupa meglepetés lett, nem csak nekem, de még önmaga számára is. Van benne ugyan egy szál, ami eddig nem került elő, de ez sok mindennel magyarázható. Ezt is épp Zenka vetette fel, és meg is indokoltam neki, hogy miért jött elő pont most, de azt hiszem, én Moningot, meg ezt a sorozatot, mindennel szemben képes vagyok megvédeni, és mindent meg tudok magyarázni.:) Ezt teszi a rajongás.

Szolgál apró kis meglepetésekkel is a könyv. Olyan szereplők kerülnek a figyelem középpontjába, akik eddig megbújtak. Most is megbújnak, de ha résen vagyunk, nyugtázhatjuk, hogy aha, ő is tud valamit, ő sem az az átlagos alak, akinek kinéz - de vajon ki lehet? Eddig rajtuk nem igazán gondolkodtam, de itt tényleg még a legapróbb mellékszereplő is jelentőséggel bír(hat).
Ez az a kötet, ahol a legtöbb ármányt sikerült Moningnak összehozni, és itt mesél már a legkonkrétabban erről az idegen tündérvilágról, és a történelmükről. Legalábbis nagy vonalakban, mert majd látni fogjátok, hogy az igazság elhallgatásához mindig érdeke fűződik valakinek, és most sem lehetünk biztosak abban, hogy mikor és kitől halljuk a valódi történéseket.
Döbbenetes, hogy mindössze közel egy év leforgása alatt történik a cselekmény. Annyi mindenen mentek keresztül, hogy én inkább éveknek gondolnám. Mac meg heteknek, de ez más kérdés, neki sok dolog kiesett a világok közötti mászkálások, meg az egyéb ... khm... események közben.

Ha válaszolnom kellene arra, mitől is olyan nagyon jó ez a sorozat, először mindig Barrons jut eszembe, aztán meg a történetszövés. A sorozat köteteit egyben kell nézni, mert amikor a végére jutunk, és visszatekintünk az első részre, akkor látjuk igazán, honnan indultunk, és hová jutottunk, de ami a lényeg, hogy miken mentek keresztül a szereplők. Sokaknak nem tetszett az első kötet, mert Mac idegesítő, butácska barbinak tűnik benne, de ha nem adjátok fel, és kézbe veszitek a többit is, olyan élményben lehet majd részetek, amit kevés urban-fantasy tud nyújtani. Aki már az első könyvnél elvérzett, annak meg már úgyis mindegy.
Lehet, hogy meglepő lesz tőlem ilyet olvasni, de imádtam a szexjeleneteket. És itt jön az indok, hogy Barrons miatt is ennyire jó, bár Mac-nek is nagy szerepe van ebben. Barronst van, aki agresszívnek tartja, aki bunkó, és úgy bánik a nőkkel, ahogy férfinak soha nem lenne szabad. Szerintem egyáltalán nem vészes a viselkedése, sőt, bár tény, és nem mondok vele újdonságot, Barronsnak nem sok köze van a férfiemberekhez, és emiatt is felesleges hús-vér pasihoz hasonlítani. Olyan kisugárzása van, hogy hanyatt dől tőle az ember (és nem feltétlen dobja szét azonnal a lábait is. vagyis de.). Teli van titkokkal, erőteljes, férfias, tudja mit akar, és 1000%-osan megértem Mac-et, mert ilyen pasi mellett jó nőnek lenni. És csakis egy ilyen karakterrel lehetett végigvinni ezt a történetet, mert a tudása, a tapasztalata, a személyisége és a léte nem csak Mac segítségére volt, de hatalmasat dobott a mesén is. De ez csak az egyik része. Barrons alkalmas rá, hogy előhozza Mac rejtett oldalát, ami sztem senki másnak nem sikerült volna. Épp ezért Barronsnak ilyennek kell lennie. Imádom, amikor ha felbukkan egy szereplő, vibrál a levegő, és nekem nem csak Barrons, de Ryodan és a többiek is ilyen volt. Inkább a fajtájuk vonz, nem is pont Barrons, és azt hiszem, ha a kilenc fickó közül bármelyik előtérbe került volna, pont ugyanazt a hatást érte volna el velük is Moning, mint amit Barronsszal.
Egyébként vannak itt férfiak (vagy "férfiak") Barronson kívül is. Például V'lane, a szexszel ölő tündér, aki semmivel sem lett szimpibb az ötödik részre, mint először volt. Vagy Christian McKeltar, a fiatal druida, aki nekem nagy meglepetés lett a végére, mert az elején egyáltalán nem tűnt fel, és elég  jelentéktelennek tartottam, de aztán ez változott. Aztán ott az álmodozó szemű srác, aki mindig ott van, ahol a dolgok történnek, nekem mégis sokára esett le, hogy hoppá, itt van valami. Van egy nagyon karakán felügyelő is, Jayne, akit jó lett volna jobban megismerni, mert nem túl sokat szerepelt, pedig ő is elég nagy egyéniségnek tűnik. És a nagy kedvencem Ryodan, aki egy hajszállal Barrons előtt vezet.
Aki semmilyen hatást nem tudott kiváltani belőlem, az Darrock. Valamiért totál hidegen hagyott. És persze nem is jó az a könyv, ahol nem lehet utálni valakit, ezt itt most Fiona és Rowena vívta ki magának. Őket fixen utáltam az összes kötetben.
Amitől még baromi jó ez a sorozat, hogy Moning képes meglepetést okozni, de olyat, hogy a földről szedem fel az állam. Nem fordul elő túl sűrűn, de ne is legyen minden oldalon fordulat, mert egy idő után már semmi meglepetés nem lesz benne, de amikor csavar egyet a történeten, az nagyot szól. És nagyon bírom, amikor Mac és Barrons szavak nélkül beszélgetnek egymással.

Sajnálom, hogy el kell búcsúznom a szereplőktől, de szerencsére a világtól és Moning stílusától nem kell, mert már megjelent az Iced, ami a 14-17 éves Dani története, és a három (öt?) részes Fever World sorozat bevezető kötete. Sok kedvencem visszatér, és biztos vagyok benne, hogy lesznek újabb kedvenceim is, és ha még nem kezdtetek bele  a sorozatba, akkor itt a remek alkalom, tessék olvasni, mert ha ráéreztek, imádni fogjátok.
Én meg kezdem elölről, kíváncsi vagyok, feltűnnek-e az elrejtett apró kis célzások és utalások. 

A könyvet kiadja a CorLeonis.