Első lendületből nagyon lehúztam ezt a regényt. Hogy hülyeség az egész, hogy sekélyes és primitív, hogy Lovas nem tud írni, és hogy semmi másra nem szolgál ez a regény, csak az öncélú írói tetszelgésre. Aztán úgy éreztem, módosítanom kell egy kicsit ezt a képet. A regényből két nő életét, gondolatait, érzéseit ismerhetjük meg: Tükröskatáét, aki valaki, bárki, akárki, és Olgáét, aki Csáth felesége. Ettől függetlenül a könyvnek igazából négy szereplője van, a két nő és férjeik, akiknek az élményeik, reakciójuk, gondolkodásmódjuk át- meg átszövi, keresztezi egymáséit.
Kata egy introvertált nőszemély, nehezen viseli az intim közelséget, és a férfiakkal való kapcsolatát nagyban meghatározta erős személyiségű nagyanyja, sokszor, sokféleképpen félreértett mondataival. Elutasítóvá vált, egy olyan nővé, aki csak felnőttkorára, nagyon sokára jött rá, melyik mondatnak mi is volt a valódi jelentése, de ekkor már maga mögött tudta élete nagy kudarcát, a házasságát. Pedig csak arra készült, arra tartogatta magát, hogy megbecsüljék, és mindent megtett, hogy betartsa nagyanyja kiforgatott szavait. Életcélja volt, hogy Feleség legyen, de mindent megrontott a féltékenység, okkal vagy ok nélkül. Pedig szerelemre vágyott, elfogadásra, őszinteségre, összetartozásra, de önmaga útjába állt az érzéseivel, a kiváltott hatásával. Kata előadásmódja eléggé zavart, csapongó, de nem csak a stílusa, hanem a gondolatai is, jó nagy adag naivitás és egyfajta határon túli életérzés is megfigyelhető bennük. De az emberek végül is mindenhol egyformák, féltékenykednek, kavarnak, elszeretik egymás pasiját, és folyamatos megerősítésre vágynak.
A másik nő Olga, aki egy kifordult kapcsolatban él morfinista férjével, Csáthtal, egyszerre domina, és rabszolga, mikor melyik szerepet kívánja a helyzet. Kata minden egyes szava, élménye, gondolata visszaköszön Olgában, mégsem hasonlítanak egymásra, inkább egymás férjeire. Olga érettebb személyiség, távol áll tőle a naivitás, és ami Katának szenvedést okozna, ő azt önként és szinte örömmel vállalja: ő nem zárja le a házasságát, hanem bosszul szabados és könnyűvérű természetével. De hogy ez most bátorság-e vagy gyávaság, az nem egészen egyértelmű, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Elvégre mitől bátor az a nő, aki öntudatlan férjét rugdossa, tudván, hogy úgysem érzi? Bátor-e, vagy érdemel-e bármiféle tiszteletet egy olyan nő, aki a morfin lázában égő férjét kínozza? Lehet az ilyet sajnálni, hogy egyébként mit tesznek vele, hogyan bánnak vele? Lovas általa élte ki erotikus és perverz fantáziáját, túl nagy hangsúlyt fektetve a szexre, ami Olgának lételem, és körülötte forog minden. A kefélés viszonyítási alappá vált, jutalommá, büntetéssé. Ő ebben leli örömét: ő még képes élvezni, Csáth viszont már nem. Vagy legalábbis vele nem.
És hogy mit is jelent nekem ennek a két nőnek az élete? Először is, bár ez teljesen egyértelmű, adott esetben mégis nehéz tudomásul venni: a múlt egy lezárt dolog, ami régen volt, azt nem érdemes életben tartani. Gondolok itt épp a féltékenységük okára: a múltbeli emberekre, nőkre, férfiakra féltékenykedtek, ezzel megmérgezték nem csak a jelent, de lehetetlenné tették a normális együttlétet a jövőben is. A másik, amit igyekszik megmutatni, az a titok, amit a másikban meglelünk, és kapunk utána, mert ismeretlen, mert tudatlanok vagyunk felőle, mert mi magunk nem vagyunk a részesei, a másik maga. Mindannyian voltunk már úgy, hogy szívesen belebújtunk volna a másik bőrébe, hogy a saját szemünkkel lássuk, amit a másik lát, érezzük, amit érez, halljuk a gondolatait, hogy az ő szemével láthassuk saját magunkat, és közvetlenül tapasztalhassuk meg érzéseit irányunkba. Olga is kutakszik, mint ahogyan Csáth is, meg is kapják a maguk válaszait, de egyre boldogtalanabbak tőle. Katáéknál nincs válasz, vagy ha van is, nem hiszik el, ők ebbe rokkannak bele.
Azt hiszem, kellőképpen a mélyére jutottam a könyvnek, ettől függetlenül tartom, hogy Lovas nem ír jól. Még ha szándékolt is a Kata-féle megnyilatkozás stílusa, annyira színvonaltalan és primitív, hogy arra nincsen szó. Mivel kicseleztem cseppet a regény szerkezeti felépítését, ugyanis a két szereplő fejezetei felváltva követik egymást, (hol ennek kettő, amannak három jut, hol fordítva), én viszont egyben olvastam el Katát, és külön Olgát, így a kontraszt és a hasonlóságok még szembetűnőbbek voltak. De úgy érzem, így szerencsésebb volt olvasni, mert nem kellett kizökkennem egy világból, ha már beleugrottam, bár így visszagondolva túl nagy különbség nem volt köztük, az időbeli eltolódáson kívül. Hogy igazából mi értelme volt belevonni ebbe a könyvbe a másik nőt, azt nem igazán értem. Bármelyikük maradhatott volna önmagában, szólhatott volna csak Olgáról, csak Katáról vagy akár Juliskáról. Körbe-körbe forgatja az író a szereplőit ugyanazon dolgok körül, meg sem próbálva kiutat keresni nekik.
Akik eddig olvasták, és akikről tudok, nem szerették ezt a regényt , és én teljesen megértem őket. Van egy olyan érzésem, hogy Olga csak Csáth miatt került a könyvbe, Csáth meg azért, hogy valaki megvegye a könyvet. Vagy talán szívesebben írt volna róluk, a téma adta volna magát, futotta volna több fejezet is belőlük, talán azt hitte, önmagában nem állta volna meg a helyét, vagy nem tud annyit, hogy csak róluk írjon. Lehet, hogy önmagát is szerette volna beleírni a regénybe, mint Tükröskata. Inkább azoknak ajánlanám a könyvet, akik szeretik ezt a ma divatos, modernnek nevezett előadásmódot, ami számomra a primitív kifejezésmód egy szinonimájává vált, legalábbis ebben a formában, és egyébként is nyitottak olyan dolgokra, ami nem feltétlen alkalmas arra, hogy papírra vessék.
És akkor most jöjjön néhány, nem feltétlenül a könyvhöz kapcsolódó gondolat. Mitől lesz jó egy könyv? Ez például jó könyv? Ha elgondolkodtat, akkor már jó, vagy valamilyen szintet azért meg kellene ütnie? Igen, megint a csillagozáson akadtam fenn. Mert ez egy olyan könyv, aminek 1-6-ig bármennyi csillagot tudnék adni, de akkor most mennyit adjak? Mert ha 6-ot kap, nem fogja tükrözni azt a mélységes visszatetszést, amit az írói megnyilatkozás váltott ki bennem. Mert kaphatna 6-ost is, a téma, az ötlet, és Olga személye miatt megérdemelné, és mert elgondolkodtatott, mert kérdéseim lettek. Viszont a stílus, ahogyan ezt az egészet közvetíti, az nem érdemel 1 csillagnál többet de annyit mégsem adhatok, elvégre a mondanivaló ott van mögötte, akármilyen szar papírba is van csomagolva. Vagy netán attól jó egy könyv, hogy élvezzük? Miért, Ferrantét lehet élvezni? Kétlem, mert magát a témát nem lehet élvezni, ő viszont baromi jó író, Lovas viszont nem az, bár őt sem lehet élvezni.
Úgyhogy úgy tessék erre a 3 csillagra tekinteni, hogy ez igazából 2, de olykor akár 5 is lehet, attól függően, hogy épp rosszindulatúan, vagy jóindulatúan állok a könyvhöz. Részemről örültem, hogy befejeztem a könyvet. A téma baromi jó lenne, mármint Olga témája, de annyira rosszul van megírva, hogy egyáltalán nem volt jó olvasni. Nagyon kíváncsi vagyok, a többek mit fognak mondani róla. (és most, hogy olvastam Rakovszky A kígyó árnyékát, azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy a csirkenyak-kaszabolós-ujjelvágós képet tőle vehette.)
0 Megjegyzések