2013/03/10

Blogdolgok, avagy mit tesz a blogger, ha kezd kiégni

Időnként még magam is megdöbbenek, mennyire hülye és semmitmondó címeket tudok adni. Na mindegy.
Az van egyébként, hogy mi hárman, Zenka, Gretty és én, összeszövetkeztünk, és miután jól kitárgyaltuk Cassie Palmert és az aktuális, kinek-kinek szája íze szerinti pasiügyeit, a sminkelés művészetét, és a világ egyéb nem túl fontos, és még csak nem is különösebben érdekes mozzanatait, természetesen kikötöttünk a blogoknál. Ki hogy csinálja, miért csinálja, melyik az érdekes-unalmas-szép-csúnya-látogatott blog, hogy állunk a külföldi blogokhoz képest dizájnban és tartalomban, és persze a hogyan tovább mindig előkerül ennél a kérdésnél.
Mint ahogyan úgy általában a blogosok között fel szokott merülni, hogy már mindenki unja, meg belefáradt, és de jó lenne, ha egy kis lendületet venne a dolog, mert bezzeg milyen jó volt régen. Csak hát ezért tenni is kell.

Erről is beszéltünk(tem) már egy csomószor, hogy a moly elvitt rengeteg potenciális olvasót, akik lassan-lassan kezdenek ugyan visszatérni, de a kommentezési hajlandóság meg igencsak visszaesett, amikből én igazából nem nagyon veszek észre a saját blogomon semmit. Ahogy elnézem, elég stabil olvasóbázisom van, ami nem éri utol a romantikus könyveknek szentelt blogokat, soha nem is fogja, viszont egyre inkább megerősít, hogy olvassak csak nyugodtan, amiket egyébként is szoktam, mert lehet, hogy Sylvia Day két könyve a legtöbbet nézett posztom, de a Tövisek hercegének még mindig sokszorosa a látogatottsága, és ez engem megnyugvással tölt el. A kommentezés is igencsak megy, úgyhogy egy szavam nem lehet.

De vannak dolgok, amiket hiányolok. Ilyenek a körbeposztok például. Anno Amadeával elég sokat indítottunk, és vittünk is tovább, ezek sajnos valahogy kikoptak a blogéletből. Vagyis volt erre kezdeményezés másoknál, de mivel az túl nagy rendszerességet kíván, ahogy látom, egy csomóan inkább ráhagyták. És pont emiatt ezeknek a rovatoknak nem túl sok közük volt a körbeposztokhoz, ahol a blogger szabad kezet kapott: adott volt a téma, és írhatott, amit akart, gyűjtögethetett, ha azt akarta, és akkor jelent meg, amikor ő akarta, és ami a legfontosabb, egy kérdés csak egyszer ment körbe, így nem estünk az unalmasság és a katonás fegyelem csapdájába, mert a következő körbeposzt már egy egészen más dologról szólt, és akár hetek-hónapok teltek el közöttük.
Úgyhogy úgy tervezzük, hogy körbeposztolunk, és mivel ez akkor poén, ha minél többen csináljuk, lehet nyugodtan csatlakozni. Még abból is lehet körbeposztot csinálni, amit nem annak terveztem, például hogy kinél milyen kincsek bújnak meg két könyv között a polcon, amiről nem írt, mert a blog előtti időben olvasta.

Vannak még ötleteink, milyen blokkokat tudnánk még összehozni. Lenne játék, én tuti, hogy egy csomó saját fényképes dolgot is csinálok majd, amiben semmi újdonság nincs, viszont eddig nem fényképezgettem semmit, és ez jó szórakozás lehetne.
De a lényeg most leginkább a körbeposztokon van így elsőre, aztán majd alakul.
Lenne hozzá kedvetek? mert eldumálgatunk mi Grettyvel is oda-vissza, dehát mégiscsak izgibb, ha többen vagyunk.

46 megjegyzés:

  1. Jó ötlet! Szerettem azokat a posztjaitokat olvasgatni.:)
    Igazából én is észrevettem a ritkább kommentelést, de betudom annak, hogy nagyrészt, a megjelenési posztokat meg a híreket leszámítva, csak értékelések kerülnek fel, amihez odaírja az illető, hogy "hú de jó, nekem is tetszett", vagy "jajj, ez nekem nem jött be", és be is zárul a beszélgetés.
    Ezért tartom jó ötletnek a körbeposztokat, mert ezekkel lehet beszélgetéseket generálni. Arról nem is beszélve, hogy nekem is ad némi löketet, ha épp befásult, jajjdenemmegy időszakomban vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akkor ez azt jelenti, hogy te is beszállsz? az remek lenne.:))
      aha, az ilyen posztoknál remekül lehet cseverészni, meg a grafomániát is kicsit ki lehet élni.

      Törlés
  2. Én is beszállok, nagyon jó ötlet. Örülnék ha a másikat is megvalósítanád, amiről beszéltünk, a kedvenc posztok témában :)
    Na persze sosem érem utol magam mostanában, szóval lehet hogy néha le leszek maradva. De nekem is hiányzik a pezsgőbb blogélet és a kommentek is (nálad tök jó, de nálam elég nagy a pangás, mikor írok egy jó posztot és nézem, hogy kap órák alatt 6 kattintást meg nulla kommentet, hát akkor elmegy a kedvem néha :S), de igazad van abban, hogy ezért tenni is kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aha, az lesz majd az első köreb.
      meg igazából pont azért jók ezek a körbeposztok, mert nem egyszerre özönlik el a blogokat, hanem kinek hogy adja ki a ritmusa.
      a pezsgőbb blogéletről majd privizünk. mi Grettyvel a szívünkön viseljük ezt is.:D

      Törlés
    2. Ja, igen, de lökött vagyok, az is körbeposzt téma lehet, csak valamiért külön kezelte az agyam, annyira megtetszett az ötlet :D
      Akkor jó, ha bármikor fel lehet venni a fonalat, én sem szeretm a túlságo szervezettséget, ahogy lejjeb írták. Egy-két nyomvonal elég, részt venni nem kötelező :) Volt (vagy van még?) valami rovatos blogger összeesküvés, amiben heti rovatokat állapítottak meg, sőt napikat is, nem tudom ki csinálta, csinálja, na az nekem nem tetszett, nagyon szoros volt, meg ki az aki óraműszerűen akar vagy tud posztolni, mondjuk minden szerdán az új megjelenésekről, minden kedden az új vásárlásokról stb.

      Törlés
    3. Ja, és mit privizünk a pezsgőbb blogéletről? :D *izgatott*

      Törlés
    4. talán néhányan még csinálják, de a gyűjtőoldal nem frissült már hónapok óta. nagyon gyorsan be lehet ebbe fáradni.
      meg igazság szerint mi kicsi ország vagyunk, nem jelenik meg minden héten csütörtökön új könyv, amiért érdemes lenne szétkapni a boltokat. a rovatos posztok is inkább akkor érdekesek, amikor külföldi könyvek kerülnek be.

      jaj, tényleg, majd írok privit.:D

      Törlés
  3. Igen, számíthattok rám :))

    VálaszTörlés
  4. Én is érzem azt, amiről írsz, pedig nem is blogolok olyan régóta, de a Moly tényleg elviszi a látogatókat, sőt, még engem is. Néha észreveszem, hogy inkább oda írok ki valamit, nem a blogra, mert a molyon majd többen reagálnak rá.
    Mindenesetre én is beszállok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a moly sztem pont annyi egyszerűséget és kényelmet visz a felhasználók életébe, mint amennyire be is szűkíti őket.
      tény, hogy egyszerűbb ott kommentelni, meg rövidke izéket megosztani, de talán pont azért is nem reagálnak az emberek a blogra, mert nincs miért odamenni, nem? minek kóbászoljanak, ha ott úgyis megtalálnak? át kell őket szoktatni.;))
      remek.:))

      Törlés
  5. Ejj, így kiteregetni a boszorkánykonyhánk műhelytitkait! :D
    Egyébként megihlettél a régi könyvekkel, bár most egy olyanról tervezek írni, amiről tavaly nem tettem, de most éjjel megálmodtam, hogy mit is mondhatnék róla. Nem feltétlen régi, de majd idővel eljutok szerintem azokhoz is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD
      örülök. hát, hallod, egy év távlatából megálmodni, mit írj róla?:D ez is lehetne egy téma, mit gondolok az egy évvel ezelőtti könyvről.:))

      Törlés
    2. Ááá, nem volt az egy év, attól mert tavalyi. Inkább csak 4 hónap. Bár, van olyan is, amit 2 éve olvastam, és nagyon akarok róla írni, de már alig emlékszem részletekre, csak az van meg erősen, hogy nagyon megfogott a könyv, és imádtam. :)

      Törlés
  6. Szerintem is remek ötlet :) Közelebb hozza egymáshoz a bloggereket :) Régen milyen jók voltak ezek a játékok... •nosztalgikus hangulat•

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tiszta forradalmárnak érzem magam, de tényleg ez lenne a cél, hogy legyen egyfajta hangulata, ha valaki feljön egy blogra.
      én éveken át be voltam burkolózva a kis fixa ideáimba, de rájöttem, hogy ezeket el kell engedni, mert így nem sok élvezet van a blogolásban. kell valami nagyon más, mint eddig volt, legalábbis nekem. aztán hogy az olvasók ezt hogy reagálják le, az eldönti a további változtatásokat.

      Törlés
  7. Én is benne vagyok, szerettem a körbeposztokat. Bár én is mostanában hasonlóan vagyok, mint PuPilla, hogy mindennel le vagyok maradva, szóval lehet nem fogok tudni mindig időben reagálni, de nagyon szívesen részt veszek én is. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szuper.:))
      de neked is csak azt tudom írni, mint Pupinak, hogy ebben az esetben (is) üdvözítő a csúszás.

      Törlés
  8. Mivel még viszonylag új vagyok, kicsit világosítsátok meg az elmémet, ,it jelent pontosan a körbeposztolás? Valaki feldob egy témát és a többiek reagálnak rá? Mert nekem így jól hangzana, különben is szeretek csacsogni. :D
    Megjegyzem a "probléma" számomra is ismerős. Bár amúgy sincs valami nagy olvasottságom, de beállt egy stabil szintre, akik vissza-visszajárnak. Egy szűk és kicsi mag, akik reklamálnak, ha valami hiányzik nekik, de kommentelni leginkább a bloggerek szoktak. :D
    Mivel én viszonylag kevés YA-t és romantikus irodalmat olvasok, no és az új őrületért, a disztópiárért sem vagyok általában oda, nem is várom, hogy ezres fordulaton pörögjön az oldalam. De még mindig a szürkék a legolvasottabb bejegyzéseim, ami miatt azért egy kicsit aggódom. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a körbeposztnak az a lényege, hogy mindenki szépen viszi magával a blogjára, ha teli van gondolattal, és jól ki akarja fejteni, de persze a posztoknál is lehet beszélgetni, szal nem kötelező semmi.:)

      Törlés
    2. Oké! ez jól hangzik. :) Akkor számítsatok rám is. :)

      Törlés
  9. Én is benne vagyok. :) Hátha felélénkül az én oldalam is, mert néha elkeserítő, hogy mennyire megcsappantak az emberek. :) Ameddig tudom csinálom, aztán majd meglátjuk. :)

    VálaszTörlés
  10. Nekem írni van kedvem, az mellékes, hogy már kevesebb embert érdekel a gagyogásom, amióta nem postolok naponta kétszer és eltűnt a YA.
    Oké, irkáljunk, de rendszerességet nem tudok ígérni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. még én se tudom, mennyire leszünk rendszeresek.:))

      Törlés
  11. Négyhavi pihenés (problémák) és jajj-de-unom-már-és-nincs-kedvem-hozzá után újra próbálom szoktatni magam a blogléthez, így én is szívesen beszállnék. :)

    VálaszTörlés
  12. Bár az időm nem túl sok mostanság, nagyon szívesen részt vennék én is. :) Meg tök jó lenne tematikus hónapokat is csinálni, mint néhány külföldi blogon, ahol pl. a női sf&f íróknak szentelnek egy hónapot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az szuper.:)
      bár a tematikus akármik felé nem szeretnék elmenni, szerintem ilyet nem érdemes sok blog bevonással, központilag csinálni.
      de ha írnál róla, szerintem azt mindenki nagyon szívesen venné, meg a gótikus posztom mintájára még az is lehet, hogy írok megint valamiről ilyen összefoglalót.
      és mindenkit erre buzdítok, hogy ha van egy ötlete, azt nyugodtan csinálja a blogján, mint ahogy Gretty is csinálja a könyves kisokosával. ha mindenki erről ír, elaprózódnak a témák, és a negyedik helyen már senki nem fogja elolvasni ugyanazt.
      ettől (is) jönnek az olvasók.:)

      Törlés
  13. Fel kell iratkozni valahol? Vagy csak ami tetszik meg amire van idő azt függetlenül is lehet követni, részt venni benne?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem kell feljelentkezni. azt gondoltam, majd a linkfalra csinálok ilyen kis listát, hogy mikről lehet írni a körbeposztban, aztán mindenki válogathat.
      meg tényleg, lehet, csinálok egy aloldalt, ahol a körbeposztos linkeket összegyűjtöm.
      te régen nem körbeposztoztál?

      Törlés
    2. De igen, csak azt gondoltam, hirtelen, hogy itt most nagyon komolyan jelentkezni kell, meg időre teljesítgetni dolgokat, nekem meg az nem igazán megy:)

      Törlés
    3. dehogyis. az ilyesmi csak elrontja a játékot.:)

      Törlés
  14. Konstruktív hozzászólás: jó ez a pasi a képen.

    Támogatom az ötletet amúgy, de a túl szervezett dolgok engem taszítanak...

    Zenka, az anarchista :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezen a hozzászóláson szórakoztam a legjobban :D

      Én várom, mit hoztok össze, "biztos olvasó" pozícióban - amúgy most épp kívül vagyok az össznépi nihilen, tökéletesen elégedett vagyok a blogommal és annak (nem)pezsgésével :)

      De örülnék, ha sűrűbben posztolnátok, és ha ehhez körbeposzt kell, azt is nagyon szívesen fogom olvasni (és majd biztos lesz, amiről én is tök szívesen írnék, de a saját reakcióidőmet és lemaradásaimat ismerve, mire eljutok odáig, már senki nem is emlékszik majd, miről volt szó...)

      Törlés
    2. ajjmár, nem emlékeztek, milyenek voltak a körbeposztok? egyszer elindult, aztán ment tovább, kihez mikor jutott el, mert akkor még nem volt ilyen "összefogás", vagy minek nevezzem.
      sokszor már másik körbeposzt volt, de szerintem ezeket nem igazán lehet megunni, mert mindenki mást és másról írt.

      Törlés
  15. A képről először azt hittem Barrons post lesz, szerintem hasonlít rá :)
    De a körbeposztolásokat is várom, potenciális olvasó üzemmódban. Jó lenne, ha felélénkülne a blogélet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. elég futurisztikus a kép: Barrons cirkálóban, űrhajókra lődözve egy fémkézzel, mert egy harcban elvesztette az igazit, majd fáradtan magába roskadva leül egy cigi meg egy pia mellé.:D
      dehát neked is van blogod, csatlakozhatnál, ha lesz valami, ami tetszik.:)
      (én minden reggel a blogokkal indítok, szal van élet, csak inkább a négy fal közé szorulva szemérmeskedik.:)

      Törlés
    2. À, èn csak az arcra figyeltem, meg felületes is vagyok. Ôreg hiba:)
      Blogom az van, ihletem az ritkàn sajnos. Most inkàbb csak nèzelôdnèk.

      Törlés
    3. Ne izgulj, én is Barronsnak hittem a pasit, és szintén nem láttam a fémkezet se, a piát se, a fegyvert se :D

      Törlés
  16. nekem is tetszik, kíváncsi vagyok milyen ez a körbeposztolás :) aztán, hogy aktív vagy passzív résztvevője leszek majd kiderül...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. remélem, aktív.:)
      majd csinálok hozzá útmutatót. valamiért mindig abból indulok ki, hogy dehát ez pont olyan lesz, mint rég, de sokan még nem voltatok rég.:)

      Törlés