Rozsnyai János - A táltos keresztje

II. András király keresztes hadjáratot indít a szentföldre, ehhez a csapathoz csatlakozik Ketel, a feltörekvő, hatalmas termetű várjobbágy. Kicsit a múltja elől is menekül, hiszen megerőszakolt egy nőt, megölte annak apját, és családja többféle hitének hála nehezen tud eligazodni a saját lelkében is.
A verbuváltak között ráakad két barátra, Bölényre, aki bölcs és tapasztalt harcos, és Vadászra, aki nevéhez méltóan igen jól bánik az íjjal, hiszen az ő szülőföldje töltötte fel a királyi éléskamrát vadakkal. Ők hárman (aztán később már csak ketten) igyekeznek segíteni a másikat, nem csak a szükségben, amikor megtámadják a hajókat a kalózok, de szellemileg és hitben is nevelik egymást, főleg Ketelt, akire nagyon ráfér a szellemi útmutatás.

Az író célja, hogy bemutassa a különböző kultúrák és vallások egymás mellett élését az 1200-as években, remekül sikerült. Ketel személyében egy hiteles ütközőpontot alkotott, akiben vegyül az akkori többhitűség a bizonytalansággal, hogy melyik is az igazi, és attól függően látja a dolgokat, hogy aki szemben áll vele, mekkora hatással bír rá. A dédapja táltoshite előtör olykor belőle, amit aztán elfed az apja keresztényi vesszőzése, de nem igazán tud dönteni, melyik is lenne a helyes út. Bölény és Vadász barátsága valamelyest terelik, de egyszerű lélek, többre mennek nála észérvekkel és a lelkiismeretére gyakorolt hatással, mint a hitbeli dolgokkal. Hamarabb szégyenli el magát Bölény szemeiben fellobbanó düh vagy csalódás hatására, mint bármi más miatt.
Már a hajón is mindenféle népség összevegyült, de aztán később, amikor a három barát elszakad a seregtől, és megkezdik vándorútjukat, különféle kultúrákba botlanak. A Szentföldig ugyan nem jutnak el, de járnak egy szeldzsuk halászfaluban, Bizáncban, ahol az ortodox katolikusokat ismerték meg, de mindenhol nyilvánvaló volt, hogy Ketel pogány hittel keveredő kereszténysége eléggé kilóg a sorból. Családi öröksége sokszor kihúzta a bajból, és a haza felé tartó úton sok dologra rájön önmagával kapcsolatban is, míg végül nem lesz benne kétség, mi is az ő útja..

A regény egy hatalmas kaland a középkori világban: dézsmabehajtás, háborúra készülődés, hajózás a tengeren, kalóztámadás, menekülés, párra találás, rabszolgaság, menekülés, halál és szerelem, keresztül a fél világon át. Megtudhatjuk mit ettek, hogyan öltözködtek, hogyan éltek az egyes népcsoportok, milyen atrocitásokkal kellett nap mint nap megküzdeniük akár helyben éltek, akár utaztak. Rengeteg a vérontás, a harc, mindenhol ellenségek lesnek, és egyik szereplővel sem bánik kíméletesen a Rozsnyai úr által rámért sorsa.  Az írónak remek mesélőkéje van, teljesen bele tudtam feledkezni ezekbe a kalandokba, észre se vettem, és már ki is olvastam.
Az egyetlen bajom az volt a könyvvel, hogy a legtöbb párbeszédet erőltetettnek és sokszor természetellenesnek éreztem, bár nem kizárt, hogy a régies szöveg keltett bennem ilyen hatást. (na meg az, hogy folyamatosan a 20-as évek beszédstílusában hallottam mindezt, fogalmam sincs, miért.) Mindenképpen ajánlom azoknak, akik szeretik a harcos-kalandos történelmi regényeket, egész biztosan nem fognak csalódni.

És egy kis ösztönzés a hölgyolvasóknak: akik szeretik a keménylegényeket, nem riadnak a bélontástól és a durva és egyszerű lélektől (meg egyébként a részletes és komoly történelmi háttértől), azoknak javaslom, hogy semmiképp ne hagyják ki, Ketel alakja ugyanis remekre sikerült. Egy hatalmas termetű, barbár harcos, és bár a végére kicsit viharvert lett szegény, így nem hiszem, hogy romantikus álmodozásra alkalmas lenne, viszont mégis olyan magával ragadó és letaglózó a személyisége, hogy emiatt érdemes vele megismerkedni. Biztos vagyok benne, hogy az írónak semmiféle szándéka nem volt arra vonatokozóan, hogy vele toborozzon magának női olvasókat, viszont szerény véleményem szerint kár lenne, ha elkerülné azokat, akik képesek felfedezni a rajongható embereket egy történelmi regényben is. Nem kell ahhoz démonnak vagy vámpírnak lenni, hogy ámuldozzunk a férfikarakteren, elég, ha egy bivalyerős, nehezen kezelhető, könnyen bedühödő katonáról olvasunk, aki félisten módjára aprítja az ellent, és nem riad meg a veszélytől. Kétségtelen, hogy egy urban fantasyban hamarabb lehet felfedezni valakit, akiért rajonghatunk, vagy legalábbis helyénvalóbbnak tűnik, de Ketel semmivel sem marad el az ilyen szereplők mögött. Sőt. Ő a mi saját, különbejáratú nagydarab táltos-harcosunk.:)

Kiadja az Atlantic Press.