2013/06/22

László Zoltán - Egyszervolt

Egyszervolt egy Karsa Harlan, aki intézetben nevelkedett, majd mikor felnőtt, a patológián lett irodista. Kicsit kellemetlen volt a nőzésre nézvést a foglalkozása, de majd látni fogjátok, mégsincs veszve semmi, csak egy kis bátorság kérdése. Karsa Harlan élt, éldegél, mígnem egy randin, amiről szíve hölgye nem rohant el azonnal, ahogy kimondta a boncterem szót (nem véletlenül, ne legyenek illúzióink), úgy távozott, hogy fogalma sem volt róla, hogyan távozott. Kicsit kellemtlen is volt utólag a hoppon maradt hölgyet faggatni, hogyan is esett meg ez a kellemetlenség, de nincs mit tenni, ha az emlékezet cserben hagyja a szegény szabólegényt.
Arra ugyan nem emlékezett, hogyan került a kocsma elé, de onnantól csupa különös dolog esett meg vele. Először is, eltűnt a robogója, aztán meg úgy nézett ki, és úgy is érezte magát, mint akit összevertek, a buszon furcsán viselkedtek vele az utasok, de legalább otthon minden rendben volt. Egészen addig, míg másnap jött egy hivatalnok, kikönyökölt, régi öltönyben, és betette zoknis-szandálos lábát a nappaliba, és furcsákat kezdett kérdezni.
Harlan eleinte tiltakozott, mit neki kommuna, meg idegen lények, de a vezérhangyát már útnak indították, és Harlan úgy dönt, a végére jár múltjának. Igaz, közben azért folyamatosan szüksége volt noszogatásra, de mint minden mesében, ebben is minden jó, ha a vége jó.

Igyekszem elolvasni minden olyan történetet, ami valami mesefeldolgozásnak mondható, és minél kifordultabb az átirat, annál jobban tetszik általában.
Ez most itt nem jött össze, nálam nem működött se a világ, ami elég elnagyoltra és konkrétumok nélkülire sikerült, se a szereplők, akik nem tudtak hozzám közel kerülni.
Egyedül a könyv humora az, amire azt mondom, hogy megállja a helyét, de az a helyzet, hogy ezt leszámítva eléggé untam a történetet. Nem volt épp kiszámítható, de hiányoltam belőle a lendületet és az életet. Talán túl meseszerű volt, és nem volt se titokzatos, se misztikus, ami, úgy tűnik, muszáj, hogy legyen benne, hogy el tudjon varázsolni.Nem a mesét fordították ki, és emelték be a világunkba, (mint pl. Kleinheincz Csilla az Ólomerdőben), hanem a világunk egy szereplőjét tolták a mesebirodalomba, és ez így nekem nem jön be. Nagyon hiányzott a játék a valóság és a fikció között, amitől a történet lüktető és bűbájos lesz, a szó misztikus értelmében. Ez egy szépen elmondott mese, annak minden elemével, előnyeivel és hátrányaival együtt, vagyis nincs benne se sötétség, se hátborzongás, se lúdbőrözés. Ezek meg nekem kellen(én)ek.


2 megjegyzés: