Rob Thurman - Éjvilág - Keményfedél

2013/08/11

Rob Thurman - Éjvilág

Szörnyek márpedig vannak. New York például teli van velük. A híd alatt, a mocsárban, a Central Parkban, az autókereskedésben, a tükörben, Calibanban. Cal egy érdekszövetség végterméke, emberként született, de aztán a Grendelek elvitték, és valami csoda folytán visszatért, immáron egy ismeretlen szörnyeteggel önmagában. Legalábbis neki ez szent meggyőződése, de végül is, nem alaptalanul. Bátyja, Niko, bár elvileg ember, több emberfeletti, mondhatni, inkább szörnyekre jellemző tulajdonsággal bír. És ezek ketten mindenre képesek egymásért, és ami a legrettenetesebb, Niko bármire képes öccséért. Mellette van, amikor eltűnik, amikor visszatér, életének minden egyes percében védi valamitől, amiről egyikük sem tudja, micsoda, csak annyit, hogy ezen a világon nem létezik olyan szörnyűség, nem létezhetne, mégis itt van. De miért? Mit keresnek itt? Mit akarnak Caltól, mire kell nekik? Tünde, troll, vámpír, vérfarkas, faun, kobold, ebben a világban egyik sem jótét lélek, de mindenkiről kiderülhet, hogy van jó oldala.

Annyira élvezem, amikor jó könyveket olvashatok, hál istennek, az utóbbi pár regény ilyen volt. Most gondolkodom, hogy mivel is lehetne ehhez a könyvhöz kedvet csinálni, de az olyan jelzők, hogy izgalmas, érdekfeszítő, letehetetlen, nagyon elcsépeltnek tűnnek, pedig ez a könyv ezek mind együtt. Laza, könnyed az elbeszélés stílusa, és nagyon kemény a történet, még akkor is, ha csak fantazmagória. Mert az emberben lévő szörnyet sokan próbálták már megjeleníteni, de Thurmannak valahogy nagyon kézzelfoghatóra sikerült. Azokkal a félelmekkel játszik, amik mindannyiunkban benne vannak: az éjszaka titokzatos, ismeretlen hangjai, a sötét, kivehetetlen, bármit rejtő árnyékok, a tükör árnyai, és ezzel szemben ott az egyedüllét, a paranoia, a bizalmatlanság, és a testvéreket összekötő elszakíthatatlan, örök szövetség, amire hasonló helyzetben nekünk is életbevágóan szükségünk lenne. A szörnyek itt a szeretettel állnak szemben, ami nem csak önmagát lenne képes feláldozni, de még a szeretet tárgyát is. Elborzasztó, izgalmas, letehetetlen, és csodaszép történet. Sose hittem volna, hogy egy horror is lehet szép, és mégis.

p.s.

Mindenképpen meg kell említenem a nyelvezetet. Sok mondatnál feltűnt, hogy igazán klassz, hogy olyan ember fordította, aki egyrészt érti, mit olvas, másrészt ki is tudja azt fejezni magyarul. A halálom a tőmondatokban megfogalmazott közlendő, óvodás szinten, de itt erről szó sincs, ez igényes munka. És a másik, amit kommentben már említettem, a könyv hangulata. Azt vártam, hogy majd rátelepszik a lelkemre, elárasztva sötétséggel, nyomasztó érzésekkel, de nem. Azon kívül, hogy a lelki nyomasztást nem éreztem, csak érzékeltem, nagyon jó a humora is a könyvnek, ami nem azt a célt szolgálja, hogy oldja a helyzetekből adódó feszültséget, hanem ilyen Caliban stílusa, gondolkodása. Cinikusan, szarkasztikusan humoros, és nem is zökken ki belőle.

Share this:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Keményfedél. Template Designed by OddThemes - WP Themes