Alma Katsu - Halhatatlan

Dr. Luke Findley egy újabb unalmas éjszakára számít, amikor elkezdi szokásos éjszakai műszakját St. Andrew kisvárosának kórházában. Azonban amint találkozik Lanore McIlvrae-vel a sürgősségi osztályon - aki sérülései ellenére egy gyilkosság gyanúsítottja -, azonnal megváltozik az élete. Pár órával később már a kanadai határ felé tart vele, tudva, hogy ezentúl soha semmi nem lesz olyan, mint régen. Lanore McIlvrae senkire nem hasonlít, akit Luke valaha ismert. A nő története a szerelemről és az árulásról szól. Szerelemről és árulásról, amire nincs hatással az idő, mivel számára az örökkévaló. Az élete az 1800-as években kezdődött, és a kétszáz év során, amit a Földön töltött, mind az erőszak, mind a testi gyönyörök megkísértették, de ő végig hű maradt élete nagy szerelméhez. Egészen mostanáig. - Alma Katsu nagy kritikai visszhangot kiváltó műve lenyűgöző, különböző századokon és kontinenseken átívelő, izgalmas és misztikummal teli regény. Felejthetetlen történet a viszonzatlan szerelemről, ami nem csak megerősíti és nagy tettekre sarkallja az embert, de el is vakítja és akár a teljes pusztulásba is vezetheti.
Kiadja az Agave.

Ez egy olyan szerelmi történet, ami nem csodás, ellenben misztikus. Nem, végülis ez nem igaz, mégiscsak csodás, hiszen Lanore szerelme közel két évszázadot élt túl. Vagy ez inkább már beteges lenne? A ragaszkodása Jonathanhoz nem teljesen normális. Vagy az lenne? Ilyen az örök szerelem? Legalábbis az egyoldalú szerelem.

Kicsit tanácstalan vagyok. Nem is abban, mit gondoljak, hiszen teli vagyok gondolattal, természetesen a legtöbbje spoileres, inkább, hogy mit írjak le ebből az egész érzelmi kavalkádból. Mivel a fülszövegben már ott van, hogy a szerelem viszonzatlan, olyan nagy titkot nem árulok el, hogy Jonathan szereti ugyan  a nőket, és szerette Lannyt is, viszont soha nem volt belé szerelmes. Az ő örökléte nem szólt másról, minthogy meneküljön Lanny érzelmei és a saját bűntudata elől.

Vagy kezdjem inkább az elején, ne mindjárt a sűrejébe vágva?

Lanny az 1800-as évek elején gyermekként beleszeretett Jonathanba, a város gazdag családjának örökösébe. Fakitermelő vállalkozásuk volt, ami jól jövedelmezett, és ettől függött az emberek nagy része. Ennek a birodalomnak az örököse lesz majd Jonathan, természetesen az akkori szokásokhoz híven ehhez mérten is kell majd házasodnia. De Jonathan furcsa férfi (akkor még szinte gyermek) volt, érzelmekre csak nagyon korlátozottan volt képes. Boldoggá tett ő bárkit, és talán egy kicsit el is hitte, hogy az érzelmek őszinték, és amit érez, az szerelem, de nem okozott gondot, ha a személyek és a lepedők gyakran cserélődtek alatta. Szeretője mint a tenger, barátja egy sem - kivéve Lannyt, aki mindkettő lett egy idő után.
Lanore teherbe esett Jonathantől, és apja Bostonba küldi, hogy szülje meg a gyereket, majd adja örökbe, és jöjjön vissza, mintha mi sem történt volna. A hajóút hosszú volt, és Lanny meg akarta tartani a gyereket, ezért nem sokat gondolkodott, amikor a zárda helyett egy bérkocsiba ült be, olyan emberek mellé, akik olyan módon változtatták meg az életét, amit addig elképzelni sem tudott.

A ház és az emberek ura Adair volt, állítása szerint egy magyar gróf, aki örök életet adott Lannynek, és Jonathannal is tervei lettek. Nem volt véletlen az a találkozás, de Lanore akkoriban még roppant naiv és tudatlan volt, de soha nem volt buta, és szépen lassan kibontakozott előtte Adair ördögi terve.

Amikor előkerült az örök élet meg halhatatlanság, felsóhajtottam, hogy ah, még egy vámpírcsalád, de nem. Nem bizony, ezek nem vámpírok. Adair sem az, bár nem áll messze lényétől a vámpírmítosz eredete. Őt valami iszonyatosan gonosz teremtménynek kellett volna látnom, de igazság szerint őt kedveltem leginkább. Lannytől irtóztam, Jonathant a végére viszont nagyon sajnáltam.

Ez nem egy szép szerelmes történet. Minden benne van, ami miatt az ember ez elől a szerelem elől inkább elbújna egy barlangban, nemhogy a halhatatlanság terhével együtt a nyakába vegye. Talán mindenkivel jobbat tett volna Lanny, ha Adair mellett dönt, és nem teszi meg, amit végül megtett.

Érdekes, hogy a többiek lezártnak vélték a történetet, én várom, hogy a múlt feléledjen, és Lannyt megbüntesse. Mert ennek kell történnie, így igazságos.

És jön is a Megtorlás... már előre élvezem, amit a cím ígér.

Olyan kusza lett ez a poszt így, mert nincs benne, mennyire megvetem Lannyt, amiért nem volt képes elfogadni, hogy Jonathan nem szereti. És pont. Tudnia kellett, hogy ezen az öröklét sem fog változtatni, de ő olyan nő, aki nem tud túllépni a saját kis önző vágyain, még ha készségesen kiszolgál is velük bárkit. 

Jonathan meg annak a férfinak a tökéletes megjelenítése, akinek valóban több emberöltőre van szüksége, hogy megtalálja a szerelmet, és amíg ez nem esik meg vele, csak az élvezetért él, viszont sok embernek nincs több életnyi ideje. Próbál ő valamiféle értéket vinni az életbe addig is, míg nem jön el a NŐ, néhány elvet felállít, amihez csak ímmel-ámmal ragaszkodik, inkább csak sodródik az árral, és elüti addig az időt valamivel, és nem lehet benne biztos, hogy valaha is eljön a megváltása.

Luke egyelőre nekem töltelékszereplő. Fogalmam sincs, mi lesz a szerepe, inkább csak sejtem, de mivel Lanny szíve örökre Jonathané, olyan túl boldog véget nem jósolok neki.
Megint vissza Lannyhez, mert ő a dolgok közepe és mozgatórugója... nem fogom sajnálni, bármi is fog vele történni.
És ez csak néhány érzékletes impresszió, mennyi érzelmet képes kiváltani a könyv, legszívesebben ezekből raktam volna össze a posztot. Talán a mesélő írásmód miatt, de igazából teljesen bizonytalan vagyok, adott helyzetben nem-e ugyanazt tettem volna én is, mint Lanny, és utálom őt érte, mert láthatóan romlásba döntött sok dolgot, ami akkor marad meg szépnek, ha hagyjuk elmúlni. Nem az a fontos, van-e örök szerelem, hanem az, hogy minden döntésnek következménye van, amit most már az idők végezetéig viselnie kell. Hacsak nem történik valami... 

Ez egy kifordult, misztikus, cseppet sem romantikus szerelmi történet, 200 év történelmébe szőve.
Zenka, mindenképp olvasd el.

Az írónő honlapja