Gail Carriger - Changeless, Blameless

Alexia Maccon, Woolsey grófnéja egy kora esti órán arra ébred, hogy férje, akinek, mint minden rendes farkasembernek, illedelmesen aludnia kellene, teli torokból ordít mellette. Később el is tűnik, magára hagyva Alexiát, akinek így egyedül kell megbirkóznia egy egész természetfeletti regimenttel, akik már ott várják lakása küszöbén; az űzött szellemek seregével, és Viktória királynő haragjával.
Ám Alexia fel van fegyverezve: van egy legújabb divat szerint készült napernyője, és harapós modora. Még amikor nyomozása Skóciába, a rusnya mellények honába sodorja, és egy egész farkas falkával kerül szembe, akkor is helytáll. Erre pedig csak egy lélektelen képes ...
Arra is marad ideje, hogy megkeresse elkóborolt férjét – ha akarja. Könyvmolyképző

 

Viktória királynő elbocsátja Alexiát az árnyékkormányból, és az egyetlen személy, aki bármiféle magyarázattal szolgálhatna – Lord Akeldama – váratlanul elhagyja a várost. Mindennek tetejébe Alexiára gyilkos gépkaticák támadnak, jelezve (ahogy azt csak a katicák képesek), hogy immár London minden vámpírja igencsak érdekelt Lady Maccon meglehetősen alapos halálában.
Mindeközben Lord Maccon szeszben pácolja magát, Lyall professzor pedig kétségbeesetten igyekszik összefogni a Woolsey-falkát. Alexia végül elmenekül Angliából, és meg sem áll Itáliáig, hogy megkeresse a titokzatos templomosokat; csak ők tudnak eleget a természeten túliakról ahhoz, hogy feltárják előtte növekvő mértékben terhes állapotának titkait. Csakhogy ők még a vámpíroknál is rosszabbak lehetnek – és pestót hordanak maguknál.
A szezon botránya – Lady Maccon elhagyta a férjét, és visszaköltözött rémes családjához!
Könyvmolyképző

Ez egy majdnem teljesen hibátlan sorozat. Az első résznél még aggódtam, hogy túl hamar összejöttek a főszereplők, mert ugye hozzászoktattak minket, hogy cselekménydús regény gyanánt azon izguljunk, hogy ki mikor kivel jön össze, és ez jaj, milyen izgalmas, és nehéz elképzelni, hogy olyan történetek is kiszaladnak írók tollai alól, akiknél a szereplőkkel még akkor is történnek dolgok, amikor a formaságokon már rég túl vannak.

Alexia még mindig az egyik kedvencem a női karakterek között, kevés olyan talpraesett és belevaló nőalakot sikerült eddig alkotni, aki nem veszítette el a nőiességét a keménykedésben. Nyilván azért van ebben a nőiességben szerepe a Lordnak is, mert ő meg tényleg olyan farkasosan alfahím, szinte már vártam, hogy mikor lesz majd ázottbunda szaga. És nem tudom, ki mennyire ért velem egyet, de egy nő igazán Nő csak egy Férfi mellett lehet.

A fülszövegek történetesen elég jók, úgyhogy nem is mesélnék többet arról, miről is szól a könyv, csak annyit tennék hozzá, hogy a skótoknál nem is a rusnya mellények a legbotrányosabb dolgok, hanem azok a kilógó szőrös térdek... nem is tudom, hogy tudták azok a finom úrinői lelkek károsodás nélkül átvészelni a látványukat.

A regény humora még mindig ott van, cinikus, és meglepően úrikisasszonyos,  teljesen helyénvalóan mindkettő egyszerre.

Nagyon rég írtam már ennyire jelentéktelen és információszegény posztot, de tekintve, hogy a régi könyvek senkit nem érdekelnek, és a posztok nézettségi érdektelenségbe fulladnak, csak jelezni akartam, hogy elolvastam, és baromi jól szórakoztam.