Dan Abnett / Mike Lee - A démon átka

Sötétpenge Malus – ennek a gyűlölt és megvetett népnek a gyermeke – aljasság és ravaszság tekintetében még saját fajtársai közül is kiemelkedik. Keserűséggel és bosszúvággyal csordultig telve rablóhadjáratra indul a rettegett hírű Káoszpusztákra, ám egy régi szentély mélyén megszállja őt Tz’arkan, az ősöreg démon. Szörnyű feladatot ruháznak rá: egyetlen év leforgása alatt meg kell találnia öt, rettentő varázserőkkel felruházott tárgyat, máskülönben a lelke mindörökre elvész… Szukits

Elöljáróban mindenkit figyelmeztetek, hogy Malus egy szadista pszichopata, és nem a vicces értelemben. Sötét és kegyetlen, megkínoz bárkit, bárhol, élvezi, ha vérben tocsoghat, és nem létezik számára semmi, ami undorító lenne. Például bárki arcát leveszi. Szó szerint. Vagy megnézi, hogy néz ki belülről, aztán összevarratja, és kenőcsökkel bekenve felgyógyíttatja, hogy legközelebb is bele tudjon nézni, ha úgy tartja kedve.

A könyv első pár fejezete megtévesztő, először azt hittem, hogy ez valami novellafüzér lesz, és szidtam is magam, hogy miért nem néztem utána jobban. De nem, csak dadog kicsit az elején a történet.
Kezdődik azzal, hogy megismerkedünk Malusszal, aki akkortájt még nem egy vérengző állat, csak szimplán egy úri ficsúr, akit az apja kiküld a tengerre, hogy rablóhadjáratban jól megszedje magát, és szép ajándékokkal tudja őt elhalmozni. Csak úgy mellesleg fel is bérel valakit, hogy ölje meg, hátha így nem kelt gyanút, Malus anyja ugyanis sötét boszorkány, és zokon venné, ha a fiát orvul megölnék. Az apjának van annyi esze, hogy ne szálljon szembe nyíltan egy feketebanyával, de Malus véletlenségből megváltoztatja az útvonaltervet, így kifogja az orgyilkosok vitorlájából a szelet.
Hogy otthon hogyan fogadják, hogy élve hazatért, nem tudni, mert rögtön évekkel később vagyunk, a második rablóhadjáraton.
A legértékesebb zsákmány a rabszolga, de Malus már a második alkalommal tér vissza üres kézzel, pedig a visszaút először ígéretesnek tűnik, csak miegint közbeszól egy árulás. Mire megkapja az apjától méltó büntetését, már minden emberi érzés megszűnik benne, csakis a bosszúért létezik, és hogy azoknak, akik ellene játszanak, véletlenül se maradjon az adósa.

A legenda szerint amikor sok-sok ezer évvel ezelőtt Malekith, a boszorkányok ura a Káosz erői ellen harcolt, a Káoszpusztán álló templomba bezártak egy hatalmas és ősi mágikus erőt, amiről senki nem tudja, miféle. A kulcsát Malus egyik testvére birtokolja, de nem csak a templom kincse, hanem maga a kulcs is varázserővel bír. Malus ezt a kulcsot akarja, hogy aztán uralhassa azt az erőt, ami az egész birodalomban tiltott dolog, főleg egy férfinak.
De azért nem olyan egyszerű ez, mint hangzik, mert mire elérnek a Káoszpusztáig, rengeteg ellenséggel találják szembe magukat, és még a természet sincs igazán az ő oldalukon.

Ha még a poszt elejéből nem lett volna világos, ez egy kegyetlen és vértől csöpögő történet. Belezés, kínzás, árulás, vérfertőzés, rokongyilkolászás, csonkítás, és még sorolhatnám. Plasztikus, részletes, úgyhogy csak az kezdjen bele, akit nem zavarnak az ilyenek.
A történet izgalmas, és Malus személyében egy kifejezetten negatív, de jellegzetesen egyedi karaktert sikerült összehozni. Azt nem mondom, hogy imádtam, inkább nagyon is figyelemreméltónak tartom. Okos, elszánt, tanulékony, rettentően sötét lelke van, sebezhető, és nagyon jól ismeri a félelmet és a fájdalmat. És mint ahogy mondtam, szadista pszichopata (de szerintem az összes druchii az), Jorg elbújhat mellette.
Gondolkodnom kellett, hogy mondjak jó tulajdonságot is. A hűséget sokra tartja, mármint a hozzá való hűséget, és alapvetően ő is az, amíg az érdekei nem diktálnak mást, így legalább az életét nem kell félteniük tőle, már ha egyébként hasznosnak bizonyul az illető a számára. Vagy mégis. Mert ugye egy pszichopatánál sose lehet tudni.
A történet is ehhez méltó, unatkozni biztosan nem fog senki rajta, sok a csata és mindenféle lény van benne, fűzfaboszorkány, szellem, varázskoponya, naugrilok (hátasok), átkelnek a holtak birodalmán, és nincs könnyű terep, akár síkságon, akár a hegyek között járnak.

Amit nem értek, hogy hogyan kapcsolódik ez az Űrgárdistában megismert Warhammer világához, bár ez igazából részletkérdés, mert az sci-fi, ez meg egy kemény dark fantasy. Nagyon élveztem, hogy végre nem egy széplelkű lovag a főhős, aki elalél egy csábos pillantástól, és akár a sárkány eledelének is felkínálkozik, ha ez a szép hölgy szíve vágya. Nem, Malus inkább kivágja  a szép hölgy szívét, és felkínálja a sárkánynak, ha az közelebb juttatja  a céljaihoz.
Nem kicsit morbid, de ettől olyan nagyon jó. Úgy tűnik, bejönnek nekem ezek a hirtelen felindulásból elkövetett vásárlások. Nem tudom, meddig lehet még rendelni, mert aki még nem tudná, annak mondom, hogy a Szukits nem árulhat több Warhammer könyvet. Ami még raktáron van, azt gondolom, záros határidőn belül kiszórhatják, aztán vége, úgyhogy akinek felkeltette az érdeklődését, ne sokat töprengjen, mert hamarosan ritkaságszámba fognak menni többek között a Malus-könyvek is.