Christine Feehan - Sötét herceg

A sötét herceg. Éjjeli látogató, aki azonnal a hatalmába kerít. A vonzódás mély, sötét és halálos. A testére vágyódsz, de a lelked rabolja el. A fény asszonya. Hajnalban jön, amikor a férfi legyengül. Halovány fénysugár, ami áthatol a sötétségen, és lángra lobbantja a rejtőzködő vadállatot. Egy különleges képességgel megáldott nő... Egy titokzatos idegen, aki felfedi szerelmének a több ezer éves titkot... Fanatikus gyilkosok, egy különös és egyre fogyatkozó faj, és mindehhez Havasalföld vészjósló árnyai. Christine Feehan a New York Times bestsellerszerzője. Több mint negyven regénye került fel eddig a sikerlistákra. A Sötét herceg a paranormális-romantikus műfaj egyik legtöbbet díjazott alkotása. Az írónő közkedvelt médiaszereplő, sorozatai számos országban eladási rekordot döntöttek. Ulpius 

Élvezve, hogy tobzódhatok a mindenféle mennyiségű és minőségű saját könyveimben, nekiálltam Feehan könyvének. Vigyázat, SPOILERes poszt, bár már úgyis olvasta mindenki, aki akarta.

A kezdet meglepően ígéretes volt.
Van egy depis, öngyilkos hajlamokkal teli valamink, Mikhail Dubrinsky, aki nem igazán vámpír, bár mégis az, és akinek a fejében egyszer csak megszólal egy női hang, hogy legyen olyan jó, és ne szenvedjen már ennyire, mert nem tud tőle aludni. Oké, a lányban több együttérzés volt, de ez volt a lényege.
Mikhail persze azonnal tudja, hogy neki kell ez a lány, el is megy megnézni valami madár alakjában.
Először nem volt világos a távolság, hiszen ismerkedés gyanánt annyit azért tisztáztak, hogy a lány amcsi, a pasi meg európai, és ez hatalmas kulturális meg egyéb szakadék közöttük, meg egyébként is, a lány önálló, és őt csak ne utasítgassák... szóval nem nagyon értettem, hogy most akkor egy egész világot fog keresztülrepülni? De nem, csak kimaradtak ilyen apróságok, mint pontosítani, hogy egy helyen vannak földrajzilag, és a lány, Raven, azért jött a Kárpátokba, hogy kipihenje az előző sorozatgyilkost, akinek a fejében kotorászott, mivel gondolatolvasó.
Na, a pasi elrepül, és megnézi magának a lányt, akit előtte jól bemért, hogy hol keresse. A lány természetesen gyönyörű: kék szemű, nagy mellű, vékony. Elképzeltem, hogy a pasi mennyire pofára is eshetett volna, ha kap egy szokásos nagydarab amcsi csajt a kis törékeny virágszál helyett. Akkor mit tett volna? Mert a regény központi kérdése, hogyan találja meg az életpárját egy kárpáti harcos. Mert ha megtalálja, ott kő kövön nem marad, és örök élet meg egy nap, és soha többet nem tudnak egymás nélkül tenni két lépést sem, mert azonnal felhorgad bennük a másik utáni fájdalmas vágy. Így várható, hogy Mikhail is alig bírja lefejteni madárkarmait a lány erkélyéről.
Szóval én meg elképzeltem, hogy a vékony lány helyett ott hempereg az ágyon egy szép húsos nő, elvégre egyáltalán nem borítékolható, hogy az ember másik fele tökéletes lesz.
Másnapra meg is beszélnek egy randit, Mikhail halál pontosan be is állít, és magához ragadja a lányt, akinek esze ágában sincs ellenkezni, hogy elvigye a saját otthonába, ahonnan aztán majd nem is nagyon fog szabadulni.

Ravennek eddig teljesen idegen volt, hogy bárki mellett is jól érezze magát, mert mindig hallotta mindenki gondolatait, érezte az érzéseit, és milyen felemelő, hogy Mikhail el tudja zárni magát előle. És olyan hatalmas, és olyan veszélyes, de már az első pillanattól tudja, hogy neki Mikhail mellett nem eshet bántódása, de mégis, annyira kevés idő telt el, és hát most akkor ő mit is csináljon....Nagyon el tudok fáradni az ilyen nyünnyögésbe. Abban a biztos tudatban szemtelenkedik és ellenkezik, hogy abszolút védelmet élvez, folyamatosan ellenáll, meg az önállóságát hangoztatja, de igazából elég gyenge, és gyorsan hagyja magát leteperni. Sőt. Effektíve az egész könyvet végigkefélik, szinte a 20. oldaltól kezdve.
És akkor most azt mondom, hogy ajjnemár. Jól van, dugjanak, de ennyit? meg ennyire intenzíven?
Mert itt ami a könyv erénye, az egyben a hatalmas negatívuma is. Nekem legalábbis.

Feehan ugyanis nem rossz karakteralkotásban. Legalábbis a pasi nagyon jól sikerült, a csaj meg csak a szokásos, nem rossz, de semmi különös. És nem csak a szereplők vannak jól megírva, de az érzelmek és a vágyaik is nagyon plasztikusak, mindkettejüké, és azt kell mondjam, hogy már a könyv harmadánál totálisan megcsömörlöttem ettől a hatalmas ingeráradattól. Egyszerűen sok volt.
A pasiból csak úgy hömpölyögnek a szexuális mindefélék, a csaj szerencsétlen nem tud mit tenni, csak épp az útjába áll, ha már ott van, részesüljön a jóból ő is, merthogy ugye a beteljesülés és a kiélés nem várhat egy percet sem, és az egész csaj a pasié, és a vadállat benne az le akarja teperni, meg nem is tudom, mit akar vele csinálni.
Kiszívni. Ez az örök dilemma. Csináljon belőle kárpátit, vagy ne? Merthát milyen önző már, hogy úgy mondta ki az összekötő esküt, hogy a csaj azt se tudta, miről van szó. Nekem ez olyan volt, mintha a kocsmában csak úgy viccből felmondanának valami szöveget, és akkor onnantól ők már férj és feleség. Oké, nyilván az egymáshoz kötés szertartása kefélés közben, mikor alig vannak tudatuknál, nem egészen olyan, mint a sörös kábulat a kocsmapultnak támaszkodva, de olyan messze sincs tőle.
Aztán ez a vércsere is furi nekem. A pasi a nagy élvezetben, mert nem tud uralkodni a szörnyén, majdnem szárazra szívja a lányt, akit aztán muszáj, hogy a saját vérével életre pofozzon. Ha ez háromszor megtörténik, akkor lesz a lányból vámpír. A második alkalom után aggódtam Mikhail testi épségéért, ha Ravenen harmadszorra is vérátömlesztést végez, a lány nem is tudom, mit tesz. Az a vicces, hogy valszeg semmit, csak összevonja a szemöldökét, és kicsit pukkad, csak hogy jól "megvigasztalják", aztán kijelenti majd, hogy de ő még most is önálló, saját akarattal bíró lény, ezt jól vegye Mikhail tudomásul, és ehhez tartsa magát. Majd Mikhail egyetlen pillantására elhallgat, és eksztázisba esve várja a következő harapást. És tényleg. :D Oké, volt egy kis vészhelyzet a harmadiknál, de szerencsére egy jó dugás minden problémát megold.
Amit végtelenül untam, az Raven kegyelme. Értem én, hogy a harcosok sötétségét valahogy kézben kell tartani, de már sok volt ebből a jelzőből kicsit. És megjegyzem, a lehető legtöbb halált hozza rájuk ez a marha nagy kegyelem.

Van egy mellékszál is, orgyilkosokat kell keresniük, akik kinyírják a vámpírokat, és épp Mikhail húgával kezdték a sort. Mikhail dühös, meg mérges, meg vérengzős, meg aminek lennie kell, de igazából nem nagyon izgatja, csak amennyire muszáj, mert az életpárja, akit végre megtalált, otthon várja. Mivel a csaj már egyébként is sorozatgyilkosokra van hangolva, próbálna neki segíteni, de nem nagyon hagyják. Ő meg persze csakazértis, ebből meg káosz lesz, és megint halál, szóval nem is értem, miért látják ebben a lánybaj fajuk nagy reményét a túlélésre. Mindig meghal valaki a hülyesége miatt.
Végül aztán ez a mellékszál kap egy kis teret a lepedőcsaták között, és ez a része meglepően jól sikerült a könyvnek, ez úgy az utolsó negyedében volt.

Volt jópár dolog, ami tetszett, például a vámpírlét: a földben alszanak, mert abból nyerik az erejüket, vért isznak, a nap halálos nekik, karóval és lefejezéssel megölhetőek  Engem megnyugtatnak ezek a szokásos klisék, hogy nem gerjednek a rántott húsra, és nem mennek Floridába nyaralni, mert ott jól le lehet barnulni. Ami furcsa volt, hogy Mikhail át tudott változni madárrá vagy farkassá, esetleg egérré, hogy vannak vámpírasszonyok, akik születésük okán azok, ennélfogva az is furcsa, hogy szülhetnek, és hogy a halandók nem bírják ki ép ésszel, ha átváltoztatják őket. Szerintem elfogadható furcsaságok, mert végig megmarad a vámpírságuk, nem lesznek csillogó disco-gömbök belőlük.
Ami még nagyon tetszett, a Raven és Mikhail közötti telepatikus kapcsolat. Ha a csajnak egy kicsit nagyobb jelleme lett volna, hatalmas dumákat lehetett volna nyomatni közöttük, így inkább csak apróbb és teljesen felejthető piszkálódások sikerültek.
Nem lett volna rossz a nyomozós szál se, de ha egyszer egy történet a szexnek rendelődik alá, azon már semmi sem segít.
Csalódott vagyok, mert Feehannak meglenne a tehetsége hozzá, hogy tényleg egy nagy durranást alkosson, ehelyett tocsogunk a testnedvekben, és semmit nem tudunk meg se a környezetről, se a többi vámpírról. Szerettem volna látni a Kárpátokat, Mikhail kastélyát, Mikhailt is, azon túl, hogy szép nagy darab ember kőkemény izmokkal és vastag farokkal, jó lett volna érezni az erdőt, de a legtöbb, amit ki tudott hozni az egészből, az a köd megjelenítése, de abból volt mindenféle, és jött is ki belőle mindenféle - ember, vámpír, farkas, mikor hogy.
Még egy hatalmas hibája van a könyvnek: az átmenet nélküli ugrálások. Raven felkel, lemegy kajálni, a következő pillanatban meg már az erdőben hajigálja fahasábokkal Mikhailt. Hogy kerültek oda!? És ez előfordul párszor.
Vannak benne értelmetlen mondatok is. Mikhael épp egy tóba ugrik. Azt mondja:

Felugrott, és pontosan a mély tóba csapódott be.

Nahát, még jó, hogy nem a domboldalba. Egek.
Hogy mitől olyan nagy siker odakinn, tudja fene. Mindenesetre én ezeknél a pararománcoknál mindig félve teszem ki a fantasy jelzőt, kicsit a műfaj megcsúfolásának érzem, vámpírok ide vagy oda.
Szóval nem volt ez jó, de igazán rossz se. Mikhailt nagyon megkedveltem, ez megmentette a könyvet. Sajna nem Gregoriról fog szólni a következő rész, pedig az egyik legérdekesebb alak a harcosok között, róla szívesen olvasnék.
Eléggé lehúzta ezt a könyvet mindenki, amin nem csodálkozom, viszont amellett, hogy én se sok jót tudok írni róla, elismerem, hogy az alapkoncepcióban van fantázia. Adottak ugye ezek a harcosok, akik már évszázadok óta élnek, gyilkolnak, háborúznak, túléltek pár vámpírüldözést, és hajtja őket a szaporodás kényszere, és az, hogy megtalálják életük párját. Alapvetően semmit nem éreznek, az idő elteltével kihal belőlük minden, még a színeket sem látják, viszont ha az életpár melléjük keveredik, minden visszaáll: a színek, az érzések, a vágyak, minden visszajön. Ha ez elmarad, a sötétség elhatalmasodik rajtuk, és őrült, gyilkoló vámpírokká válnak, akik veszélyesek a saját fajukra, és az emberekre is, és halál vár rájuk - vagy a vezetőjük vadássza le őket, vagy kisétálnak a napba.
Ezt a helyzetet kell megoldani, de már túl hosszúra nyúlt a poszt, úgyhogy most inkább nem agyalok rajta, hogy egyetlen nő (Raven) hogyan tudja egy egész falka problémáját megoldani.