James Frey - Millió apró darabban

James Frey. 1969. szeptember 12-én született Clevelandben, Ohio államban. Hétéves korában már titokban belekortyolt az italokba. Tízévesen rúgott be először. Tízévesen hányt először a piától. Tizenkét éves korában füvet szívott. Tizenhárom évesen rendszeresen ivott és füvezett. Tizennégy évesen ájult el először. Tizenöt évesen háromszor letartóztatták. Jogosítvány Nélküli Vezetésért, Garázdaságért, Magántulajdon-rongálásért, Közterületen való Ivászatért, Alkoholbirtoklásért. Egy éjszakára Börtönbe került. Tizenöt évesen próbálta először a kokaint, a lecsót és a kristályos speedet. Tizenhat évesen háromszor letartóztatták. Inni és drogozni kezdett az iskola körül. Alkoholt és drogot árult a diáktársainak. Rendszeresen elhányta magát és elájult. Tizenhét évesen három letartóztatás. Az első Ittas Vezetéséit. 0.36-ot fújt, amivel országos csúcsot állított fel. Egy hétre Börtönbe zárták. Minden nap ivott és drogozott. Az iskolában, otthon, mindenhol. Hetente többször hányt és elájult. Először ekkor próbált meg leszokni. Delírium tremensbe esett. Tovább ivott, hogy elmúljon. Tizennyolc évesen kétszer tartóztatták le. Először szenvedett kábítószer-túladagolásban, és először kapott alkoholmérgezést. Megpróbált megint leszokni, de csak két napig bírta. Először hányt vért, először vérzett be az orra a kokaintól. Tizenkilenc évesen hetente ötször elájult, hetente ötször hányt. Először pisált az ágyba. Látványosan remegett, amikor nem ivott. Először ébredt úgy, hogy nem tudta, hol van és hogy került oda. Húszéves. Hetente hétszer elájult. Naponta többször hányt a hét minden napján. Először szívta pipából a kokaint és az amphetamint, először szívott PCP-t. Huszonegy éves...
Athenaeum

Ha meghallom azt a jelzőt, hogy drogos, azonnal egy olyan ember jut eszembe, aki valaha valamikor rossz időben volt rossz helyen, netán maga kereste a bajt magának, és aztán már nem volt elég ereje ahhoz, hogy kilépjen a függés kényszeréből. Egyszóval egy gyenge ember, aki nem képes uralkodni magán, a vágyain, a tettein, és ahelyett, hogy valami értelmes dolgot tenne a napjaival, azzal tölti az idejét, hogy az anyagot hajtja.

Aztán ahogy olvastam, revideálnom kellett az álláspontomat.

Ezek az emberek iszonyat erősek.

Hatalmas lelkierő kell ahhoz, hogy bárki is elviselje magát olyan állapotban, amilyenbe ők kerülnek. A napi mocskukat, a kétségbeesését, az őrjítő éhséget, és minden más rosszat, ami a kellemes bódulatot követi. Az ébredés, a rosszullétek, a hányás, a hiány körforgását, hogy nincsenek céljaik, azt sem tudják, lehetne-e bármi értelmeset csinálni a drogozáson és a piáláson kívül, már ha egyáltalán elgondolkodnak ilyesmin abban a néhány világos pillanatban, ami nagy ritkán megadatik nekik.

Aztán elolvastam a könyv hátterét, és fordult bennem minden, nagyjából visszajutottam a kiindulási pontomra. Apró hazugságok csupán, amit Frey a hatás fokozása érdekében írt bele, hogy pl. nem volt ő annyira rosszfiú, nem volt körözött bűnöző, és gyermekként sem volt kiközösítve. Tényleg apróságok, de ez pont olyan hazugság, aminek semmi értelme nem volt. Ha valóban igazak azok az élmények, amiket leírt, bőven elég ahhoz, hogy letaglózza az embert; hogy milyen gyerekkora volt, ez érdekes adalék, de nem attól dobja el az agyát senki, hogy összekarcolta-e a környék autóit egy gyerek. És emberi gyarlóság-e vagy sem, én innentől az egész könyv hitelességét megkérdőjeleztem. 

Nem vagyok vak, látom a drog és a pia hatásait a környezetemben, és biztosan hasonló dolgokat látnék, ha velük töltenék pár hetet, mint amit Frey leírt, de pont ez a lényeg: nem én éltem át, csupán szemlélő lennék. És hiába van nagyszerűen megírva a könyv, minden egyes soránál ott volt bennem a kétség, hogy mi van, ha nem is így volt? Mi van, ha csak látta, hallotta? Attól még szörnyű, persze, de nem elsőkézből kapott infó. Mert ugye ha keresem az arcán mindennek a nyomát, nem találom. Pedig ha valaki 10 évesen piálni kezd, és 23 évesen eljut oda, hogy még egy adag, és a teste bemondja az unalmast, annak nyoma marad.

Ha nem nézem, hogy akár hazugság is lehet, a könyv működik, ami elsősorban a naturális közlésmódnak köszönhető. Ha egy nagy okádást úgy tud leírni valaki, hogy közben senki nem megy el hányni, az már tudhat valamit. És ez az egész drogos lét... nem a miért, az egy dolog, hanem megélni,  benne lenni, ezzel küzdeni nap mint nap... 

És mint kiderült, nem is olyan aprók ezek a hazugságok, és nem is csak néhány van belőlük.

Kár a könyvért, mert ez a téma fontos lenne, fontos lenne, hogy sokan tudjanak róla, hogy legyen valami, amit az ember nyugodt szívvel a gyereke kezébe nyomhat, hogy lássák, mivel állnak szemben, amikor buliban idegentől italt fogadnak el. Mert sokszor csak ennyi kell. 

De nyilván ezt nem az irodalomban kell majd keresnem.

És hogy tetszett-e a könyv? Nem tudom megmondani. A stílus jó volt, és valóban hatnak az események, és annak tálalása, de átvertek. Viszont még úgy is elolvastam, hogy a negyedétől kezdve tisztában voltam azzal, hogy hülyét csinálnak belőlem, szóval nem egy rossz könyv egyáltalán, és talán nem volt felesleges és értelmetlen időtöltés.