2015/02/09

Joe Hill - NOS4A2

Egy szörnyeteg vénember, Charlie Manx a veterán, 1938-as fekete Rolls-Royce-ával (rendszáma a könyv címe, amely így olvasandó: Nosferatu) kisgyerekeket rabol el többnyire egyedülálló anyáktól, hogy elvigye őket "Karácsonyországba", ahol mindennap karácsony van, és a boldogtalanságot törvényen kívül helyezték. Mondja ő. Ez a Karácsonyország valahol a realitás határán túl található, de hogy pontosan hol, azt senki sem tudja, még borzalmas segédje, az elmebeteg Bing Partridge sem, aki az anyákat öldösi le, hogy a gyerekek elhurcolása könnyebben menjen.
Charlie Manx nyilvánvalóan át tud járni a valóság és valamiféle más világ között. Amire sose számított: ugyanilyen képességei vannak egy kislánynak, Vic McQueennek, a Kölyöknek is - az egyetlen gyereknek, akinek sikerül elmenekülnie előle. Amikor évek múltán Manx bosszúból az immár felnőtt Vic fiára kezd vadászni, elkerülhetetlenné válik kettejük között a nagy leszámolás...

Mintha egy pszichopata kiszámíthatatlan, beteg agyában töltöttem volna pár napot. Nem semmi élmény volt. A negatív karakterek volt a legutóbbi téma, és ha korábban olvasom ezt a könyvet, gyanítom, egészen másféle posztot írok belőle. Mert ha valaki, akkor Manx tipikusan az a negatív karakter, akivel se együtt érezni nem lehet, se szeretni, de még csak sajnálatot sem érdemel, ellenben senkinek nem lenne álmatlan éjszakája miatta, ha véletlenül fejbe lőné.
Mert Manx gyerekeket rabol, a saját beteg értékrendje szerint megmenti őket a gonosz szüleiktől, akik csak bánatot és fájdalmat képesek nekik okozni - ha még nem is, egyszer majd biztosan.
De összeakadt Vickel, aztán már nem megy olyan simán neki ez az elrablósdi.
Vic még kicsi volt, amikor kapott egy biciklit. Ezzel a cangával volt képes dolgokat megtalálni. Bármit, ami elveszett, és volt annyira fontos, hogy megkeresse. Egyszer eljutott egy könyvtároslányhoz is, mert akkor épp információra vágyott. A lány hívta fel a figyelmét a Wraithra (doppelgänger, ha ez mond valakinek valamit), és pont azzal hívta fel rá Vic figyelmét, hogy igyekezett rávenni, ne foglalkozzon vele. Aztán Vic időközben kamasz lesz, 17 éves, haragban magával, a világgal, a szüleivel, és amikor a bajt keresi, akkor meg is találja, de innen már nincs visszaút.
Jól jártam, hogy nem olvastam a fülszöveget, mert a nagy küzdelemben rendesen izgultam Vicért, hogy túlélje, de gondolom, Hill számított erre, mert megnyugtatott pár mondatban, hogy lesz még később. Ez nem annyira tetszett, mert jó volt izgulni a lányért, de mivel szinte én vagyok az egyetlen, aki nem olvas fülszöveget, ti már úgyis tudjátok, hogy van később.
Vic megnő, lesz egy gyereke, de közben ettől az egésztől rendesen bedilizik. Igyekszik úgy gondolni erre az egészre, hogy mindaz, amit átélt, nem valóság, amit meg kitalált, az a megtörtént. De az átéltek mindig közbeszólnak, és ez okoz egy kis törést az életében. Aztán a múltja utoléri, hiába próbálja megtagadni, és elviszi a fiát.

Jó hosszú könyv, van idő mindenre, mégsem éreztem, hogy elaprózta volna a dolgokat, vagy feleslegesen futtatta volna a történéseket. Időnként jó nagy léptékben haladunk, Wayne születése és a 12 éves kora között eltelt időről például csak nagy vonalakban értesülünk. Máskor meg érzékletes leírásokat kapunk egy házról, a fedett hídról a denevérpisivel és a korhadt deszkáival, Vic biciklijéről, a könyvtáros lány furcsa képességéről, vagy Manx ormótlan és visszataszító csúnyaságáról.
Hill nagyon jól érzékelteti, hogy Vic mennyire nincs róla meggyőződve, hogy most mi a valóság, és mit képzel csak, bármit is tesz, folyamatosan kételkedik. Valahogy így nézhetnek ki az elmebetegek a valóságban is - dolgokat hallanak és látnak, amiket mások nem, és elhiszik, hogy az nincs is ott (tudhatjuk mi azt, hogy tényleg nincsenek ott...?), mert akkor majd normálisnak érezhetik magukat - egy rövid időre, amíg meg nem látnak vagy hallanak megint valamit. Nekünk persze olvasás közben egyértelmű az igazság, de ettől még nem lesz kevésbé hátborzongató.
Nagy élmény volt, igazi gonoszokkal, akiket nem lehet szeretni, remekül megrajzolt karakterekkel, akiket viszont igen, izgalommal, borzongással, mindennel, ami egy jó horrorhoz kell.
Majdnem elfelejtettem, hogy a könyvben van néhány illusztráció, amit Gabriel Rodriguez, Hill képregényrajzoló társa készített (együtt csinálták a Locke & Key képregény-sorozatot).
Share:

7 megjegyzés:

  1. Jó lehet majd a következő témához. :)
    Nagyon izgalmasnak tűnik, de én az ilyen történeteket kerülöm minden erőmmel. :D

    VálaszTörlés
  2. ezt baromi régen várólistára tettem, amikor még csak angolul volt, de mostanra valahogy elmúlt a ráugorhatnékom :D

    VálaszTörlés
  3. Bea, tényleg nagyon izgi volt. de miért kerülöd? annyira nem szörnyű. sőt, igazából semennyire. sehol nincs az apja tortúrájához.:D

    Zerge, én is így vagyok azokkal, amiket már régóta figyelgetek. annyit figyelem, hogy aztán már nem is érdekel. :))

    VálaszTörlés
  4. na, most ettől megint kedvet kaptam, hogy elolvassam, már megjelenés óta itt van az angol verzió, el is kezdtem, aztán valahogy ráuntam, túl hosszú volt, és nehéz tartani a könyvet, mert keményfedeles. viszont ha szereted Hill-t, akkor nagyon ajánlom a Locke & Key-t, iszonyú jó, nekem az abszolút kedvencem tőle, meg a novellás kötete, a 20th Century Ghosts. igazából ezek után kicsit csalódás is volt a regényeit olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi, ezeket meg is nézem magamnak.
      nem vagyok egyébként egy nagy képregény meg novella-fan, nekem jobban bejönnek a regények, és szerencsére Hill azért elég rendesen összerakta a nosferatut is. még a szarvakat is el akarom majd olvasni. te azt olvastad?

      Törlés
    2. nem, csak kicsit beleolvastam a Szarvakba, de pont az volt a bajom vele, mint a Szív alakúval is, hogy így nagyon próbál keménykedni Hill. tudod, hogy pl. akkora rocker a csaj, és ez abban nyilvánul meg, hogy fekete a bugyija, meg feketére festi a körmét, és elmondja 100x, hogy ő mekkora rocker. a Szarvakban meg ez az unintelligens ateizmus megy hasonlóan, ami szintén irritált (pedig én aztán teljesen ateista vagyok). én sem vagyok amúgy novellás, viszont ez tényleg nagyon jó kötet.

      Törlés
    3. akkor egészen biztosan irritálna itt is a női főszereplő, mert ő is kemény, meg vagány, meg tüskés, bár én őszintén szólva nem éreztem erőltetettnek, talán mert kicsi korától ismerjük, és valahogy természetes lesz, hogy nem egy puhány plázacica válik belőle.

      Törlés