Salla Simukka - Vérvörös (Hófehér 1)

A 17 esztendős Lumikki Andersson kivételesen zárkózott lány, aki szinte minden iskolai aktivitásból kihúzza magát. Egyik nap azonban a fotószakkör előhívójában bankjegyeket talál felaggatva a szárítóra. Mint hamarosan kiderül, Lumikki három osztálytársa tetemes mennyiségű véres bankjegy birtokába jutott, de ekkor még egyikük sem sejti, hogy egy nemzetközi drogkartell piszkos ügyeibe nyúltak. A baráti társaság egyik tagja kinyomozza, hogy apja, a közkedvelt rendőr is nyakig benne van az ügyben, és a fiatalok orosz és észt bűnözőkkel a nyomukban végül egy titokzatos kastélyban találnak menedéket, ahol a fura fedőnevű Jeges Medve vendégszeretetét élvezhetik, ki tudja meddig... Majd az évtized leghidegebb telén, mikor mindent beborít a kékesen csillogó friss hó, vércseppek lepik el az utcákat.
Athenaeum

Ezeknek a skandináv regényeknek olyan hangulatuk van, amit egyetlen más nép sem tud produkálni. Így a legegyszerűbb, minden csavart és meglepetést nélkülöző könyvet is élvezet lesz olvasni, mint ezt is, mert előre lehet ugyan tudni mindent, mégis élveztem, mert az oldalakról sütött a skandináv feeling - hideg, depresszió, hó, megint hideg. És mintha az emberek lelkének egyik fele soha nem is tudna kiengedni, van valami hűvös a karakterekben, amiktől olyanok lesznek, mintha nem is ezen a bolygón élnének.
Lumikkinek nem sok köze van Hófehérékéhez (ezt jelenti a neve), de sztem nem is az volt Simukka célja, hogy egy death-Hófehért alkosson, viszont a könyvben van pár jelenet Grimméktől vett elemekkel. Minden egyszerűsége ellenére Simukka nagyon jól megtalálta a történetet összefűző szálakat, amitől egységes lesz az egész, így hiába a kiszámíthatóság, egyáltalán nem volt unalmas olvasni.
Az egyetlen bajom a végével volt. Mintha meg lett volna adva, hogy a könyv csak 242 oldal lehet, képeslapméretben, attól eltérni nem lehet, úgyhogy Simukka úgy elintézte a végét, hogy nem győztem elképzelni a hiányzó részeket. Lumikki és Elisa karaktere is kellően figyelemre méltó, megérdemeltek volna valami tisztességes véget.
Ami nagy erőssége a könyvnek a hangulaton túl, azok a szereplők. Érdekesek, hitelesek, leszámítva azt, hogy egy csapat bűnözőn kifog egy 17 éves kamasz, de ez a része a ya-könyveknek mindig is problémás nekem. Először egyébként azt hittem, hogy Lumikkinek gyerekkora óta kemény kommandós-kiképzésben volt része, ezért bujkál és oson hangtalanul, és verekszik a jégen is seggreesés nélkül, tudja az alakváltás titkait (mármint a fizimiska megváltoztatásáét), meg hasonló finomságok. Szerintem itt Simukka nem kicsit túlzásokba esett, ez még felnőtt, kiképzett férfiaknak sem menne ennyire egyszerűen, de én bírtam a csajt, úgyhogy megbocsájtom.