Salla Simukka - Hófehér (Hófehér 2)

Hófehérke mindig és mindenütt belecsöppen valami elvadult kaland közepébe. Váratlanul. Kéretlenül. Most éppen Prágába vezeti a jó (vagy rossz?) sorsa a bátor és találékony finn tinédzsert.
Aki végigizgulta Salla Simukka írónő krimitrilógiájának páratlanul fordulatos és körömrágcsálósan izgalmas első kötetét, a Vérvöröst, az már tudja: ahol a Lumikki (magyarul Hófehérke) névre hallgató különös leányzó megjelenik, ott egyszerűen elszabadul a pokol. És erről ő általában a legkevésbé sem tehet...
Ezúttal a média világának sötét manipulációja és egy veszélyes szekta lesz a főhősnő ellenfele, akit egy vérfagyasztó bérgyilkos űz erdőn-mezőn, metrószerelvényeken és turistahegyeken át. Ráadásul egy ,,áltestvérrel" és saját homályos gyerekkori élményeivel is meg kell birkóznia...
Athenaeum

Akik már olvasták, mondták, hogy ez sokkal jobb, mint az első rész. Őszintén szólva, én nem látok különbséget a két rész között. Lumikki alakja pont annyira megosztott most is, mint az első részben,a cselekmény eléggé kiszámítható, ráadásul a skandináv hangulat hiányzott, mert most Prága a fő helyszín.
Amivel nekem gondom volt, az Lumikki visszaemlékezései a Szikrával való kapcsolatára. Lumikki ugye az első kötetben 17 volt, mostanra 18 lett, és Szikra nagyjából 16 évesen történt vele. Nem mondom, hogy felfűtött erotikus jelentekben lesz részünk, mert nem olyan vészes a dolog, de nekem az volt az érzésem, hogy Simukkának jól jött volna, ha Lumikki néha legalább 7-8 évvel idősebb. Aztán amikor visszakanyarodtunk a történethez, visszavedlett már nem olyan tinivé, akinek felnőtteket megszégyenítő logikai érzéke és megfigyelőképessége van, de az én ízlésemnek túl sok volt ez a múltba révedő kalandozás az egykori szerelméről. Ráadásul, ahogy kivettem, pár hónapnál nem is tartott tovább, ehhez képest túlságosan szentimentálisak voltak ezek a visszagondolások.
Ha erről sikerült elfeledkeznem, és visszazökkentünk a krimi-szálba, bele tudtam merülni a történetbe, mert pörgős, izgalmas, még a mesés utalások sem maradtak el, és Simukkának jó a stílusa, kellemes olvasni.
Azt hiszem, Lumikki alakja bármennyire is ellentmondásos, neki köszönhető, hogy a könyv nem hemzseg a kliséktől, bár az oknyomozó újságíró kellett, hogy egy kicsit valóságosabb, felnőttebb történetet kapjunk.

Aki szereti az ifjúsági regényeket, vágyik egy kis különlegességre, és még a krimiktől sem idegenkedik, ezzel a sorozattal mindenképpen érdemes megpróbálkoznia. Én mindenesetre kíváncsi lennék rá, mi kerülne ki Simukka keze alól, ha rendes, felnőtteknek szóló történetet kellene írnia. Mert fantáziában nem szenved hiányt, az biztos.