Karen Marie Moning - A Felföld Ködén túl

Egy csábító skót földesúr…
Az egész királyság csak úgy ismeri, Hawk, a Héja, a csatamezők és a női szalonok legendás ragadozója. Érintésének egyetlen nő sem tud ellenállni, de senki sem férkőzhet a szívébe, míg egy bosszúszomjas tündér át nem ráncigálja Adrienne de Simone-t a modern Seattle-ből a középkori Skóciába. A túlságosan is merész, túlságosan is egyenes lány még egy idegen évszázad foglyaként is leküzdhetetlen kihívást jelent a XVI. századi csábítónak. Bár házasságra kényszerülnek, Adrienne megfogadja, hogy távol tartja magától Hawkot…
Egy nő, aki az idő foglya…
A hírhedt uraságot csak tökéletes „nem” fogadja a lány tökéletes ajkán, de Hawk megesküszik, hogy felesége vágyakozva fogja suttogni a nevét, és könyörög a szenvedélyért, amit lángra lobbant benne. Nem állhat közéjük sem idő, sem távolság, el fogja nyerni a szerelmét! Bár Adrienne nem biztos abban, hogy helyes engednie a szívében ébredező érzelmeknek, kétségeinél erősebbnek tűnik Hawk elszántsága, hogy maga mellett tartsa a lányt…

CorLeonis - MÁR RENDELHETŐ!

A probléma lényege, hogy Aoibheal, a Tündérkirálynő rákíván a pompázatosan gyönyörűséges skót harcosra, Hawkra. Erre féltékeny lesz a király is, meg a bolondja is, Adam Black, aki Hawkig a királynő kitüntető figyelmét élvezhette. Mint tudjuk, tündéréknél ez a 'ki kivel van' kicsit más elbírálás alá esik. Úgyhogy Adam fogja magát, és beköltözik a kovács helyére Hawk kastélyába, Dalkeith-Upon-the-Sea-be, és megpróbálja egy életre boldogtalanná tenni Hawkot, hiszen az egyezség értelmében nem ölheti meg, bár szeretné. Ezért hoz neki egy lányt a jövőből, aki gyűlöli a szép férfiakat, márpedig Hawk nagyon is az. De nem minden a külcsín, mint tudjuk...

Óvtak ettől a könyvtől, de nem is értem, miért. (De, igen, végülis értem.) Próbáltam a Fever Moningját keresni benne, és azt gondolom, megtaláltam, bár még nagyon kezdeti stádiumban van.
Nem akarnám ismételgetni a fülszöveget. Egy történelmi romantikus sorozat első darabja, 1999-ben íródott, és abszolút megfelel az akkori korszellemnek és elvárásoknak, és azt gondolom, teljesen meg fog felelni azoknak is, akik rajongói ennek a műfajnak. Ha nekem nagyon is bejött, nektek, akik szeretitek az ilyet, tuti választás lesz.
Talán elfogult vagyok Moninggal, talán azért, mert ritkán kerül a kezembe ilyen könyv, de én igazán jól szórakoztam.
Először is, 1513 egy remek időpont. Semmi konkrét történelmi fogódzót nem kaptam azon kívül, hogy Jakab volt a király, de Skócia trónján mintha mindig ült volna egy Jakab. Nem volt bonyolult történelmi helyzet, nem voltak nagy háborúk. Hawk szolgálta a királyt, aztán a király megszívatta. Vagyis próbálkozott vele. Lett részem némi skót fílingben, régies beszédben, kiltes alakokban. A kastély elképesztő volt, nélkülözött mindenféle elhanyagoltságot és nemtörődöm higiénia-mentességet. A műfajra jellemzően hiányoznak a tájleírások, a kastélyt sem láttam igazán a lelki szemeim előtt, egyszóval teljesen átlagos romantikus regényt kapunk. Ami az üdítő változatosságot jelentette (lehet nekem ez üdítő változatosság?:), az az időutazás, és hogy a női karakterrel az első pillanattól kezdve összebarátkoztam.

Hogy mi volt ebben a regényben annyira magával ragadó? Elsősorban a szereplők. Tapasztalom szerint ezeket a könyveket a karakterek viszik a hátukon, és ez itt abszolút érvényesül. Moning a Feverben olyan karaktereket alkotott, amiknek a csíráját tudatosan kerestem Hawkban és Adrienne-ben, nem is csalódtam.
Hawk az a típus, aki egy ideig hagyja magát sodortatni a körülményekkel, alkalmazkodik, még ha hátránya is származik belőle, ha hosszú távon biztosítani tudja klánja biztonságát, de abszolút tisztában van azzal, mikor jön el a pillanat, amikor magához ragadhatja a kezdeményezést. Fura alak, mert világ életében nem csinált mást, csak egyik ágyból a másikba mászott, közben elvégzett Jakabnak néhány lehetetlen küldetést, ez a nagy nőcsábászság mégsem csinált belőle nyálas ficsúrt. Hatalmas intelligenciával megáldott kemény skót.
Amitől féltem, nem kicsit, az a női karakter. Hogy a sorozat többi részében milyenek lesznek a csajok, nem tudom, de Adrienne abszolút illett Hawkhoz. Nem mondom, hogy nem voltak neki tipikus allűrjei, de valahogy nekem teljesen hiteles volt mind a húzódozása, mind a mögötte megbújó vágy. Majdnem késő lett ugyan nekik, de nem is lenne romantikus regény happy end nélkül, amit itt a tündérek közbenjárása hozott.
A harmadik, amivel teljes lett a kép, amikor a Fever tündérei köszöntek rám vissza.
Adam Blackről ugyan nincs túl sok infó a Tündérkrónikákban, de ahogy már megszokhattuk, nem véletlenül tűnnek fel szereplők benne, és mondanak ezt-azt. Hogy mennyire alapozta a Fevert a Highlanderes sorozatra Moning, azt még egyelőre nem tudom, de azt gondolom, érdemes lesz végigkövetni a Felföldiek sorsát, mert a Fever gyökereit fogjuk követni. Feltűnik a névtelen tündérkirály, és Aoibheal, a tündérkirálynő az egész tündérudvarral, az emberekkel kötött szövetséggel együtt. Moningnak tehetsége van hozzá, hogy a szereplők közötti feszültséget a végletekig fokozza, és kihasználja az alkalmak adta lehetőségeket, hogy a jellemüket is megmutassa apró mozzanatokon keresztül. Mert ha valódi történelmi hátteret nem is kaptam, a személyiségek kidogozására nagyon ügyelt. Adam Blacket pl. sikerült úgy megformáznia, hogy amellett, hogy utáltam a fickót, érdekelt is. Az meg különösen érdekelne, hogy hogyan jut el Adam onnan, ahol itt a Felfödiben van, oda, ahol a Feverben lesz.

De hogy ne csak ömlengjek, azért a műfaj hoz magával olyan dolgokat, amik nem igazán jönnek be. Nagyon sok volt a gyönyörűből; gyönyörű volt itt Hawk arcától kezdve egészen a karja pehelyszőrén át még az ökle bütyke is, nem beszélve Adrienne mindenre kiterjedő tökéletességéről, Adam Black tökéletesen kidolgozott testén át Grimm igencsak jóképű arcáig.
Hawk anyjánál is kilóg a lóláb. Eszményi anyós. Ilyen a világon nincs.
Ha nem ismerném a Fevert, valószínűleg ez is csak egy lenne a tucatromantikusok közül, ami nem szól másról, csak hogy Hawk hogyan kapja meg áhított nőjét. Így viszont szerencsére el tudtam helyezni egy egészen más kontextusba, és ez túlmutatott azon, hogy Hawk mikor tudja megdönteni Adrienne-t. A Tuatha Dé Danaan és a mi világunk összefonódása adott egy olyan pluszt, ami fontos volt nekem, még ha nem is igazán találkoztam velük, csak a mesterkedéseikkel.
Összességében ez valóban nem a Fever, Moning kevésbé kiforrott még, sőt, egészen más műfaj is, de óhatatlan, hogy összehasonlítsam, nem csak az írónő, de a sorozatok összefonódó világa miatt is. És ha soha többet az életben más romantikust nem fogok olvasni, nem lesz vele problémám, de ez a sori nekem olvasós.

Zenka is írt róla, jóval romantikusabb és viccesebb szemszögből. :)