Jordanna Max Brodsky - the Immortals | Keményfedél

Jordanna Max Brodsky - the Immortals

Az olimposzi isteneket elfeledték, senki sem imádja már őket, nem tartják meg az ünnepeiket és nem áldoznak nekik. Így el kellett hagyniuk saját világukat, hogy közöttünk, halandók között létezzenek. Szétszóródtak a világban, mindenki másfelé ment, és próbált alkalmazkodni a mai modern korhoz, használva saját képességét, a jelzőiket, amikkel eredetileg illették őket..
Selene DiSilva, eredetileg Artemis, magánnyomozó lett, a nők védelmezője, elszántan küzd mindenféle, nőket ért erőszak és atrocitás ellen (mellesleg a netes mindenféle dolgokkal meggyűlik a baja). Kora hajnalban a Hudson partján sétáltatja kutyáját, amikor ráakadnak egy megcsonkított fiatal nő holttestére.
Theo Schultz, a nő volt barátja, egyébként egyetemi tanár (archeológia? klasszika filológia? kulturális antropológia? valami ilyesmi.), összefut Selenevel a tetthelyen, és az információcserének az lesz az eredménye, hogy magánnyomozásba fognak, először külön utakon indulva, aztán együtt.
Helen ugyanis egy rituális gyilkosság áldozata lett, aminek a célja ugyan sejthető, de egyelőre nincs semmi konkrétum, csak annyi, hogy valószínűleg a szertartás nem áll meg egynél, lesz még több gyilkosság is.
Közben láthatjuk, hogyan pusztul az istenek világa. Imádat és hit híján az öregek elsorvadnak, a fiatalabbak öregedni kezdenek, és mindannyian meghalnak majd végül. Artemisz anyjával a halálos ágyán találkozunk már, ikertestvérén, Apollónon is látszik már a benne való hit hiánya. (Artemisz valamiért mintha még mindig virulna.)
Közben Theo próbál valami megfogható indokot találni Helen halálára, átnézi a kutatásait (Narcisszusz történetével volt kapcsolatos), és közben versenyt futnak az idővel, hogy még időben leállítsák a gyilkost.

Az én esti mesém a görög mitológia volt, és ez ugyan abszolút a modern korban játszódik, teljesen visszahozta azokat az érzéseket, amiket gyerekként éreztem egy-egy monda kapcsán. Brodsky még ebben az új közegben is képes volt megalkotni egy különálló, isteni világot, ami mostanra inkább már csak érzés lett, mint tényleges létezési sík. Theo előadásait nem hiába szerették annyira a diákjai, tényleg magával ragadó volt, szinte ott ültem előtte a padban, és próbáltam megválaszolni a kérdéseit. A sors fintora, hogy egy csomó kérdésére a választ ő maga is csak a nyomozás előrehaladtával fogja igazán tisztán látni. Selene-Artemisz karaktere inkább érdekes, mint szimpatikus, de ahogy haladt a történet, kicsit enyhült ez a nagy ellenállás benne, így közelebb tudott kerülni hozzám is.
Kicsit csalódtam azt utóbbi időben olvasott (vagyis inkább csak elkezdett) urban fantasykban, ez viszont teljesen levett a lábamról, köszönhető ez a fordulatos történetnek, és az okos, fejlődőképes karaktereknek, a háttérvilágnak, a stílusnak, nameg annak, hogy végre egy UF, ami minden UF klisét nélkülöz. Valószínű ez csak annak köszönhető, hogy a görög mítoszokat emelte be Manhattan utcáira, és egy ilyen alap más megközelítést kíván, mint egy vámpíros uf.
Emlegetik a könyvvel párhuzamban Riordant és Dan Brownt - sztem csak nagyon érintőleges a hasonlóság, kábé annyira, minthogy minden vámpír mellé lehetne egy Bram Stokert állítani. Hearne Vasdruidája hamarabb eszembe jutna a mitológiai alapok miatt, viszont hangulatilag nagyon eltér a kettő. De mindegy is. Aki szeret elmerülni a görög mitológiában, az semmiképp ne hagyja ki, nálam mindenképp az év egyik legérdekesebb könyve.

Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

1 komment:

  1. :o Nos, én ezt akarom. Most azonnal, bár ez szinte lehetetlen. :D
    Köszi! :*

    VálaszTörlés