Csak néhány kiválasztott tarthatja magát Gil barátjának. Az egyikük, Sárkányvész Egar könyörtelen majak harcos, aki testvéreként tiszteli. A másik pedig Archeth, a rejtélyes kiriath nép utolsó megmaradt leánya, akik egykor fejlett technológiájuk segítségével megmentették a világot az aldrainok sötét mágiájától, majd épp olyan rejtélyesen távoztak, mint ahogy megérkeztek. Csakhogy Egar és Archeth megtanulták rettegni a barátjukat komor árnyékként kísérő végzetet – akár egy haragos isten átkát.
Most a kiriathok egyik titokzatos intelligens szerkezete bolygóközi pályájáról letérve lezuhant, méghozzá azzal az üzenettel, hogy az emberiségre új – vagy inkább ősi – veszély leselkedik, mégpedig Fattyú Ilwrack személyében, akit a szürke helyek kísérteties vidékén, az aldrainok hazájában neveltek férfivá. Hiába ember, sajátjukként bántak vele – és egyesek szerint egyik legendás harcosuk szeretője lett –, amíg végül a legendák ködébe vesző régmúltban legyőzték. Most mágikus álomba merülve szunnyad egy szigeten, amely az emberek világa és a szürke helyek közt sodródik. Ébredése után hozzá sereglik majd az aldrainok népe, hogy erejük teljében térjenek vissza – és az emberiség ezúttal már a kiriathok segítségére sem számíthat.
Expedíció indul, hogy a hosszú és veszélyekkel teli hajóút végén megleljék a Fattyú Ilwrack szigetét. Gil, Egar és Archeth mind részt vesznek benne: mindegyikük maga mögött akarja hagyni sötét múltját, és megváltást találni a jövőre. De a megváltás nem olcsó mulatság. Ahogy a túlélés sem. Legyen szó akár Ringil Eskiathról, akár istenről vagy halandóról, aki bábuként akarja őt használni.
A fülszöveg abszolút megállja a helyét, nem is mondanék többet a tartalomról, mert tuti valamit elspoilereznék. Itt sem indul be azonnal a történet, akárcsak az első résznél, főleg, mert nem közvetlenül az első rész végén veszi fel a fonalat. Eltelt tizenvalahány év, Ringil 30 múlt, sokat látott harcos lett vérdíjjal a fején, a Pikkelyeseket legyőzték, és most jön valami más, sokkal rosszabb, sokkal sötétebb. A lényeg valahol a negyedénél kezd felsejleni, és mire megjelenik a Kormányos a Fattyú hírével, már a könyv felénél járunk, addig csak mászkálnak, öldösnek, beszélgetnek, isznak, meg egyéb csupa férfias dolgot művelnek. Még Ringil is, aki bármennyire is kilóg a női szívek tipróinak hosszú sorából, nagyon is férfi. Bár tényleg üdítő a változatosság a női szépségtől elaléló hősökhöz képest, egyrészt azért ő sem vak, másrészt ebben a történetben igazán nagy szerep nem jut egy nőnek sem, kivéve a fekete bőrű Archeth-et, bár ő sem az a tipikus nő. Akit esetleg zavarnának ezek a pajzánságok, ugorja át azt a pár sort, mert a történetért megéri.
Még mindig a megszokott sémákból építkezik Morgan: véres harcok, némi mágia, aljanép az utcán, katonaság és szimbólumok, valami sötét és gonosz az ismeretlenből, régi regék, amik talán igazak, de egy részük biztosan, császári erőfitogtatás, sárkányt legyőző hős. Csak a megmentendő királylány hiányzik, de ismerve Ringil ízlését, az is inkább királyfi lenne.
Elég durva könyv, sokaknál kiverheti a biztosítékot a vulgáris beszéd is, meg a szexjelenetek is, de az utóbbiból kevés van, elég sok vér is folyik, ha kell, ha nem. Ez egy ilyen világ, kemény és sötét, előhozza mindenkiből az agressziót és az érzéketlenséget.
Az olvasó meg izgulhat, mert hiába a sémák, azért időnként történhetnek meglepetések, ráadásul még egy szimpla verekedés is úgy van megírva, hogy ott egyszerűen muszáj lélegzetet sem venni, és nagyon figyelni, ki hova üt, merre repül, kinek a kése köt ki benne. Hát még egy komolyabb összetűzésnél a dwendákkal.
Bár eléggé elfogult vagyok, látom azért, hogy nem hibátlan a könyv, de a történet is, a szereplők is kárpótolnak a nehezen beinduló első negyedért, vagy a kihagyott szálakért az első részből, meg egyébként is, mikor kelt át a Sötét Kapun Ringil?!
Morgan fantasyja abszolút megállja a helyét Dan Abnett vagy Mark Lawrence könyvei mellett, bár tényleg nem akarnám hasonlítgatni senkihez sem, önmagában is remek, úgy, ahogy van.
Amivel viszont nem vagyok kibékülve, az az orosz oligarcha a borítón. Nem értem a dolgot.
0 Megjegyzések