Robin Hobb - Az orgyilkos küldetése

Nézve a címeket, azt hittem, hogy Fitz elkezd orgyilkosnak tanulni tizenévesen, aztán mire a harmadik részig eljutunk, profi gyilkos lesz belőle, aki végigjárja királya ármánykodó ellenségeit, és pikk-pakk rendet vág.
Hát nagyon nem.
Fitz orgyilkos szerepe most abszolút háttérbe szorul, hogy helyed adjon a Mesterségnek és az Ösztönnek, amit én egyáltalán nem bántam, jó volt látni, ahogy egyre jobban bánik mindkettővel. Bár egész életében arra képezték, hogy a királyt szolgálja, és csak azt tegye, amit a királya mond, Fitz most önálló döntéseket hoz. Hogy jók-e vagy sem, azt nem tudni, szerintem, még ha néhány lépés ostobaságnak is tűnik, elég sokat tanult és tapasztalt belőle.
Igazság a Mesterséggel elültette benne, hogy mindenképp keresse meg, ez ellen viszont nem tud tenni, innentől minden döntése azt szolgálja, hogy megtalálja őt. Míg feléje tart, összefut pár érdekes emberrel, ha akarná, megtanulhatna mindent az Ösztönről, csak nincs rá ideje, igyekszik kiaknázni azt a keveset, ami Mesterség benne van, de erről is megtudunk többet is.
A Martalócok is csak mint fenyegetés vannak jelen időnként, teljesen szem elől veszítettük őket. Azt lehet tudni, hogy dúlnak és fosztogatnak, Igazság szemén keresztül átéli Fitz is néhány falu és város lerohanását, de aztán Igazság is eltávolodik a partoktól, beljebb pedig nem merészkednek egyelőre a kalózok.
Pompa kifosztotta Kosvárat, áttette a székhelyét Vásárhelyre, ami abszolút illik hozzá: csillivilli palota, díszek és cirádák; míg Kosvár erődítmény volt, Vásárhely maga a pompa. (:D)
Kosvár is lekerül a térképről, csak annyit tudunk meg, amennyit Fitz a Mesterségben való alámerüléssel kifigyel: Türelem úrnő átvette az irányítást, minden értelemben, és sokakkal egyetemben várja, hogy Igazság visszatérjen, bár még abban sem biztos senki, hogy él-e egyáltalán, egyedül Fitz szava, ami ezt állítja.

Itt most meg is állnék, és nem mondok többet a történetről, eddig még sikerült spoilerezés nélkül összefoglalnom, ne rontsam el.
Már az első résznél is éreztem, hogy jót tesz nekem ez a sorozat, de mostanra Hobb megvett magának teljesen. Egyszerűen elképesztő az az összetettség és sokszínűség, amit összehozott. Nincsenek tipikus fantasy-lények, elfek, törpök, gonosz trollok, nincsenek látványos mágikus csaták, de nem is hiányoznak. Az emberi jellemek és a Mesterség/Ösztön pont elég ahhoz, hogy egy olyan történetet húzzon fel köréjük, amit nehéz lenne überelni.
Hobb elég sok karaktert mozgat; a sokat szereplők elég aprólékosan kidolgozottak, akik kevesebbet vannak jelen, azok kevésbé, de egyediek mind, és önálló életet élnek. Mindannyiuknak célja van, némelyiknek csak annyi, hogy meghaljon, jónéhány viszont Fitzet segíti. Egyiküknek sincs könnyű dolga, Fitz is keményen küzd minden egyes lépésével, nem kíméli Hobb, és ez így is van rendjén. Durva dolgokon megy át a teste, lelke, szelleme, és bár hősnek tűnik, nem sok köze van a mitikus hősökhöz, akiktől látványosan retteg az ellen. Esendő, sokat hibázik, sok sebet ad és kap, sokszor megbántja, akik közel állnak hozzá, de kitartanak mellette mindennek ellenére, nem is csak miatta, inkább mert közös a céljuk, Fitz csak egy eszköz, hogy elérjék.
Az Ösztön, ami a farkashoz köti, és amit anniyra visszataszítónak tartanak, kitölti azokat a hiányosságokat, amik a Mesterségbeli tudásában vannak. Értem én a környezet reakcióját, hogy a babonák meg az urban legendek hatására ezt valami undorító dolognak tartják, de be kell látni, ez a képesség életet ment. Fitz a Mesterséggel és az Ösztönnel él, ezek olyan dolgok, amik meghatározzák a lényét, a cselekedeteit, nem pedig olyasmi, amit Hobb előhúz néha, amikor épp jól jönne valami mágikus, hogy tovább lendüljön a cselekmény.

A többi szereplőt vagy kedveli az ember, vagy nem.
Burrick - valamiért Sandor Clagane-re emlékeztetett, pedig nem sok közös van bennük. Burrick alapvetően egy kedves ember, bár a felszín mást mutat. Kialakult közöttük egyfajta apa-fia viszony Fitz-cel, és amikor az ő útjaik is elváltak, megmaradt amellett, aki Fitznek is a legfontosabb volt. Úgy tűnik, a Lovag iránti hűsége és szeretete végigkíséri az egész vérvonalat.
Türelem - szerintem a szétszórtsága csak álca, és a felszín alatt egy kemény, tervező és elemző elme működik, de erre inkább csak következtetni lehet, kicsit elvesztettük őt a harmadik részre.
Árny - az az érzésem, hogy bár a fattyak megvetés tárgyai voltak ebben a világban, a családi kötelékek nem tesznek különbséget, és nem gátolják meg, hogy szeressék őket. Már kezdettől különös volt, hogy sem Igazság, sem Elmés, sem pedig Árny nem volt elutasító Fitz-cel, mindegyikük szereti őt és mellé áll a maga módján. Megtehették volna, hogy figyelmen kívül hagyják, és az istállóban éri majd a vég öregkorára (esetleg hamarabb), ehelyett még Türelem is azon volt, hogy olyan taníttatást és lehetőségeket kapjon, ami méltó Lovag fiához.
Pompa meg a kotériája - a regények gonoszai. Nem is értem Elmést, mit látott ebben a fiában, de minden valamirevaló fantasyba kell pár gonosz, itt most ők lettek.
Kettricken - jó volt látni, hogy a meggondolatlan kislányból igazi királynő vált. Sajna, ehhez sokat kellett szenvednie, de Fitz mellett Kettricken esett át a legnagyobb fejlődésen.
Hanna - a titokzatos. Néhány elejtett infó, és a lassú öreglányból a regény egyik kulcsfigurája lesz.
Csillag - a dalnok, és
Molly - a majdnemfeleség, a regényfolyam két igazán idegesítő karaktere. Kihozták belőlem a 'szívesen ütném őket' érzést.
és a FARKAS - imádnivaló.:D Minden dologban meglátja a lényeget, és ezt pár szóval össze is tudja foglalni, rávilágítva a megoldásra. Nem is tudom, mi lenne Fitz-cel nélküle.

Általában nem szoktam egyhuzamban olvasni a sorozatokat, mert ráunok, és elkap az érzés, hogy jó lenne valami mást olvasni. Hát itt nem, úgyhogy folyt.köv. az Élőhajók ciklussal.