785-ben járunk, Norvégiában, jarlok és szövetségeseik, meg az ellenségeik földjén, ahol egy apróság miatt is vérengzés kezdődik, hát még ha olyan igazságtalanság ér valakit, mint Sigurdot. A szeme láttára szegte meg apja szövetségese, Gorm király, az esküjét, emiatt csatában megölték két bátyját és apját, Harald jarlt, leigázták a népét, és húgát, Runát rabszolgasorba taszították. Apja és fivérei bátor harcosok voltak, biztos hellyel a Valhöllben, és Sigurd igyekszik méltó lenni hozzájuk. Szinte még gyerek, amikor bosszút esküszik, és társaival valamint apja néhány megmaradt emberével az esküszegő Gorm király elpusztításra indulnak.
Időközben Sigurból taktikus harcos lesz, ami hiányzik erőben, azt pótolja csellel és ésszel; kénytelen, mert ahhoz képest, mekkora célja van, embere szinte alig. Bejárja az északi világot, szerez sok ellenséget, és jónéhány ellenségét a maga pártjára állítja, még akkor is, ha az egyébként a megölésére esküdött föl. Sigurd már csak ilyen. Nem ígér semmit, mert azt biztosan tudja tartani, egyszerűen kihasználja az akkori idők szokásos babonaságait: harcolni kell ahhoz, hogy nevet szerezzen valaki a túlvilágon és evilágon, és aki kéri, annak ezt meg tudja adni. Valamiért az akkori férfiaknak roppant vonzó volt, hogy egy skald megénekli a tetteiket, még akkor is, ha nem ők a főszereplők.
Nehéz engem meglepni, de GK-nak sikerült. Eleinte nem voltam igazán elragadtatva a stílustól. Túl egyszerűnek találtam, nem csak a párbeszédeket, hanem az átkötő szövegeket is. Aztán ráéreztem arra a faék egyszerű világlátásra és hozzáállásra, ami ezekben a harcosokban megbújt. Nem kellenek ide nagy szavak, csak folyjon a vér, hiszen várnak rájuk az őseik Ódin Csarnokában, az asztal mellett sörözgetve, mulatozva, várva a többiekre. Ha még életükben hozzájuk vágnak egy kis darab ezüstöt, a világ legboldogabb emberei lesznek, egyébként meg bármi is történik, arról csakis az istenek tehetnek.
Mindennek ennyi az alapja, semmi több.Giles Kristian remekül beleszőtte az összes apróságot, ami a mindennapi élethez, a valláshoz, a hiedelmekhez tartozik, amiken átmegy egy ember a születésétől kezdve, míg eljut a Valhöllbe, az emberáldozatot ugyanúgy, mint a babonákat.
Ezenfelül még van egyfajta humora is. Nem mondom, hogy mindenki viccesnek fogja találni, de nekem nagyon bejött. (az ember nevét, akihez valaha a fej tartozott, spoilermentesítettem)
‑ Ha így folytatod, Sigurd, vénen halunk meg úgy, hogy egyáltalán nem kellett csatáznunk ‑ mondta Olaf, amikor Sigurd beszámolt neki, Hraninak és a többieknek a történtekről és a svearok csatlakozásáról. Olaf vigyorgott, Hrani pedig jól megnézte xxx fejét, mert a jarlok mindig érdeklődnek a többi jarl iránt, még akkor is, ha halottak.
Szóval elindulunk Sigurddal egy bosszúhadjáratra, jó nagy kurflikkal benne, mert sokszor úgy tűnik, inkább elfelé mennek Gormtól, mint felé tartanának. Közben imádkoznak mindenféle istenekhez, akik megfordultak valaha Ódin mellett, Sigurd még egy fellógatást is bevállal, csak hogy a godi megnyugodjon, és a skaldnak legyen mit mesélnie téli estéken a királyok tűzhelye mellett jóféle serért és ételért cserébe. Aztán harcolnak is persze, szinte minden útbaesővel. Annyi belet kiontanak, hogy eljön a pont, amikor már ha lehetne, inkább ne kelljen scramasaxot rántani, menjen mindenki békével. Ez akkor kínos, ha a másik fél még nem jutott el ebbe a zen állapotba, és ő márpedig kihúzza azt a scramasaxot. Nincs mit tenni, Sigurd beleáll ezekbe a helyzetekbe, elvégre mégiscsak Ódin kedveltje, biztos figyeli az öreg. Aztán a hullákról levették, ami őket illette, mert azt így illik, mit is kezdene a sör mellett a szakállgyűrűkkel meg mindenféle ezüst- meg egyéb fémneművel. De Sigurd javára írandó, hogy a bátorságot megbecsülte ellenségeiben is. Ez persze nem akadályozta meg benne, hogy ne adjon nekik méltó temetést, hatalmas halotti máglyával, ezt ő lerendezte magában, gondolom.
Sigurd ügyes volt és okos, de sehol nem lenne Olaf nélkül. Ő volt a rangidős bölcs, a sokat látott harcos, aki tanácsokat adott, és példát mutatott.
Jaj, Runáról meg majdnem jól elfeledkeztem, pedig Sigurd húga se semmi. Azért az kifizetődött abban a korban (is), ha az embernek van három harcos fiútestvére, akikkel időnként elgyepálták egymást. Igaz, Runa elég sokat fejlesztett magán ott a messzi szigeten, ahová az istenek szeszélye vetette, de semmi sem történik véletlenül.
Azt írja Kristian, hogy "hagyd ott 21. századi életedet, és élvezd a késő 8. századi Skandinávia szabadságát, veszélyeit, komorságát és bizonytalanságát – és az időjárást!" Kedves Kristian, ez maradéktalanul teljesült, köszönöm az élményt. Néhány héten keresztül élhettem kedvenc népem életét, gondolatait, vérontását, hitét és világlátását, nem beszélve azokról a hatalmas harcosokról... meg a kisebbekről, akik gondoltak egyet, és azzal keltek, hogy na, mi most portyázni fogunk. Keresünk valami zsíros tanyát, aztán hozzuk, amit lehet. Nekem, innen a 21. századból ez felháborító, de akkor a mindennapi élet része volt. Még annak örültek a gazdák, ha hagytak nekik valamit. Meg ha nem csak mindig őket találták meg a fosztogató csapatok, hanem barangoltak kicsit másfelé is.
Nagyon más élet volt az, szerintem kevesen vannak a mai korban, akik képesek lennének valami tisztességes kort megérni az akkori körülmények között.
Nekem is a vikingek a kedvenceim, rengeteget olvastam már róluk, illetve ha megy valamilyen vikingekkel kapcsolatos dokumentumfilm, akkor biztos leragadok a TV képernyője előtt. Ezt a sorozatot viszont pont nem ismertem, úgyhogy nagyon jó, hogy írtál róla, fel is írtam magamnak, hogy mindenképpen sort kerítsek majd rá. Sokszor indokolatlanul kegyetlenek voltak, és ahogyan írtad, faék egyszerűségű a világlátásuk, de engem pont ez utóbbi fogott meg. Nem bonyolították túl a dolgokat, ahogyan a későbbi kor emberei tették, egyszerű törvényeik és elveik voltak, és ahhoz tartották is magukat. Persze közöttük sem volt mindenki hűséges és becsületes, ugyanúgy voltak sunyi kémek, árulók és gyávák, de alapvetően a társadalmuk alapjai ezekre az értékekre épültek. Megvoltak a maguk hiedelmei, a vallásuk és a mai kor embere számára sokszor brutális szokásaik, de én azt mondom, hogy atombombát dobni egy országra nem feltétlenül humánusabb, mint kifosztani egy falut. Sőt. Szóval nem vagyunk jobbak több száz évvel később sem. Nem voltak kíméletesek, és nem nagyon ismerték a könyörületet, de azt nagyon tisztelem bennük, hogy nem ismertek félelmet. Nem féltek meghalni sem, aminek nyilván az az oka, amit a halál utáni életről tartottak, a lényeg csak annyi volt, hogy a harcosként haljanak meg, mert egy igazi férfi élete csakis a harcmezőn érhet véget. Alapvetően az erővel azonosítják őket, de azért megvolt a magukhoz való eszük is, a túlélés érdekében cselesnek és találékonynak kellett lenniük. Amit még nagyon szeretek bennük az az erős, rendíthetetlen hitük. Teljesen mindegy, hogy miért hittek (lehet, hogy tényleg csak azért, mert jó volt az isteneket hibáztatni akármi is történt), a hitük töretlen és őszinte volt.
VálaszTörlésMost jelenleg Bernard Cornwell Angolszász históriák sorozatát olvasom, nagyon hitelesen ír róluk, ha érdekel, jó szívvel tudom ajánlani. Igaz, itt a főszereplő a viking és keresztény világ között őrlődik (kereszténynek születik, de vikingként nevelkedik), de a szerző hihetetlenül jól ábrázolja ezt a kettősséget, és azért részletes betekintést nyerhetünk a vikingek világába is.
ezen már én is gondolkodtam, hogy az utóbbi párszáz évben mennyit változtunk. valójában semennyit, csak mások az eszközeink. esetleg annyiban mégiscsak más, hogy most tovább élünk, több időnk van pusztítani egymást.
Törlésnem tudom, ismered-e, a Corvinus kiadónak van egy északi saga sorozata. nagyon érdekes dolgokat írnak a viking korról ezekben a sagákban, bár össze kell mazsolázgatni a tényeket.
tényleg, az angolszász históriákat már egyszer régen elkezdtem, ideje folytatni. köszi, hogy eszembe juttattad.:)
Én sem gondolom, hogy a későbbi kor embere bármivel is kíméletesebb lenne, elég csak pl. a keresztes hadjáratokra gondolni, de sok más példát lehetne hozni. Tényleg csak az eszköztár változott, sőt szerintem az emberek egyre csak kegyetlenebbé és e mellett közönségesebbé, sunyibbá, gyávábbá és megalkuvóbbá váltak. Ilyenkor mindig eszembe jut Sting egy dalának a címe: History Will Teach Us Nothing, és szomorú, de tényleg így van. Nem ismerem a Corvinus sorozatát, de mindenképpen utána fogok nézni, köszönöm az ajánlást. :)
TörlésBizonyos jellemvonások nem változtak a vikingek kalandozásai óta. De érdemes lenne megnézni, hogy egy mai fickó, aki éppen olyan mohó és erőszakos, mint hajdanán a vikingek mit csinálna a kocsija meg a mobilja nélkül valami embernemjárta erdő közepén!? ;)
Törlés