A Titánokkal vívott háborúban porrá lett földön Yuko hírhedt törvényen kívüli. Az elárvult lányt már csak szíve haragja élteti. Konok kitartással űzi Corbent, a gyűlölt zsoldosvezért, hogy elégtételt vegyen élete megnyomorítóján. Útja során nem várt társaságba botlik nővére egykori kedvese személyében. Vajk, az életunt kalandor egyetlen célja, hogy felderítse szerelme halálának körülményeit. Az elkövető nyomai a rettegett zsoldossereghez vezetnek.
Yuko és Vajk kényszerű szövetséget kötnek, hogy kézre kerítsék Corbent, a rájuk leselkedő veszélyek mellett azonban saját démonaikkal is meg kell küzdeniük. Hiába a kettejük között kibontakozó érzelmi kötelék, ha a zsoldosvezéren való elégtételt más módon képzelik el. Vajon sikerül felülkerekedniük önös érdekeiken egymás javára?
Martin Kay mesterien kombinálja a YA klasszikus elemeit a manga akciódús cselekményvezetésével egy fantasztikusan felépített posztapokaliptikus westernvilágban. Könnyed és humoros, letehetetlen olvasmány.
Életem során nem igazán volt alkalmam elmélyülni a manga- ill. animekultúrában, sokáig azt se tudtam, melyik melyik, tehát abszolút nem vagyok tisztában vele, hogy van-e különösebb jellemzőjük a figurák sajátos külsején kívül, hogyan épülnek fel, van-e tanító célzatuk, vagy csak szórakoztatnak, szóval semmit nem tudok róluk. Most, hogy túl vagyok az Easternen, sem bővült igazán a tudásom. Az "akciódús cselekményvezetés"-t nem mondanám kizárólag mangajellemzőnek, kapásból vagy tíz fantasyt fel tudnék sorolni, amire ráillik ugyanez a jelző. Nem kötekszem, csak mint abszolút laikus, próbálom valahova elhelyezni a könyvet. Végül arra jutottam, hogy nem kell nekem ezen a manga-vonalon különösebben agyalni. Ez egy akciódús fantasy, fura egyvelege a keletnek és a nyugatnak, az illusztrátor szereti a mangát, nem is lóg ki a történetből ez a stílus, így léphetek is tovább.
Már csak azért is, merthogy én ezeket a rajzocskákat nagyon élveztem. Annyira feldobták a történetet, hogy teljesen megváltozott tőle az olvasás hangulata.
Tényleg nagyon könnyed, és a neten szinte egységesen rajonganak érte, nekem azért vannak kifogásaim. Például, hogy oké, nő fegyverrel, nagyon vagány, meg menő, meg egyébként is, a gender-barátság fontos... de tényleg az kell egy húszéves kiscsajnak, hogy a flaska harcra készen a zsebében legyen? (főleg, hogy az írója nagyon is tisztában van az olvasói életkorával. egyébként is problémás a tinik alkoholizálása, nem kell erre még rá is erősíteni. szerintem, de biztosan csak maradi vagyok.) Yuko egyébként is maga a megtestesült anomália. 20 éves korára országos hírnévre tett szert, mint 'vörös démon', aki hullahegyeket hagy maga után, és mivel az őrjáratok folyton őt keresték, feltételezem, nem sikerült elkapni, mert ügyes volt, fürge és eszes. Ezzel szemben a lány, akihez Vajk csapódott, egy hisztis csitri, aki mintha tinikorban lenne, sosem azt csinálja, amit kellene vagy amit a józan ész diktál, és szinte láttam magam előtt, hogy szíve szerint minden kis vigéckedő mondata után nyelvet öltene, meg egyébként is, hagyják őt békén, mert ő ölni akar, és neki senki ne mondja meg, mit tegyen - csapkodja visongva a padlót. Vagy a földet. Mikor hol kell épp lefogni, hogy ne nyírassa ki magukat. Ezt a viselkedést jó esetben Vajk váltotta ki belőle, különben elképzelésem sincs, hogyan tett szert a hírnevére, és hogy maradhatott életben egyedül a pusztában, anélkül, hogy elfogták volna.
Vajk viszont egy nagyon szimpatikus fazon volt. Kiegyensúlyozott, céltudatos, okos, és tudja a dolgát, nem hetvenkedik, és főleg nem csinál ostobaságokat, és nagyon türelmesen és kedvesen viseli Yukot meg a folyamatos szájalását.
Maga a történet tényleg pörög, és el tudnám képzelni megfilmesítve, mert őszintén szólva az illusztrációkat egyszerűen imádtam. Sőt, ha a Yukoval kapcsolatos ellenérzéseimet félreteszem, be kell ismernem, hogy a viselkedése és az alakja nagyon passzol abba a pár animébe, amiket már láttam, és amik gyerekeknek szólnak. (nekem a Space Pirate és a Vampire Hunter D a mérvadó viszonyítási pontom, azok meg felnőtteknek szólnak, és kicsit másképp csapódnak le bennük a karaterek meg a viselkedésük, mint mondjuk a Pokémonban vagy a Dragon Ballban).
Szóval végülis ez egy jó regény, látom Martin Kay-ben a tehetséget, fantáziája egészen biztos, hogy van, és meg is tudja azt írni gördülékenyen és élvezetesen, ami a fejében van. Hogy pár dolog nem tetszett, ezt betudom annak, hogy már túlléptem a korosztályon, akinek íródott, és igazán hálás vagyok az írónak, hogy a könyvét mindezek ellenére is lehetett élvezni, mert a története tudott magával sodorni, és az írásmódja sem hátráltatott ebben. Egy nagyon plasztikusra, látványosra megírt könyv lett az Eastern, amit tényleg olyan olvasni, mintha egy filmet néznénk, a rajzokért meg külön köszönet Megyeri Manónak.
Már csak azért is, merthogy én ezeket a rajzocskákat nagyon élveztem. Annyira feldobták a történetet, hogy teljesen megváltozott tőle az olvasás hangulata.
Tényleg nagyon könnyed, és a neten szinte egységesen rajonganak érte, nekem azért vannak kifogásaim. Például, hogy oké, nő fegyverrel, nagyon vagány, meg menő, meg egyébként is, a gender-barátság fontos... de tényleg az kell egy húszéves kiscsajnak, hogy a flaska harcra készen a zsebében legyen? (főleg, hogy az írója nagyon is tisztában van az olvasói életkorával. egyébként is problémás a tinik alkoholizálása, nem kell erre még rá is erősíteni. szerintem, de biztosan csak maradi vagyok.) Yuko egyébként is maga a megtestesült anomália. 20 éves korára országos hírnévre tett szert, mint 'vörös démon', aki hullahegyeket hagy maga után, és mivel az őrjáratok folyton őt keresték, feltételezem, nem sikerült elkapni, mert ügyes volt, fürge és eszes. Ezzel szemben a lány, akihez Vajk csapódott, egy hisztis csitri, aki mintha tinikorban lenne, sosem azt csinálja, amit kellene vagy amit a józan ész diktál, és szinte láttam magam előtt, hogy szíve szerint minden kis vigéckedő mondata után nyelvet öltene, meg egyébként is, hagyják őt békén, mert ő ölni akar, és neki senki ne mondja meg, mit tegyen - csapkodja visongva a padlót. Vagy a földet. Mikor hol kell épp lefogni, hogy ne nyírassa ki magukat. Ezt a viselkedést jó esetben Vajk váltotta ki belőle, különben elképzelésem sincs, hogyan tett szert a hírnevére, és hogy maradhatott életben egyedül a pusztában, anélkül, hogy elfogták volna.
Vajk viszont egy nagyon szimpatikus fazon volt. Kiegyensúlyozott, céltudatos, okos, és tudja a dolgát, nem hetvenkedik, és főleg nem csinál ostobaságokat, és nagyon türelmesen és kedvesen viseli Yukot meg a folyamatos szájalását.Maga a történet tényleg pörög, és el tudnám képzelni megfilmesítve, mert őszintén szólva az illusztrációkat egyszerűen imádtam. Sőt, ha a Yukoval kapcsolatos ellenérzéseimet félreteszem, be kell ismernem, hogy a viselkedése és az alakja nagyon passzol abba a pár animébe, amiket már láttam, és amik gyerekeknek szólnak. (nekem a Space Pirate és a Vampire Hunter D a mérvadó viszonyítási pontom, azok meg felnőtteknek szólnak, és kicsit másképp csapódnak le bennük a karaterek meg a viselkedésük, mint mondjuk a Pokémonban vagy a Dragon Ballban).
Szóval végülis ez egy jó regény, látom Martin Kay-ben a tehetséget, fantáziája egészen biztos, hogy van, és meg is tudja azt írni gördülékenyen és élvezetesen, ami a fejében van. Hogy pár dolog nem tetszett, ezt betudom annak, hogy már túlléptem a korosztályon, akinek íródott, és igazán hálás vagyok az írónak, hogy a könyvét mindezek ellenére is lehetett élvezni, mert a története tudott magával sodorni, és az írásmódja sem hátráltatott ebben. Egy nagyon plasztikusra, látványosra megírt könyv lett az Eastern, amit tényleg olyan olvasni, mintha egy filmet néznénk, a rajzokért meg külön köszönet Megyeri Manónak.
4 Megjegyzések
Köszönöm szépen a kritikát!
VálaszTörlésHabár megfogadtam, hogy nem fogok a regénnyel kapcsolatos cikkekre esszékben reagálni, magyarázva a bizonyítványt, itt mégis megteszem, ugyanis semmi problémám a kritika következtetéseivel, inkább saját hebehurgyaságomat szeretném árnyalni.
Első a manga/anime kötődés. Itt korántsem arról van szó, hogy az illusztrátorom erőltette a stílust – ez az én rögeszmém, mivel 15 éve, amikor 20 évesen elkezdtem tervezgetni a regényt, egészen a japán popkultúra hatása alatt álltam (más részről főiskolásként gyakorló iszákos, láncdohányos voltam, amiről majd később).
Megyeri Manót azért választottam művészemül, mert igen sokoldalú alkotó, így képesek voltunk létrehozni egy olyan visszafogott manga stílust, amely azoknak sem bántja a szemét, akik amúgy nincsenek jól véleménnyel eme művészeti ágról.
Yuko a fegyverrel… Tény és való, hogy a regény politikailag korrekt képet fest. Az, ha egy nő rendre felülkerekedik a harcban férfitársain, nyilvánvaló csúsztatás, de a történet megírása alatt ilyesmi nem állt szándékomban. Nem akartam én nemi egyenlőséget, egyszerűen úgy alakult, hogy vonzódom az erős női karakterekhez, és élvezettel mutatom be a kalandjaikat. Amit tesznek (itt Vegára, a mesterlövészhölgyre is gondolok), nyilvánvalóan irreális, de egy könnyed kalandba éppen passzolnak. Egyszerűen a cool faktor miatt képesek azt tenni, amit (de ez igaz Vajkra is).
A fentiek alapján meg lehetne gyanúsítani azzal, hogy Yuko esetén kilóg a lóláb, azonban a cselekményen belüli hihetőségre, integritásra odafigyeltem, - még ha ezt nem is toltam az olvasó képébe: Az első fejezet esetén kiderül, hogy Yuko rejtélyes segítője nélkül nem sikerülhetett volna az akció, illetve a kötet végén a bandavezér is megpendít egy bizonyos információt arról, miként lehet a lány még mindig szabadlábon. A történet folyása közben több helyen jelzem, hogy Vajk mellett Yukót elhagyja a magabiztossága, így a bizonyítási vágytól fűtve meggondolatlanul veti bele magát olyan helyzetekbe, ahol rajtaveszthet.
A mangás dramaturgia pont ott jön be, amit Te is említettél; hogy közben egy nyelvét kiöltő csitri kettősségében jelenik meg. Ez nem egy valóságos motívum, de számomra utóbbi tulajdonsága igen szerethetővé teszi. Az mondjuk engem is meglepett, hogy abszolút közönség kedvenc vált belőle.
Utolsóként az olvasóimról: Ha hiszed, ha nem, a történet kitalálásakor még csak nem is sejtettem, kik fognak olvasni. Akkor úgy hittem, hogy huszonéves pasiknak, gamereknek, anime fanoknak fog szólni a történet. Ehhez képest az olvasótalálkozón kb 17 volt az átlagéletkor és 85%-ban lányok jelentek meg.
Én aztán véletlenül sem szerettem volna köztük propagálni a káros szenvedélyeket, amelyek szerencsére nem központi elemei a történetnek.
Lehet, mások jártak az eszemben, amikor a könyvet írtam, végül mégis megbarátkoztam a helyzettel.
Az olvasóim értékelése alapján valóban bejött a recept, legalábbis elnézik nekem a néha kifejezetten férfi szemszögből megragadott jeleneteket.
mindig jó tudni, milyen munka van a könyvek mögött.:)
Törlésszerintem ez a manga-vonulat nagyon illik a könyvhöz. tény, hogy nekem nem hiányzott volna, ha nincsenek illusztrációk, mert éppen nem követeli meg a történet, de így, hogy lettek, és ilyenek lettek, ez sokat dobott a könyvön. és valszeg pont emiatt sorolódott kicsit visszább az olvasók életkora is, hamarabb ráakadnak így a tizenévesek, mint enélkül.
jaj, a polkorrektség nem a fegyver miatt jött, hanem a pia miatt.:D pont ott az ellentét, hogy azért, mert vagány fegyveres, még nem kell részegesnek is lenni, csak mert a pasik már azzal a mozdulattal születnek, hogy nyúlnak a pia után. nincs rondább látvány egy részeg nőnemű egyednél. szóval nekem ez nagyon nem jött be, még ez a kevés alkalom se.
amikor húgom mangát (animét?) nézett, szóval ilyne japán rajzfilmet, persze én is láttam időnként képsorokat belőle, és mindig, mindegyik rajzfilmben volt pár olyan karakter, aki hasravágva magát tengert hisztizett maga köré. valahogy ezekre a karakterekre emlékeztetett Yuko, és szegénynek nem vált előnyére.:D
és igen, elolvasva én semmiképpen nem vártam volna huszonéves gamereket, nagyon jó kis tinikönyvet írtál, tiniknek.:)
Ha belegondolsz, az is egy általánosítás, hogy "a pasik már azzal a mozdulattal születnek, hogy nyúlnak a pia után.". Valójában meglehet, hogy statisztikailag nem olyan nagy a különbség, mint amit az egyén élettapasztalat sugall... Yuko részegségét úgy gondolom, véletlenül sem idealizált módon mutattam be, inkább az állapota negatív aspektuasira sikerült rámutatni.
TörlésAz illusztrációk valóban csak színesítik a regényt, hiszen az volt a cél, hogy önálló szövegként megállja a helyét, különben nem is kellett volna a kiadónak.
igaz, általánosítás, de amíg egy pasinál természetes, hogy iszik (ettől persze még nem egy jó dolog ez se), egy nőnél ne legyen az. de ez csak az én véleményem.:)
Törlésde mindegy is, remélhetőleg a fiatalok más szemmel olvassák, és nekik egészen más dolog fog ebben a történetben dominálni.