Jodi Taylor - A St. Mary krónikái

Jó időutazós könyvet írni nem egyszerű. Kell hozzá történelmi ismeret, egy hihető közeg, ahonnan indulnak a szereplők, és ahova visszatérnek, technológia, és persze törvényszerűségek. A St. Mary valamikor a nem túl távoli jövőben létezik, talán egy másik idősíkon, de ennek igazából nincs jelentősége, annyira jelentéktelen dolog, hogy fogalmam sincs, olvastam-e, hogy mikor vagyunk és hol. Előre szólnék azoknak, akik igazi sci-fit várnak, hogy nem fogják ettől a sorozattól megkapni, itt az időutazás csak egy eszköz arra, hogy mindenhol ott legyenek.

"Madeleine Maxwell vagyok, múltjáró. A St. Mary Történettudományi Kutatóintézetnek dolgozom. Valós időben tanulmányozzuk a jelentősebb történelmi eseményeket. Kisméretű, kőkunyhónak álcázott járműveket használunk, amiket kompnak nevezünk. Elugrunk a kijelölt korba, megfigyelünk, dokumentálunk, felvételeket készítünk, igyekszünk kerülni a bajt, és diadalittasan visszatérünk a St. Marybe. A kompok kicsik, zsúfoltak, jellemzően büdösek, és a vécéjük sosem működik rendesen."

Úgy tűnik, ez a kőkunyhó pont ugyanannyira passzol a dinók korába mint a középkorba, de egye fene, ezen senki ne akadjon fenn, már eleve az időutazáson elbukja a logikai tesztet, a kőkunyhónak álcázott komp még simán belefér. De ettől ez még egy imádnivaló sorozat.

Van egy nagyon belevaló főszereplő csajunk, Max (aki teljesen hasonlít rám kívül-belül, de ez mellékes), okos, talpraesett, bevállalós, és úgy tűnik, miatta mozognak az események arra, amerre, de ez csak a látszat. Rengetegsok nagyon fontos mellékszereplőnk van, akik már inkább félfőszereplők. Sablonosak, tipikusak, de olvasás közben fel sem tűnik, mert ez a sok átlagosan klisés figura egy helyen egészen különlegessé válik. A két, folytonosan vitatkozó, egymásra licitáló öreg professzor, a karakán konyhásnéni, a csendes mindenes, aki a negyedik részig annyira csendes volt, hogy fel sem tűnt, a realista műszakiak meg a kemény és ellentmondást nem tűrő biztonságiak. Ők alkotják a St. Mary gárdáját, meg persze a harcedzett múltjárók. Meg a Nagyfőnök. És a Titkárnője. Főleg a Titkárnője. Aki szigorú. Kimért. Távolságtartó. Titkárnő.

A pénzt és a feladatokat az anyaintézményüktől, a Thirsk Egyetemtől kapják, és időnként néhány gazdag támogatótól, akikről nem tudni, kicsodák, és miért akarnak tudni bizonyos dolgokról a múltban. Odaugranak, adatokat gyűjtenek, megfigyelnek, igyekeznek nem közbeavatkozni és életben maradni. Időnként persze félrecsúszik ez-az, ebbe időnként bele is halnak, de Taylor nem egy gyilkos alkat, szereti a szereplőit inkább életben hagyni.

Elég mozgalmas az élet a St. Mary-ben, meg is lepődtem mindig, amikor kiderült, hogy igazából ez nem az a történet, ahol realtime közvetítik nekem a mindennapokat, egy-egy regény ideje között sokszor évek teltek el, szóval lehet, hogy a mindennapok ennél unalmasabban teltek, bár a kis közjátékokat olvasva, kétlem.

Taylornak Maxnek nagyon jó a humora, inkább fekete és ironikus, de állandó, kivéve egy-két, igazán drámai helyzetet. Mert akkor tényleg dráma van Maxnél is. A humor egyébként állandó jellemzője a könyveknek, nem csak azért mert Max vicces, hanem mert a sorozat sem veszi komolyan magát, így történhet meg, hogy a konyhásnéni körbeszalad egy sorsdöntő pillanatban, és begyűjti mindenkitől a rejtett kotontartalékait. Igen, nehéz elképzelni, mire kellhetett neki, pláne ennyi, de tényleg használta.:D

Olvastam pár helyen, hogy a negyedik rész más, mint a többi, én ezt egyáltalán nem éreztem. Ez a rész fordulópont, ami egy kicsit máshová helyezi a történetet, de annyira kevés a valódi különbség, hogy szerintem ennek nincs jelentősége. Az elején már írtam, hogy aki komoly technikai, elméleti és tudományos alapokra helyezett időutazós sorozatra vágyik, az ne ezt olvassa, ez egy könnyed kalandregény, ami szerintem már a legelső résznél is tökéletesen lejön, nem is igazán értem az enyhe csalódottságot, ami pár olvasón úrrá lett. Kevés sorozatnál tapasztalni, hogy a színvonal ennyire egyenletes legyen, mint itt. Nincsenek unalmas részek, nem stagnál a történet (egyelőre) egyik kötetnél sem, haladnak a dolgok előre, ahogyan kell. 

Részemről nagyon szeretem ezt a világot, a St. Mary embereit, ahogy élik a mindennapjaikat, teszik a dolgukat, ahogyan egymással bánnak, és persze a küldetéseket. Nekem külön tetszik, hogy nincs igazán történelmi hűség abban az értelemben, hogy bármit is visszamondjon a történelemkönyvek lapjairól, sokkal inkább jönnek elő az inkább feltételezhető (de valószínűleg jogos) apróságok, amik bizonyos korokhoz köthetőek.

Taylor felvillant a múltból néhány érdekességet, és van pár remek ötlete is, amivel nem biztos, hogy a történészek és a régészek egyetértenének, de az adott történelmi eseményre vonatkozóan jogosnak tűnnek.