Kedvenc írók

Amadea indította a körbeposztot (azt hiszem, ő volt, és azt hiszem, az akar lenni, de nem tudom pontosan, miért posztoljuk most ezt :D) a kedvenc írókról. Akkor jöjjön az én listám.
Nem is tudom, kit kellene először említeni, mert itt aztán végképp nem tudok sorrendet felállítani, úgyhogy akkor legyen a hölgyeké az elsőbbség.

Joanne Harris. Ő az, aki nem tud olyat írni, amit ne imádnék, bár tény, hogy van könyve, ami nekem kilóg a sorból, de van, aki meg pont emiatt azt szereti, úgyhogy szerintem ő az az írónő, akit mindenki szeret, ki ezért, ki azért. Minden magyarul megjelent könyvét olvastam (hopsz, nem, a Szent bolondokról megfeledkeztem), és ebben az esetben ez megegyezik az életművével, ha leszámítjuk a legelső könyvét, amit ő már inkább fel sem vállalna, úgyhogy elvileg át fogja írni. Jönni fog majd egyszercsak a soron következő könyve, elvileg még az idén, és igazán örülnénk neki, ha nem ülne évekig rajta a kiadó.

Csokoládé

Csokoládécipő

Ötnegyed narancs

Aludj kislány

Szederbor

Urak és játékosok

Bársony és keserűmandula

Partvidékiek

Rúnajelek
Szent bolondok

Alice Hoffman az az írónő, akinek a könyvei megjelenéséért egy időben Amadeával kampány formájában körbeírogattunk a kiadóknak, és próbáltuk győzködni őket, hogy folytassák a megjelentetését, mert lehet, hogy nem igazán tökéletes minden könyve, de akkor is. Imádjuk, és olvasni akarjuk. Na, szerintetek mi volt a reakció? hát, amennyit mi élőszóban beszéltünk eddig egymással, pont annyi. Semennyi. Még csak annyi sem volt, hogy visszaírtak volna, hogy bocsi, de nem. Mondtam már, mennyire utálom, mikor a kiadó levegőnek nézi az érdeklődőket? Egyedül a Kelly kiadó érdemesített arra, hogy utána nézett, és beszélgetett velem, és úgy mondta, hogy nem lát benne üzletet.Na, mindegy, örülünk annak, ami van, tőle még egy könyv hátravan, legfeljebb kezdem elölről a többit. Mert ez a nő úgy ír, hogy az ember életkedve az egekbe szökik tőle. Teli van misztikával, olyan kézzelfoghatóval, ami közben kisiklik a kezem közül, és én ebbe teljesen bele tudom élni magam.

Itt a földön

Átkozott boszorkák

A tizenharmadik boszorkány

Hetedik mennyország

Ó, Karen Marie Moning. A barátnője akarok lenni. Minden könyvét akarom. Nem fogom már jobban túlragozni, ahol csak lehetett, én már áradoztam róla, olvassátok inkább el ezt a posztot, hogy miért is érdemes Moningot olvasni.

Keserű ébredés

Álom és valóság

A hajnalra várva

Rossz hold kelt fel

Karen Chance azon írók közé tartozik, amik teljesen megosztják az olvasókat: vagy szeretik, vagy utálják. Én imádom, bár szinte bocsánatot kérek érte, amiért olyanok a regényei, amilyenek: pörög, nincs egy pillanatnyi lehetőség még szuszogni sem, annyi minden történik a könyvekben. nem hibátlan regények, de aki egyszer rákap, nem fog tudni leállni. A varázsa azt hiszem, a történetszövésben, és néhány erősebb karakter jellemében van. Leginkább a főhősnő Cassie Palmer az, aki sokat dob a könyvön, és inkább azoknak szokott tetszeni, akik szeretik a belevaló főhősnőket, akik nem csak úgy tesznek, mintha nagyon vagányak lennének, hanem valóban azok.

Megérint a sötétség

Árnyak vonzásában

Átölel az éjszaka

Manda Scott-ot mindenképpen ide kell sorolnom, ő az az írónő, akit most az Agave talált meg a A római kémes sorozatával, amit ugyan még nem olvastam, de ott pihen mellettem az éjjeliszekrényen bevetésre készen. Vele a Boudica-ról írt sorozata hozott össze, annyira jól szőtte a mesét, hogy szinte sajnáltam, hogy nem élhetek már akkor. Ha a Római kém csak feleolyan jó lesz, akkor is egy nagyon jó könyvet fogok olvasni. Van ugyanis egy elméletem, hogy aki egyszer tud írni, az a tizedik könyvében is fog tudni írni, menet közben esetleg lehetnek szerencsétlen témaválasztásai, de az írás az nem olyan, hogy egyszer tud, egyszer meg nem. Ezért merek nagyon reménykedni ilyenkor, amikor csak tervbe veszem valakinek a sokadik könyvét.

Caleb Carr sajnos azóta sem csinált magának honlapot, pedig már időszerű lenne, meg az is, hogy befejezze végre Laszlo Kreizler harmadik könyvét. Ha krimi, nekem ő az alfa és az omega. A regényei komplexek: történelem, krimi, pszichoanalízis, bűnügyi történelem, gyönyörűen ötvözve a századfordulós amerikai létezéssel. Mert ez nem csak életérzés, hanem bemutatja nem csak a bűnözők lelkivilágát és mozgatórugóit, és a bűnügyi technika fejlődését, de a perifériáén létező emberi életeket sem hanyagolja el.

A halál angyala

A sötétség angyala

Mindenképpen itt a helye Dennis Lehane-nek is. Nem is tudom, mit mondja róla. Krimiket ír, de ez egy dolog. A könyvekben mindig felvet valami aktuális társadalmi problémát, amitől nem kerül ugyan más megvilágításba a tett, és nem lesz megbocsájtható, viszont sokkal érthetőbbé válik, és egy kicsit felpiszkálja a biztonságos kényelemben otthon olvasgató agyát, hogy most vajon mi folyhat odakinn, az ajtón kívül, kicsiben, vagy akár nagyban. Nem olvastam még minden könyvét, de majd fogom. (egyszer ki kellene számolni, hány száz évig kellene élnem, hogy mindent elolvassak, amit akarok.)

Egy pohárral a háború előtt

Sötétség, fogd meg a kezem

Vihar-sziget

Titokzatos folyó

Hideg nyomon

Megszentelt életek

Nem tudom, egyetlen könyv után illik-e kedvenccé avatni bárkit is, de én ezt tettem Justin Cronin-nal.
Mást nem nagyon akarok róla írni, olvassátok el a könyvét. Higgyétek el, érdemes. Nehéz, de olyan élményben lesz részetek, amit kevés író tud adni.

Aztán van két író, akikről nem posztoltam még, esetleg csak keveset, és ez így is marad.
George R.R. Martin-t a Trónok harca HBO-s sorozata óta szerintem az is ismeri, aki nem akarja. Én még a boldog békeidőkben ismerkedtem meg vele, egy olyan vásárlással, ami totál lutri volt, iszonyatosan drága, de az utolsó fillérig megérte. Egyszerre vettem meg ugyanis négy kötetet egy könyvesboltban, két olyan sorozat első két részét, amiről előtte sosem hallottam. Ez még abban az időben volt, amikor nem mászkáltam a neten könyvek után kutatva, hanem bementem a könyvesboltba, és megvettem, amit szimpatikusnak ítéltem. Így jött velem haza akkor a Trónok harca és a Királyok csatája.

És ekkor került a kezembe a Malazai bukottak könyvének regéjének első két kötete, és azóta Steven Erikson neve fogalom nálam.
Nagyon vicces váráslás volt egyébként, mert emberemet totál kiidegelte, hogy vagy tízszer mentem vissza, hogy most akkor megveszem, nem veszem, megveszem, nem veszem, marha drága lesz, a francba, most már rakd bele a kosárba, aztán haladjunk. Így kisebb volt a lelkifuri, hogy bár sok pénz, de mégiscsak rákényszerítettek, hogy vegyem meg.:D De nem bántam meg. Ez az a sorozat, aminek a hetedik részét kétszer is képes voltam megvenni, mert úgy tűnt, hogy innentől csak puhafedelesben fogják kiadni, de aztán az olvasók nyomására megjelent keményben is, és bár nem vagyok erre háklis, itt most az vagyok mégis.

Most nézelődök még a könyvek között, hogy van-e valaki, aki kedvenc, csak elfeledkeztem róla, de úgy látom, nincs, ennyien vannak. Nem tudom, kinek mit jelent, hogy kedvenc, nálam azt, hogy minden könyvének ott kell pihennie a polcon, kézzelfoghatóan. Ha egyszercsak elkezdenének belőlük e-ket is árulni, biztos, hogy figyelemre sem méltatnám, még ha tizedannyiba is kerülne, mint igazi, keményfedeles mivoltukban. És lehet, hogy az egyik könyv nagyon bejövős, a másik meg annyira nem, akkor is kedvenc mindegyik, mert ez ezzel jár.