P.G.Wodehouse - Folytassa Jeeves!

Mindig azzal kezdem a posztom, hogy miért nem akartam ezt vagy azt kézbe venni, és miért vettem mégis kézbe, de itt egyszerűen muszáj ezt leírni. Na szóval, nem szeretem a humoros könyveket. Kiver a víz, ha arra gondolok, hogy nekem most muszáj lesz röhögnöm olvasás közben, mert ez egy vicces könyv, és ha mégsem tartom viccesnek, akkor valószínűleg én vagyok a fogyatékos. Nincs egy átlagos humorérzékem, a másképpen vicces dolgokat szeretem, úgyhogy még akár az is lehet, hogy az vagyok. És mondhatja nekem bárki, hogy ez milyen vicces, meg az milyen humoros, hamarabb veszek a kezembe egy genetikáról szóló tudományos értekezést, mint vicceskönyvet. Épp ezért Wodehouse-t is csak kerülgettem, mert oké, az angol humor az másképpen vicces, de mi van, ha mégsem? Mi van, ha csak felültem egy angol uriember (így, rövid u-val) imázsának, és mégsem lesz az a humor, amit még én is élvezek?

Ami miatt mégis elkezdtem, az a Moly. Mégpedig a plecsniőrület. Véletlenül ráakadtam a Wodehouse-kihívásra, és annyira megtetszett az érte kapható plecsni, hogy csatlakoztam. Muszáj volt. Ezért a plecsniért bármit. A Jeeves-es történetek voltak a legszimpibbek, a Csengetett, mylord? óta nagyon bírom az angol komornyikokat, úgyhogy belevágtam, lesz ami lesz.

A Folytassa, Jeeves!-ben szerencsére nem csalódtam, élveztem az utolsó soráig. Pedig halmozottan hátrányos a helyzete, ugyanis ez nem más, mint egy novellafüzér, aminek a történeteit Bertie Wooster személyén keresztül a komornyikok gyöngye, Jeeves köti össze. Bertie egy gazdag léhűtő, kevés ésszel, Jeeves meg egy olyan inas, akinek sok esze van, mindenre tudja a legjobb orvosságot, szerelmi és családi kapcsolaton át a másnaposságig, viszont nyakas és szereti, ha minden úgy történik, ahogyan ő azt elképzelte. Bertie a végsőkig küzd ellene, de ha túl nagy az ellenállása, Jeeves megtagadja tőle a problémás helyzetekre szakosodott hatalmas tehetségét, és Bertie kénytelen engedni. És az, hogy ezek a tervek az esetek nagy részében nem a várt eredménnyel zárulnak, igazán nem Jeeves hibája. Egyébként, köztünk szólva, iszonyatos nagy balfék ez a Bertie az állandó segíteni akarásával.

Úgyhogy az úr a háznál végül is Jeeves, aki mindig keresztülviszi az akaratát a maga kis visszafogott, angolosan hűvös modorában. A legtöbb ellentét az öltözködéssel kapcsolatban van közöttük, Jeeves nincs igazán megelégedve ura ízlésével. De minden egyéb szónál többet mond az alábbi idézet:

"– ...Melyik öltönyét óhajtja viselni az utazáshoz?
– Ezt.
Egy vidám, kockás öltöny volt épp rajtam; eléggé a szívemhez nőtt, ami azt illeti, sokkalta jobban szerettem az átlagosnál. Talán kissé váratlan, amíg az ember szeme hozzá nem szokott, de mégis, irtó szép kísérlet a szabó részéről; a klubban és másutt is fenntartás nélküli elismerést aratott a srácok körében.
– Igenis, uram.
Már megint ott volt a modorában az a bizonyos izé. Szóval abban, ahogy mondta azt, amit mondott. Nem tetszett neki az öltöny. Összeszedtem magam, hogy érvényt szerezzek a jogaimnak. Valami azt súgta, hogy ha nem vagyok nagyon óvatos, ha nem nyirbálom meg a fickót még bimbajában, akkor elharapózik. Határozottan eltökélt fazonnak látszott."

Mindenkit csak buzdítani tudok, hogy olvasson Wodehouse-t, mert annyira jó, és tényleg humoros. Nagyon élveztem. Legislegislegjobban a legutolsót. Azt Jeeves tolmácsolja. Haláli. Ha a többit is ő mesélte volna, talán Bertie-t is megkedvelem kicsit.