Betyárok

Balogh Béni - Vidróczki a nevem

Érdekes módon a betyárok nagyon kiszorultak mára az irodalmi életből. Anno Móricz jópár betyár-regényt írt Rúzsa Sándorról, az alföldi betyárról, de ha szerencsénk van, és el tudjuk csípni valamelyik antikváriumban a könyvet, olvashatunk Sobri Jóska bakonyi betyárvilágáról is. Vidróczki a Bükk térségének betyárja volt, és ha elég történetet olvasunk ezekről a különböző területeken élő vezérekről, meglátjuk, hogy igazából a nép szemében nem különböztek egymástól. Ugyanazokat a jótéteményeket tették a néppel, és ugyanolyan gaztettek történtek velük, éljenek bárhol. A nép emlékezetben Mátyás király szintjére kerültek, és személyüket nem érheti sérelem.
A könyv felépítése nekem okozott egy kis csalódást, ugyanis ez nem egy komplett regény, inkább adoma-gyűjtemény. Vidróczki, a juhászlegény, akinek betyárkarrierje szintén a börtönbe kerüléssel kezdődik, akárcsak Sobrinak, megszökik, és azt az életet választja, ami egy börtönszökevénynek juthat az osztrák monarchia idején: "sereget" verbuvál szegénylegényekből, szökött rabokból, és nekiáll gazdagokat fosztogatni, és a megszerzett javakat a szegények között szétosztani. Tehát ez nem egy igazi regény, Balogh Béni inkább csak csokorba gyűjtötte azokat a történeteket, amiket Vidróczkiról a népi emlékezett megőrzött. Érdekes volt ez is, mert újabb betyárnevek kerültek elő, de még mindig Illés regénye az, amiből a betyárok életébe, lelkivilágába, gondolkodásmódjába bepillantást nyerhetünk. Itt ezeket nagyon hiányoltam, mert Vidróczkit sem ismerhettük meg jobban, és az életmódjáról sem tudhatunk meg semmit, ettől függetlenül remek kiegészítése a betyárokról szóló történeteknek.

Illés Sándor - Bakonyi legények

Amíg Rózsa Sándor nevét szinte mindenki ismeri, addig Sobri Jóska neve nem lesz ennyire egyértelmű mindenkinek. Ő a Bakony betyára volt, míg Rózsa az Alföldé. Nagyon érdekelt az élete, és mivel láttam egy roppant unalmas, és teljességgel életszerűtlen filmet róla (Sobri – ne nézzétek meg, borzalmas), muszáj volt keresnem valami sokkal kielégítőbbet, ami hívebben tükrözi a magyar virtust, és a betyár személyiségét.

Nagyon izgalmas és érdekfeszítő az egész könyv, egyetlen során sem érződik, hogy ifjúsági könyvnek készült volna. Illés Sándor remekül meg tudja jeleníteni az akkori paraszti emberek gondolkodásmódját, érzéseit, és a lehető legegyszerűbb mondatokkal érzelmeket tud gerjeszteni. Szabályosan átérezzük a betyárok lelki vívódását, a hazavágyást, és az azonnali lelki tromfot, hogy nem lehet, mert veszélybe sodornak mindenkit, akit szeretnek. Sobri személyisége pedig lenyűgözött teljesen. Egy vezetésre termett roppant okos, agyafúrt és előrelátó embert ismertem meg (talán valóban ilyen volt), aki élére áll egy betyárcsapatnak, miután megszökik a börtönből, ahová disznólopásért vetették. Van a betyárok között is mindenféle ember, katonai dezertőr éppúgy, mint rabló, de igazán kegyetlen, embertelen fickó nem sok akad. Mindenki egyetlen szó nélkül elfogadja Sobrit vezérnek, akit aztán tűzön-vízen át követnek. Mindig akad étel, ital, szállás, ha kell, szép szóval, ha kell erővel elveszik, amire szükségük van. De aztán elkövetnek egy végzetes hibát, betörnek a császár ezredeséhez, és ezt követően V. Ferdinánd parancsára megindítják a hajszát utánuk.
A regény történelmi hitelessége ismereteim szerint nem kétséges, bár én úgy tudtam, hogy végül felakasztották. A regényben megelevenített alak valószínűleg egy idealizált Sobri, mindenesetre annyi bizonyos, hogy a nép mindig is úgy emlékezett rá, mint aki a szegények segítője, a gazdagok megrablója, és a szép nők elcsábítója, mint ahogyan az a mondákból és balladákból kitűnik. Ami egy vezérbetyárban lehengerlő és lebilincselő lehet, az ebben a könyvben mind benne van, de ugyanúgy a magyar mentalitás és hevesség is. Lendületesen pörög a cselekmény, és a háttérben ott az 1800-as évekbeli magyar parasztvilág, és egy különös emberen keresztül, aki úri mivolta miatt tájékozottabb, mint az egyébként beszűkült világú betyárok, bemutatja az osztrák elnyomást és társadalmi igazságtalanságot, ami ellen mint főúr, szinte forradalmi ellenérzéssel van. Azt gondoltam, hogy kellett egy arc, amin keresztül Illés a véleményét megfogalmazza (mert volna ő ilyet tenni akkoriban?), de nem, ugyanis Sobri halála után elterjedt a pletyka, hogy van egy úr, aki csak nappal úr, de éjjel a Bakonyt fosztogatja.
Az egyik legnagyobb erénye a könyvnek, hogy roppant egyszerű szavakkal érzelmek skáláját tudja kifejezni, ez rám sokkal jobban hatott, mintha cirkalmasan, hosszadalmasan tette volna. A másik, ami nagyon tetszett, a betyárok ábrázolása, mind a külső megjelenésüket illetően (ezt nem részletezte túlzottan, csak amennyire szükséges volt), mind a jellemükkel és gondolataikkal kapcsolatban. És a cselekmény egy pillanatra sem ült le, végig izgalmas volt.