2012/09/04

Ezek jönnek

Mármint a boltokba. Tervezem majd megvenni is őket,csak ki tudja, mikor jutok el odáig.

Alice Hoffman - Galambok őrizői 

Az időszámításunk előtti hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Maszadában. Az ókori történész, Josephus szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Maszadába. Yael édesanyja szülés közben életét vesztette, amit az apja soha nem tudott megbocsátani. Revka, a néha pék felesége végignézte, ahogy a római katonák brutálisan meggyilkolják a lányát, ráhagyva unokáit, akik a szörnyűségek hatására megnémultak. Aziza egy harcos lánya, akit fiúként neveltek fel, rettenthetetlen lovas és ügyes mesterlövész. Shirah az ősi mágia és gyógyítás mestere, hátborzongatóan éleselméjű, erős asszony. Miközben a rómaiak egyre közelebb érnek, négy rendkívüli, bátor nő élete kereszteződik az ostrom kétségbeesett napjaiban. Valamennyien galambtartók és valamennyien titoktartók - kik ők, honnan jöttek, ki nemzette őket és kiket szerettek. Alice Hoffman a New York Times bestseller szerzője, eddig négy regénye jelent meg magyarul. A Galambok őrizői különleges alkotás. Az írónő a markáns karaktereket új, tőle szokatlan helyszínnel ötvözi - a gyönyörű nyelvezet és a könnyed, elringató történet azonban a régi. Finom mágikus utalások színezik szokatlan asszociációkkal fűszerezve, így az olvasók bátran szabadjára engedhetik a képzeletüket.

C.J. Daugherty - A Cimmeria titka

Allie élete darabokra hullott szét. A bátyja eltűnt, utálja a sulit, ahova jár, a szüleitől sem számíthat megértésre... és már megint letartóztatták. Nem csoda, hogy az ősök megint új suliba küldik. De ez egyszer valami teljesen szokatlan helyre. Allie nem érti, hogyan kerülhetett a Cimmeria Akadémiára, oda, ahol a felső tízezer csemetéi tanulnak a patinás kastély festményekkel díszített falai között, vagy éppen a bálon táncolnak gyönyörű estélyi ruhában és szmokingban, kényelmükről pedig személyzet gondoskodik. A legnagyobb rejtély Allie számára mégis az Éjjeli Iskola, amelynek céljáról, működéséről és tagjairól csak a beavatottak tudhatnak.
Allie érkezését a többiek is értetlenül szemlélik, hiszen a lánynak sem társadalmi rangja, sem családfája, sem különleges képességei nem indokolják a Cimmeria Akadémiára való felvételét. Gyanakvó ellenségei mellett barátai is akadnak, de Allie rajtuk is nehezen igazodik ki. Abban sem biztos, kinek őszintébbek az érzései a két fiú közül: Sylvainnek, a jóképű francia arisztokratának vagy Carternek, a mogorva árva fiúnak. Egymást követik a különös események, melyek következtében a lányt egyre nagyobb veszély fenyegeti.
De vajon kiben bízhat meg Allie, ha mindenki hazudik?

C. J. Daugherty trilógiájának első kötete egy olyan iskolába enged bepillantást, amely tele van titkokkal. Veszélyes játszmába kezd az, aki megpróbál belesni ebbe a zárt világba. Mégis sokan vagyunk, akik a megszokott, néha unalmas sulink vagy munkahelyünk helyett inkább Allie-t kísérnénk el, hogy vele együtt próbáljuk felfedni a Cimmeria titkát.
C.J. Daugherty 22 évesen látott először holttestet. Noha amikor alkalma adódott, otthagyta a bűnügyi tudósítások világát, hogy útikönyvek szerkesztésével foglalkozzon, továbbra sem lanyhult benne az érdeklődés, hogy kiderítse, mi motivál egyeseket szörnyű tettek elkövetésére. Ahogy az is mindig érdekelte, milyen típusú emberek azok, akik igyekeznek megakadályozni őket ebben. A Cimmeria titka ennek a vonzódásnak a gyümölcse.
C. J. Dél-Angliában él a férjével és kedvenc kisállataival.
Kiadja: Cartaphilus

Matt Bondurant - Fékezhetetlen

Feszes, kemény történet mintha ökölbe szorított kézzel írta volna a szerző; s ez az ököl a naturalisztikus leírásokkal, hátborzongató verekedésekkel és vérbosszúkkal könyörtelenül csap az olvasó arcába. Ez a töredékes családregény három mozgalmas évtizedet fog át, középpontjában a szesztilalom idejének zavaros és keserves világával, a csempészek és szeszfőzők életével; de a könyv egyben tisztelgés is Sherwood Anderson író emléke előtt. A szerző nagyapja és testvérei, a miazmás levegőjű virginiai megyében egyaránt rettegett és tisztelt Bondurant fiúk kalandos és veszélyes életet éltek, bár csak a családi szájhagyomány őrizte meg hős- és rémtetteiket. A létfenntartás kényszeréből fakadó bűnözés és a kemény, de igazságos fenegyerek-lét peremén egyensúlyoztak, akárcsak a vadnyugati történetek mitikussá vált hősei. A regény lapjain Amerika legszegényebb és legvadabb vidékének élete elevenedik meg, miközben a szerző kendőzetlenül tárja fel nagyszülei generációjának izgalmas és fordulatokban bővelkedő történetét. "Bondurant prózája lírai, amikor ömlik a szesz, de akkor is, amikor vér folyik." - (The New York Times Book Review). "Szeszcsempészet, bosszú és bűnbocsánat: Cormac McCartyhoz tudnám hasonlítani. Mindketten olyan tisztán írják le az agressziót, hogy az őszinteségében már-már széppé nemesül." - (Men's Journal). "William Faulkner regényeiben találunk ilyen hidegvérű déli erkölcsnélküliséget" - (Washington City Paper). A könyvből John Hillcoat készített nagyjátékfilmet, amit 2012. szeptember 13-ától vetítenek a mozik.
Kiadja: Athenaeum

Karen Essex - Szerelmes Drakula

Mina Murray fiatal tanítónő és egy tehetséges ügyvéd boldog menyasszonya a viktoriánus Angliában. Élete látszólag a legjobb úton halad a rendezett nyugalom és a családi boldogság felé, amikor felelevenednek benne gyermekkora egyszerre varázslatos és riasztó emlékei, hogy aztán rejtélyes események vehessék kezdetüket: a valósággal összemosódó, mind zavarba ejtőbb álmokat lát, legjobb barátnőjét a szeme láttára emészti el a megszállott szerelem (vagy valami más?), és egy különös, daliás idegen tekintete kíséri minden léptét. Amikor ráeszmél, hogy lélegzetelállító képességekkel és egy, a sajátjától merőben eltérő, titkos élettel rendelkezik, döntenie kell: a múlhatatlan boldogságot választja, vagy azokat, akiknek az emberi világban van szükségük rá? Karen Essex könyve szellemesen írja át a Bram Stoker megalkotta klasszikus vámpírmítoszt, a vele kapcsolatos félelmeket, hiedelmeket. Érzékenyen ragadja meg egy fiatal nő szexuális eszmélkedését egy olyan világban, ahol alapvetően a férfiaké a vezető szerep. Essex regénye nem pusztán szórakoztat, de el is gondolkodtat: ismerjük-e egyáltalán önmagunkat? Valóban azok vagyunk-e, akiknek lennünk kell - vagy csupán azok, akik lenni szeretnénk?
Kiadja: Gerenral Press

Amik viszont tuti kellenek:


10 megjegyzés:

  1. A kör, A rémálmok lánya és az új Moning nekem is kell mindenképpen, de a Cimmeria titka is jöhet. :D Egyszóval majdnem az összes. :)

    VálaszTörlés
  2. ugye?:D
    a szerelmes drakulától engem a rajzlapos papír nagyon visszatart. feleslegesen dögnehéz és vastag, majdnem 500 oldal. de a többit hozzám vághatják nyugodtan.:D

    VálaszTörlés
  3. A Drakulát án is várom, meg Harrist. A Körtől félek, Moningból még nem olvastam az előzőt, úgyhogy várhat, Anna meg nem nyűgözött le, hogy megvesszek a folytatásáért. De kíváncsi vagyok rájuk, csak nem sürgősek. Ellenben az Endymion és az Oszama igen:)) Meg Zafón, Hoffman, A cukorkirálynő.

    VálaszTörlés
  4. A Night School egyébként nagyon jól hangzik, de olyan rosszakat hallottam róla, hogy előbb megvárom, mit mondtok róla:)

    VálaszTörlés
  5. Am, én valamiért nagyon beleestem Annába.:D teli van hibával, meg pár hülyeséggel, de mégis. guilty pleasure, tudod.:))
    a kör nagyon hasonlít a secret circle-höz, (sorozat), és én azt is szeretem, remélem, könyvben még jobb lesz.
    zafón meg várhat, majd akcióban veszem meg, ha lesz harrisszal együtt. a cukorkirálynővel is úgy vagyok, hogy nem sürgős, pedig biztosan jó. hiszek Pupinak, bár csak minden 30. mondatát olvastam az értékelésének.
    a night school-lal meg tuti bepróbálkozok, mert titokzatos iskola, ezt nem hagyhatom ki.
    ja, tényleg, Hoffman, azt majdnem elfelejtettem.

    VálaszTörlés
  6. A szerelmes Drakula is érdekelne, de mindig olyan magasak az áraik a generalnak, úgyhogy inkább várok egy kicsit, még rám szakad a bank. :D

    VálaszTörlés
  7. Chris, a GP-t azt hiszem, szokta akciózni a szandi is, érdemes megvárni.

    VálaszTörlés
  8. Nyugi, meg tudom érteni:) Ezért jó, h nem olvastál ennyi YA-t, mint én.
    Hajaj, de még mennyire, néha úgy érzem, csak guilty pleasure-jeim vannak:))
    Azt elkezdtem valamelyik nap nézni, de szaggatott a kép és türelmetlenségemben bezártam, de majd megkeresem máshol, kíváncsi vagyok rá.
    Zafónt meg Harrist én is akcióban fogom.
    Tedd be Hoffmant a postba, hadd lássa mindenki... tudom, csekély remény, de hátha megveszik-elolvassák annyian, hogy kiadják a többi könyvét is.

    VálaszTörlés
  9. betettem. remélem, sokan elolvassák, bár nagyon drága.:(

    VálaszTörlés