Holt lelkek éjszakája

Régebben írtam ezt a posztot még a másik blogomra (ami azóta bezárt), és azt hiszem, most megint kiteszem, mert jó rég volt, hogy utoljára látta valaki.
Mindig is érdekeltek a másvilággal, szellemekkel foglalkozó történetek, hiedelmek, így ez a nap, minden fájdalma ellenére, számomra a legspirituálisabb ünnep. (a karácsony meg a legnyugisabb, de erről majd máskor).
Samhain a kelták egyik legnagyobb ünnepe. A keltáknál két nagy fő részre volt oszlik az év. Az egyik volt a Samhain, a téli napforduló, a másik volt Beltaine, aminek a napja május 1-re esik. Mindkét ünnepnek rengeteg hagyománya van, nem is szólva a közbeeső kisebbekről.
Samhain éjjelén fellibben az evilág és túlvilág közötti fátyol, megnyílnak a tündérdombok, és minden, ami a túlvilág tartozéka, átjuthat a világunkba, és evilági hőseink is könnyebben kereshetnek kalandokat odaát. A kereszténységben sem véletlenül lett ez az éjjel a halottaké. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pápák a keresztény halottak napját ide-oda tologatták, volt, hogy május 13-án volt a napja, de a minden szempontból reformer pápa, IV. Gergely végül november 2-re szentesítette, november 1. pedig lett Mindenszentek.) A kelták örömtüzeket gyújtottak, körbejárták a falu házait, szellemeket űztek, és kísértethistóriákkal rémisztgették egymást.
Samhain két gyümölcse az alma és a tök, ami eredetileg marharépa volt. Az almának igen fontos szerepe volt a természeti vallásokban. Sok istennő jelképe volt, és nem utolsósorban, Perszephoné is gránátalmamagot evett Hádész tenyeréből, így lett az alvilág királynője.  A római megszállás ideje alatt a Samhain eredeti vonulata keveredett a holtak római éjszakájával, amikor is két isten, Pomona és Feraila előtt tisztelegtek, akik a jó gyümölcstermelésért voltak felelősek, és igen kedvelt gyümölcsük volt az alma.

A marharépából Amerikában lett töklámpás, eredetileg ugyanis a sok föld reményében az ördöggel szövetséget  kötő Jack egy marharépába tette az ördögtől kapott széndarabot, hogy az világítson neki, de mire Amerikába eljutott, a marharépa elkopott, és pótolta sütőtökkel.  Egy másik mese szerint egy Jack, az alkoholista csaló, felcsalta a Sátánt egy fára, amibe aztán Jack belefaragta a kereszt jelét, így a Sátán csapdába esett: nem tudott lemászni. Megegyeztek, hogy ha Jack leengedi, soha többé nem kísérti meg. Jack azonban meghalt, és se a menny, se a pokol nem fogadta be. Kapott viszont az ördögtől egy darab parazsat, hogy azzal világítson a sötétben. Ezt a parazsat Jack belehelyezte egy kifaragott marharépába, hogy tovább tartson. Így most Jacknek is világítunk, hogy bolygó lelke legalább egy kicsit nyugalomra leljen.
A pletyka szerint ezidőtájt emberáldozatokat is bemutattak, ami a keltákat ismerve talán nem is lenne annyira meglepő, de valódi bizonyíték nincs rá. Az örömtüzek alkalmával szalmabábut égettek, a gonosz démonokat elűzendő, és talán ezt nézték emberalaknak a keresztény hittérítők.
Samhain éjjelén halottaink szelleme meglátogat minket, de velük együtt előbújnak a földből mindenféle ártó szellemek is. Míg szeretteinket megvendégeljük (persze, csak képletesen), addig az ijesztően világító töklámpás visszatartja házunktól a kis rosszaságokat. A különféle maskarákba, rémísztő álarcokba való felöltözés is ugyanezt a cél szolgálja, bár eredetileg ebből a mókából a gyerekek kimaradtak, ez inkább csak a felnőttek hóbortja volt. De a liberalizáció mindenhol teret hódít, így ma már a kisgyerekek is mehetnek a szomszédokat idegesíteni, és cukrot kuncsorogni.
És ha mágia, akkor jóslás. Ezen az éjjelen különösen szerettek, szeretnek kártyát vetni, tarotból jósolni, rúnát dobni, köveket tűzre vetni, tükör előtt kívánságokat elsuttogni.
Volt persze egy nagyon jelentős mozzanata is ennek az ünnepnek. Nemcsak a szeretteikről emlékeztek meg, de az Ősök szellemét is ébren tartották. Történeteket meséltek hőstettekről csodákról, így őrizve meg történelmüket, mondáikat.

Itt az ideje, hogy alászálljunk saját mélységeinkbe, és számot vessünk a múlttal, jövővel, fájdalommal, örömmel. Az ablakban mécsesek, a töklámpás őriz minket a démonoktól, és a csendes temetők magánya alkalmas a merengésre. Sokan nem akarnak tolongani a tömegben, mert ilyenkor a temetők megtelnek élőkkel, és letudják előző nap, esetleg kapkodva. Virágot visznek a sírokra, mécseseket gyújtanak. Nálunk ilyenkor volt az, hogy valaki összeszedett bennünket, általában nagyapámat, és minket, gyerekeket, és körbejártuk nem csak a temetőket, de a távolabb lakó rokonokat is. Ha szerencsém volt, hallhattam érdekes kis szösszeneteket, családi legendákat.
Ma már nem így van. Megvárjuk az estét, mert addigra mindenki igyekszik haza, és mire besötétedik, a temetők kiürülnek, csak pár ember lézeng rajtunk kívül. A sírok ilyenkor gyönyörűek. Csupa fény és virág minden, és csak úgy árasztják magukból a békességet és nyugalmat. Mintha éreznék, hogy az egész évben sivár és szürke hely egy kicsit csillogóbb lett, mintha megbékélnének egész éves elhanyagoltságuk miatt.
Az ablakban mécsesek égnek, füstölőt gyújtok, és azokra gondolok, akiket még jó ideig nem láthatok.
És azokra is, akiket még soha nem láttam, de lehet, hogy most suhant át a nappalin, keresve a hazavezető utat, esetleg kiöltözve szeánszra siet, vagy jelenése van egy álomban. Ismeretlen világ. Tényleg csak egy fátyol lenne közöttünk?