Anita Diamant - A vörös sátor és a Szajhák

A vörös sátor

Egy történet a bibliából, melyet Lea és Ráhel viszonya, és Dína némasága ihletett. A vörös sátor a nők világa. Keményen dolgoznak, segítik egymást, vagy áskálódnak egymás ellen, szeretik vagy elutasítják, akik közéjük kerülnek, de az általam ismert életmódtól, nőképtől nagyon különbözik ez a „sátoros” élet. A történetet Dína (gyönyörű név, nem igaz?) meséli el, akinek négy csodálatos anyja van, akik ennél jobban már nem is különbözhettek volna egymástól. Ugyanazon férfi feleségei, tisztességesen megosztozva egymással az éjszakai örömökön, a gyereknevelésen, a ház körüli teendőkön. Nem feltétlen szeretik egymást szívből, de annyira egymásra vannak utalva ebben a kicsi világban, hogy ez igazából nem gátol senkit sem abban, hogy méltósággal élhesse az életét. A regény a négy anya életével kezdődik, kik voltak, milyenek voltak, mire vágytak, és hogyan is lettek ők egyetlen férfi feleségei, ágyasai.

Megtudhatunk ókori praktikákat, hogy mi a teendő, ha teherbe akarunk esni, és mit tegyünk, ha nem akarunk több gyereket. Megismerhetjük a törzsi viszonyokat, a férfiak és a nők élete közötti hatalmas különbségeket. Bár az úr a férfi volt, névleg, de a gyeplő a nő kezében volt. Mint most a kerek asztalnál dől el minden, akkor ezt a szerepet a sátor töltötte be. Úgy tűnik, az egyetlen dolguk ezeknek a nőknek a szülés volt, és hogy kiszolgálják a férfiakat, ettől függetlenül ők maximálisan ki tudtak teljesedni ebben az életben. Élvezték fiaikat, várták az egyetlen leányt, akire majd a vörös sátorban ráhagyják történeteiket, mert akkoriban a történeteket az anyák örökítették át leányaikra. És persze az anyák nagy szeretettel megírt története után megismerhetjük Dína történetét is, gyermekkorát, anyaságát, szerelmét, menekülését és elmúlását, ami nem is sikerült egészen. Nem utolsó sorban pedig megismerhetjük ezt a történelmi korszakot, szokásokat, gondolkodás- és életmódot, a bibliai bemutatáshoz képest kicsit másképpen. 

Ez a könyve A.Diamantnak egészen más mint a Szajhák és boszorkányok. Más kor, más életek, ennek megfelelően egészen más a hangnem is. Míg a Szajhákban volt egyfajta távolságtartás, végig kívülálló volt ő is, mi is, most ezt nem érezzük, és az sem érezhető, hogy ez az írónő első könyve. Itt együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel, együtt szenvedjük a szerelmi bánatot, a szülés gyötrelmeit (kis híján már fájt, annyira plasztikusak voltak a leírások :D), a szeretet a lélek mélyéig hatol, és nem tudjuk kivonni magunkat a hatása alól. Ilyenkor érzem, mekkora jelentősége van a jó fordításnak. Ez nemhogy jóra, egyszerűen remekre sikerült, enélkül nem lehetne ennyire érezni a történetet. 

A kép direkt nem a magyar borító, egyszerűen nem fér a fejembe a magyar dizájn. Aki látta a mi borítónk, az megérti.

Szajhák és boszorkányok

Mondja az alcím, ami teljesen helytálló. A történet az 1800-as években játszódik, egy faluban, melyről az írónő talált egy aprócska füzetet. Ez a falu különös emberek gyűjteménye: vénkisasszonyok, volt rabszolgák, prostik, és persze boszorkányok. Nagyon különbözőek ezek az emberek, de egy közös van bennük: egyik sem tud normális, teljes életet élni, mindenkinek saját lelki problémáival kell megküzdeni, ami a legkevesebb esetben sikerül.

Az írónő ábrázolási képessége egyszerűen fantasztikus. Megjelenik előttünk egy kihalóban lévő falu utolsó néhány éve, aminek lakói sorra költöznek a nagyvárosban. Oka mindenkinek van, és mindenkinek más. Kitűnően ábrázolja a szegények mindennapjait, egy olyan alsó társadalmi rétegét, akiknek a szegénységét ma már szinte el sem tudjuk képzelni. A mindennapi küzdelem a máért, hogy ma enni tudjanak, legyen mit felvenniük, dolgozhassanak. Álmok, vágyak, holnap...ilyesmi szinte nem létezik. Ebben a világban szinte bűn olyasmit tenni, ami társadalmi helyzetük miatt elérhetetlen. Mindenki érzéketlen, és egyben túlérzékeny. De mint mindenhol, itt is találunk egy olyan embert, aki mer más lenni, mer álmodni, és mer ember lenni, igaz, csak titokban, mások elől rejtve. Talán ő az egyetlen a regényben, aki segít másokon, anélkül, hogy ártana bárkinek is.

Egy csodálatos regény a szegénységről, enyészetről, pusztulásról, emberségről. A borító alapján ponyvára számítottam, ehelyett kaptam szépirodalmat, egy igazi műalkotást, amibe az ember szinte beleolvad, eggyé válik deviáns világával és szereplőivel. Ez egy olyan történet, amiben igazán senkivel nem tudtam azonosulni, viszont együtt éltem mindenkivel, azokkal is, akiket nem kedveltem.