Jónás Zsolt - Túlpart

Túlpart, egy aprócska falu a Kárpátok hegyei között, ahová kanyargós út vezet, távol a várostól. A fiatalok már elmentek, gyerekek nincsenek, nem lakja más az öreg házakat, mint öreg, régről itt felejtett emberek az emlékeikkel, bűneikkel. Mert Túlparton harminc éve hatalmas tragédia történt, amiről mélyen hallgatnak az okozói, remélve, hogy soha nem fog kiderülni. Nem félnek a bűnhődéstől, az elmúlt évek épp elég nagy szenvedést okoztak nekik a lelkük mélyén. Mígnem a múlt felébred, áldozatot követelve a szenvedésért, igazságtalanságért, és a feledésért. A múlt egy garabonciás képében kel életre, sorra járva a házakat, ételt is italt kérve, várva, hogy egyszer valaki hibázni fog. Mert olyan nincs, hogy ne hibázzon. És elkezdődik a pusztítás, melynek célja a bosszú, az elégtétel, és amikor már az utolsó vércseppet is kisajtolja áldozatából, a megnyugvás.

A garabonciás az európai kultúrkör egy kicsit elfeledett alakja. Apja a néphit szerint maga az ördög, anyja egy boszorkány. Egy könyvvel a kezében járkál házról házra, mely a varázsigéit tartalmazza. Tejet és kenyeret kér, melyet, ha megtagadnak tőle, feldühödik, és hatalmas vihar és jégverés kíséretében elpusztítja a termést és az állatokat. 13 iskolát kell elvégeznie, hogy a könyvét megkaphassa, és természetfeletti képességének köszönhetően uralni tudja nem csak az időjárást, de a sárkányokat is. Alakja egyrészt a germán vihardémonra emlékeztet, de igen sok jegyet kapott a középkori vándordiákoktól is. Magyar vonatkozásában a táltosokkal is összefüggésbe hozzák. A garabonciás szó a görögön és a latinon keresztül olasz közvetítéssel jutott el hozzánk, ahol eredetileg ’halottlátót, szellemidézőt’ (gramanzia) jelentett, de ezt a középkorban felváltott a ’fekete iskola diákja’ elnevezés. A néphit összekapcsolja a tyúkot, kakast, kígyót, gyíkot a garabonciás képével, elmaradhatatlan kísérő állatai a történetekben. A jóságért mesemondással fizet, és megvan a képessége rá, hogy csodálatos érzetet, hatalmas boldogságot keltsen a jótevőjében.

Jónás Zsolt, a nagyon tehetséges fiatal magyar író ezt a népi alakot használja fel történetében, mint a bosszú eszközét. A történet az elejétől a végéig izgalmas, feszített tempójú, egy pillanatra nem unatkoztam, letenni se akartam. Egészséges keveréke a horrornak és a thrillernek, és nagyon ért hozzá, hogyan feszítse pattanásig az olvasó idegeit. Nagyon jó, egymástól teljesen különböző karaktereket alkotott, bár az egyik szereplő folyamatos káromkodását nem tudtam megérteni. Nem volt zavaró, inkább csak felesleges, szerintem. Olvastam pár helyen, hogy volt valami mozzanat, amit oda nem valónak éreztek, de nem találtam meg. A nyelvhasználat, a történetszövés, a hangulat átlagon felüli, a környezet is nagyon illik a történethez. Szívesen olvasnék még tőle. Azt nem tudom mondani, hogy érződne rajta az elsőkönyvesség, mert ez majd a második után kiderül, de nem volt, és most sincs olyan érzésem, hogy első könyvet olvastam volna. Mindenesetre ezzel az írással elég magasra került a léc.