Tad Williams - Virágok háborúja

Theo a 30-as évei elején jár, de az együttesén kívül semmi mással nem törődik. Nagyjából úgy él még mindig, mint azt 15 és 20 éves kora között teszi az ember: bulizik, piál, kimarad éjszakára, és nem érti, mi a gondja a barátnőjének, az anyjának, és miért is nem érzi magát úgy, ahogyan szerinte kellene. Aztán sorra jönnek a tragédiák, amik miatt kénytelen elsz átgondolnia az életét: a barátnője elvetél, majd el is hagyja, az édesanyjáról kiderül, hogy halálos beteg. És ahogyan az lenni szokott, amikor már mindenkit elveszít, rájön, hogy mennyire fontosak is voltak neki, és addig mennyire nem látott mást önmagán kívül. 

A hagyaték rendezése közben nagyon kevés személyes dolgot talál anyjával kapcsolatban, akit viszont szeretett volna jobban megismerni. Egyetlen levél nem illik a sok csip-csup dolog közé, anyja nagybátyja írta. Valamiért bocsánatot kért, mellékelt egy takarékbetétkönyvet, és egy értékmegőrző kulcsát. Theo megkapja hát nagybátyja naplóját, ami egyszerre életrajzi jegyzet, útleírás, és a fantáziája terméke. Legalábbis Theo úgy véli, ez a tündérországos sztori semmi más nem lehet, csakis kitaláció. Eladja anyja lakását, és kibérel a hegyekben egy kis faházikót, ott akarja meghúzni magát a következő pár hónapban, és közben egyre jobban belemerül a történetbe.

Az események közben peregnek: anyja lakásának új tulajdonosait brutálisan meggyilkolják, és ő is furcsa dolgokat észlel: különös hangokat az éjszakában, furcsa, oda nem illő alakokat a szeme sarkából, aztán egyszer csak tulajdon házában szembenéz egy alig 15 cm magas, repkedő kis lénnyel, aki próbálja az életét menteni, és átlöki Tuendehonba. Abba a világba, amiről anyja nagybátyja írt, ahová az utóbbi hónapokban képzeletben menekült, és megkezdődik a nagy kaland egy különös világon keresztül. Kiderül, hogy a tündérek, bár fizikailag nagyon tudnak különbözni az embertől, jellemileg olyan nagy eltéréseket nem mutatnak: kicsinyesek, nagylelkűek, érdeklődőek, tompaagyúak, rosszindulatúak vagy jószándékúak. Világuk történelme is hasonlatos az emberekéhez: voltak nagy háborúk, amiknek a célja hatalom és a vagyon megszerzése volt. Vannak osztályaik, arisztokraták, középréteg, alsóbb rétegek, akiknek mind megvan a maguk feladata: a takarítás, áramtermelés, földművelés éppúgy apáról fiúra szálló munka, mint ahogyan nálunk például riksásnak születnek. A tudományos és elméleti munkák az arisztokrata családok elméinek kiváltsága, mint ahogyan a politikai életben is ők játszanak szerepet. Konkrétan is, és átvitt értelemben is. Nekik köszönhető, hogy elindult a szervezkedés egy újabb háborúra, aminek célja az emberiség kipusztítása. Minden mágiát, eszközt bevetnek, hogy céljaikat végrehajtsák, bár még a nyílt színen ezt nem vállalják fel. Ármánykodás, szálak mozgatása a háttérből, bérgyilkosok, kémek, bűbáj, varázslat, démonok, és mindennapos kis varázslatok, a múlt sötét teremtényei. És kitör a háború. 

Tad Williams végigvezet minket ezen a világon, lépésről lépésre. Szó szerint, mivel annyira aprólékosan és részletesen mutatja be nekünk a tündéreket, az őket körülvevő világot, hogy akár mi is ott lehetnénk, és Theoval utazhatnánk. Már a Másvilág ciklusnál is feltűnően részletekbe menő volt, itt sem tudja önmagát meghazudtolni: minden egyes virágot, fát, megyét, teremtményt szinte magunk előtt láthatunk, és a történet egyik másodpercről a másikra halad előre. Amikor már úgy éreztem, hogy nem vagyok kíváncsi több leírásra a különféle fajokról, és át kellene lapozni, mindig történt valami érdekes, különös dolog, ami előre lendítette a történetet. Sok az áthallás a mi világunk mindennapi eseményei és a Tuendehonban történtek között, például megjelenik benne szeptember 11-e is, bár nem volt teljesen szándékos: az író már egy évvel a 2001-es esemény előtt vázlatba foglalt egy hasonló horderejű eseményt, úgyhogy ez a mozzanat már kezdettől fogva a történet részét képezte.

Összességében egy nagyon izgalmas, fantáziadús történet, a terjengősség és a részletesség ellenére is igen élvezetes olvasmány, bár el tudom képzelni, hogy valaki belefárad erre a minden részletre kiterjedő mesélésbe. Nehéz és tömény könyv, súlyra is, és történetileg is, ezt ellensúlyozzák a szereplők, a humor, és az a bájosság, ami ezt a világot, minden alantassága ellenére is, körbeveszi. Viszonylag gyorsan hozzá szoktam ahhoz is, hogy a főszereplő nevét lefordította a fordító: Williams helyett Vilmos lett, amit igazából nem lett volna szükség magyarítani, mert a Poppy mellett simán elfért volna ez is eredetiben. A nevek viszont nagyon tetszettek: Baradicskórós, Almacsutka, Szarkaláby, vetülék-Százszorszépesy, Lóhere Effektus, Méreggyilok, csak hogy néhányat említsek a sokból, amik igen fantáziadúsra sikeredtek.

Aki szereti a fantasyt, az minden részletre kiterjedő világbemutatásokat, nem riad meg a vastag könyvektől, a hosszan tartó történetektől, és érdekli egy különös, az eddigi tündérmesékhez képest egy valóban sötétebb tündérvilág, és van ideje el is merülni ebben a világban, annak nagyon tudom ajánlani. Tündemániásoknak kötelező olvasmány.