2016/12/27

Peter Clines - 14

Lelakatolt ajtók, szokatlan fények, mutáns csótányok.
Nate lakásával valami nincs rendben. De a gondolatait most más köti le. Utálja a munkáját, a bankszámlája lassan kimerül, és még barátnője sincs. Elképzelni sem tudja, mit vár az életétől. Új lakása nem éppen ideális, de legalább élhető, és megengedheti magának. A bérleti díj egészen alacsony, a házkezelő cég ügynöke szuperbarátságos, és a rendellenességek inkább csak idegesítőek, mint nyugtalanítóak.
Egészen addig, amíg a férfi nem találkozik Mandyvel, a szomszédjával, és fel nem fedezi a lány lakásának furcsaságait. És a másik szomszédjáét, Xela-ét . És Tim és Veek lakásáét is.
Merthogy a régi, Los Angeles-i téglaépület minden egyes bérlakása szolgál némi rejtéllyel. Olyan rejtélyekkel, amelyeknek a története több mint száz évvel korábbra nyúlik vissza. Némelyik furcsaság szembeötlő, míg másokat zárt ajtók rejtenek el a kíváncsi tekintetek elől. Viszont ha e különös rejtélyek összeadódnak, az akár a véget is jelentheti Nate és barátai számára.
Vagy az egész világ számára…

Poros padlásokon a legjobb kutakodni, kincsekre bukkanhatunk, hát még ha egy egész bérház vár felfedezésre, az mekkora kaland már. Lelakatolt ajtók, elektromos furcsaságok, foszforeszkáló csótányok, soha véget nem érő liftakna, és ahány lakás, annyiféle elrendezés. Mindez a Kavach-épület, ahol baromi olcsó az albérlet, és egy szigorú gondnok vigyázza a rendet: ne kérdezzen senki, ne kutakodjanak, amin lakat van, az maradjon zárva.
És hát persze, hogy a lakók nyilvántartást vezetnek a furcsaságokról, és amikor megjön Nate, kimondatlanul is megteszik vezetőnek, így végre van valaki, aki összefogja az infókat, és vezeti a felfedezőutakat.

Ilyen kezdetek után mit vártam? Valami misztikus cuccot, szellemeket, démonokat, ijesztő bohócokat, szekrényből előugró valamiket, tudomisén. Valamit, aminek úgy alapvetően semmi értelme, mégis a frászt hozza az emberre. Aztán amikor több, mint a negyed könyv eltelt, és még egy nyamvadt kísértet sem lepett meg senkit, kezdtem gyanakodni. Meg reménykedni. Hátha ez olyan nagyon különleges lesz, amit imádni fogok, ami úgy ijesztő, hogy majdnem igaz.
Mondjuk a majdnem igaz az hatalmas túlzás, de a hivatkozások nagyon is létezőek. A múltból előbukkanó szereplőket nem lőném le, legyen meglepetés, de van, aki valóban létező személy volt. A tudományos részéhez nem tudok mit hozzáfűzni, de nem is szeretnék rá magyarázatot kapni, hogy ez most így oké volt-e avagy sem. Nekem megfelelt, még ha maradtak is bennem kérdések.
Remek utolsó könyv az idénre, ki lennék békülve vele, ha jövőre ennél csak jobbakat tudnék olvasni. Persze nem fog összejönni, ilyen zseniálisan összerakott történet nem terem minden bokorban. Az volt a legjobb, hogy Clines nem akart elkápráztatni semmiféle meglepő megoldással, nem akarta, hogy egyik pillanatról a másikra leessen az állam. Ő csak utamra engedett, és hagyta, hogy megtörténjenek a dolgok, mindenféle mesterségesen előidézett csavar vagy erőltetett megoldás nélkül. Mondjuk, ami a 14-es ajtó mögött volt, azon azért megdöbbentem rendesen, meg volt még pár dolog, aminél elfelejtettem levegőt venni, de összességében teljesen egymásba simultak az események. Mint amikor odafenn tombol a vihar a tengeren, és kicsivel alatta meg ott a mélysötét nyugalom, amit semmi nem rendíthet meg. Azért azt is meg kell mondjam, hogy voltak benne kiszámítható események, de hát vannak dolgok, amik csak egyféleképpen történhetnek. Itt most a végén elmarad a dráma, mert elsülhetett volna ez rosszabbul is.

Share:

6 megjegyzés:

  1. Mondtam én, hogy olvasnom kell! ;) Köszi, hogy újabb darabot tettél rá az amúgy is reménytelenül hosszú listámra. :D

    VálaszTörlés
  2. Hú, ez nekem is kell! Ha legközelebb rendelek megveszem majd ezt is. Köszi a kedvcsinálót!

    VálaszTörlés
  3. Egy darabig attól féltem, hogy átcsap egy véres, gusztustalan horrorba a történet. De jó, hogy nem tette! Jó kis írás volt.

    VálaszTörlés